Munkaügyek

2013. december 16.

Bérpótlék jön a gyermekvédelemben

Bérpótlékot kapnak a szociális, a gyermekvédelmi és gyermekjóléti ágazatban dolgozók. A kormány elkezdi a szociális életpályamodell kidolgozását is, amelynek része a béremelés – jelentette be az emberi erőforrások minisztere Sopronban.

2013. december 16.

2014. évi változások az élőmunka terheiben

A 2014 évi adócsomag kiemelt eleme a családi adózás kiterjesztése. A családi adókedvezmény eddigi szabályainak változatlanul hagyása mellett 2014-től bevezetésre kerül a családi járulékkedvezmény rendszere, amely alapján az egyéni egészségbiztosítási járulékból és a nyugdíjjárulékból is levonható a személyi jövedelemadónál fel nem használt családi kedvezmény.

2013. december 13.

Gyed extra: a részletek

Elfogadta a Parlament 2013. december 09. napján az „egyes törvényeknek a gyermekgondozási ellátások átalakításával, valamint a szociális hozzájárulási adó megfizetése alóli kedvezmény bővítésével összefüggő módosításáról” szóló törvénycsomagot.

2013. december 12.

Több pénzt kaphatnak a közmunkások

A jövő évi költségvetési javaslatban 30 milliárd forinttal nő a közmunkások bérére szánt forrás – írja a Magyar Nemzet.

2013. december 11.

Cafeteria 2014: érdemes újratervezni (x)

2014-ben továbbra is megéri az önkéntes pénztári és a SZÉP Kártya munkáltatói hozzájárulás. Megjelentek jövő évre vonatkozó jogszabály változások, fontosabb elemei.

2013. december 11.

Ösztönzési csomag kialakításának gyakorlati kérdései II.

A cikk két részben dolgozza fel az ösztönzést, mint a szervezet célok megvalósítását szolgáló menedzsment funkciót, valamint az ösztönzés eszköztárat. Az első rész az ösztönző bérelemeket mutatta be, azok előnyeinek, hátrányainak, alkalmazhatósági feltételeinek ismertetésével. A második rész egyes menedzsment célokat megvalósító juttatásokkal és azok adózási szabályaival foglalkozik.

2013. december 11.

Ünnepi munka, ünnepi szabadság: melyik mennyit ér?

Az ünnepi munka díjazásának lehetséges módjait, a távolléti díj időszakának megállapítását, és egyéb, év végén időszerű munkaügyi kérdéseket is részletesen tárgyal cikkében az Adó szaklap.

2013. december 10.

A magyar munkaadók tizede bővítene jövőre

A magyar munkaadók 11 százaléka a létszám bővítését tervezi 2014 első negyedében, 8 százalékuk elbocsátásokkal számol, míg 74 százalék szerint nem várható változás; az ennek alapján számított munkaerő-piaci mutató a legoptimistább előrejelzést tükrözi 2009 óta – derül ki a Manpower munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felméréséből.

2013. december 10.

A vezetőkre vonatkozó munkajogi szabályok

A vezető állású munkavállalókra nem terjed ki a kollektív szerződés hatálya, hiszen ők azok, akik a munkáltatói álláspontot képviselik a munkáltatói – munkavállalói érdekegyeztetések alkalmával.

2013. december 10.

Év végi szabadságok: kivenni vagy átvinni?

Közeledik az év vége, így célszerű áttekinteni a bennragadt szabadságok kiadására vonatkozó hatályos szabályozást. A szabadság jelenleg 20 nap alapszabadságból és különböző jogcímeken járó pótszabadságokból áll. A teljes szabadságot úgy tudjuk kiszámolni, ha ezeket összeadjuk. Év közben keletkezett munkaviszony esetén a végértéket arányosítani kell, mely alól az apáknak gyermek születése esetén járó szabadság a kivétel.

2013. december 10.

