Munkaügyek

2014. július 28.

Dióhéjban a kötetlen munkarendről

Míg korábban csak a bírói gyakorlatban hivatkoztak a kötetlen munkaidőre, a 2012. évi Munka Törvénykönyve már konkrétan meghatározza, melyek azok a munkaidőre vonatkozó törvényi szabályok, amelyek kötetlen munkarend esetén nem alkalmazhatók.

2014. július 25.

Rákapcsoltak a munkaerő-kölcsönzők – infografika

A szereplők és a kölcsönbe adottak számát, illetve az elért bevételt tekintve is érdemben nőtt 2013-ban a hazai munkaerő-kölcsönzési szektor. A fő célpont a belföldi piac, s azon belül a feldolgozóipar. Az InfoTandem heti infografikája.

2014. július 25.

Lehet magyar gazdasági csoda (3. rész)

Legalább kilenc perspektivikus ágazat van Magyarországon, amelyek tudatos gazdaságpolitikával húzóágazattá tehetők. Ezek közül külön említést érdemel az élelmiszergazdaság, amelyben egyszer már világverők voltunk, így tudjuk a siker titkát.

2014. július 24.

Viták a szabadságolás körül

Cikkünkel a szabadság témakörét felölelő sorozatunk végére érünk. Az elméleti háttér ismeretének birtokában mostanra nem maradt más hátra, mint, hogy a szabadság kiadása kapcsán kialakult bírói gyakorlatból szemezgessünk egy kicsit.

2014. július 23.

Mikor mentesülhetünk a munkavégzési kötelezettség alól?

A munkavállaló rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége  a munkáltató által előírt munkaidőben és munkavégzési helyen folyamatosan fennáll. Ugyanakkor ez alól a kötelezettség alól – a felek megállapodásának hiányában – csak akkor mentesülhet a munkavállaló, ha azt munkaviszonyra vonatkozó szabály lehetővé teszi. A munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés azonban nem minősül sem rendes, sem rendkívüli szabadságnak, de még csak munkaidő-kedvezménynek sem lehet tekinteni.

2014. július 22.

Kisokos a készenlétről

A készenlét alatt a munkáltató utasítása esetén haladéktalanul, munkavégzésre alkalmas állapotban rendelkezésre kell állnia a dolgozónak. Milyen gyakran és mennyi ideig kötelezhető a munkavállaló készenlétre? Mennyi fizetés jár a készenlétért? Összeállításunkból mindezt megtudhatja.

2014. július 21.

Ha csörög a telefon szabadság alatt

A munkajogi szabályok kifejezetten nem határozzák meg azt a határt, amely a munkáltatói zavarás és a munkavállaló tűrési, engedelmességi kötelezettsége között van. A konkrét eset valamennyi körülményét figyelembe véve, az együttműködési kötelezettség, az elvárhatóság és a méltányos mérlegelés munkajogi alapelvek segítségével lehet azt eldönteni, hogy a munkavállaló köteles-e válaszolni főnöke telefonhívásaira, e-mail üzeneteire.

2014. július 18.

Emelkedett az átlagkereset

Májusban 4 százalékkal nőttek a keresetek a közfoglalkoztatottak nélkül számolva – jelentette a KSH.