Kérjünk jövedelemigazolást a gyedhez

Az adminisztrációs könnyítés helyett egy nyári kormányrendelet bonyolultabbá tette az egészségbiztosítási ellátásokhoz szükséges jövedelemigazolás kérelmét és az ehhez szükséges eljárást. Az alábbi cikkben igyekszünk segíteni az eligazodásban.

2013. december 9.

Kétharmad átlag alatt keres

A munkavállalók kétharmada az országos bruttó 225 ezer forintos átlagjövedelemnél 18 százalékkal kevesebbet, bruttó 190 ezer forintot keres havonta – derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.

2013. december 9.

Miért a HR-t építik le?

Ha leépítési kényszerhelyzetbe kerül egy vállalat, vagy a képzetlen munkaerőtől válik meg, vagy az olyan támogató osztályokat karcsúsítja, amelyek költséget termelnek, ilyen például a HR és a marketing. Ez utóbbiak akkor kerülhetnék el az elbocsátást, ha stratégiai partnerré tudnának válni, és bebizonyítanák, hogy nem „csupán” a pénzt viszik, hanem értékteremtő területek. Eközben egyre terjed a humán folyamatok kiszervezése, ami a HR stratégiai fókuszát erősítheti.

2013. december 9.

Az év végi szabadságok kiadásának a szabályai

Közeledik az év vége, így célszerű áttekinteni a bennragadt szabadságok kiadására vonatkozó hatályos szabályozást. A szabadság jelenleg 20 nap alapszabadságból és különböző jogcímeken járó pótszabadságokból áll. A teljes szabadságot úgy tudjuk kiszámolni, ha ezeket összeadjuk. Év közben keletkezett munkaviszony esetén a végértéket arányosítani kell, mely alól az apáknak gyermek születése esetén járó szabadság a kivétel.

2013. december 7.

Megalakult az óriásszakszervezet

Létrejött a Magyar Szakszervezeti Szövetség az MSZOSZ, az ASZSZ, és a SZEF egyesülésével. Az MSZSZ így minden szegmensben a legnagyobb munkavállalói érdekképviselet lesz összesen 250 ezer aktív taggal. Elnökké Pataky Pétert választották.

2013. december 7.

A hét kérdése: szombati munkavégzés

Érdeklődnék, hogy NGM rendelet szerinti munkanap áthelyezés esetén, azon a héten, amikor emiatt szombaton munkavégzés lesz (azaz hétfőtől péntekig 48 óra a rendes munkaidő), elrendelhető heti 40 órás munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalók számára még ezen felül rendkívüli munkavégzés is?

2013. december 5.

Cafeteria: külföldi tapasztalatok

A gazdasági fellendüléstközeledtét várva megélénkültek a nyugati szakirodalomban – különösen Angliában – a publikációk a rugalmas juttatási rendszer jövőjét illetően. A szakemberek egyértelműen azt állítják, hogy a hagyományos juttatási elemekre (pl.: élet- és balesetbiztosítás, egészségügyi, valamint fogászati biztosítás) épülő rendszerek nem elégítik ki a vállalatok sikerét biztosító tehetségek (talent) igényeit … Milyen utakat ajánlanak a rendszerek megújítását illetően a szakirodalomban a különféle szakemberek?

2013. december 4.

Változások a bérgarancia rendszerben 2014. január 1-jétől

Az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi CLXXIX. törvény, amely a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény [Bgtv.] és más munkaügyi törvények rendelkezéseit módosította.

2013. december 3.

Ösztönzési csomag kialakításának gyakorlati kérdései I.

A cikk két részben dolgozza fel az ösztönzést, mint a szervezet célok megvalósítását szolgáló menedzsment funkciót, valamint az ösztönzés eszköztárat. Az első rész az ösztönző bérelemeket mutatja be, azok előnyeinek, hátrányainak, alkalmazhatósági feltételeinek ismertetésével. A második rész egyes menedzsment célokat megvalósító béren kívüli juttatásokkal és azok adózási szabályaival foglalkozik.