Munkaügyek

2012. április 11.

A bérezés is változik júliustól

Érdemes felkészülniük a munkáltatóknak, bérszámfejtőknek a július elsején életbe lépő új Munka Törvénykönyvére, és újragondolni szabályzataikat, módosítani dokumentumaikat, mert a tájékozottság itt is megfizetődő. A HR Portál cikke ismerteti az új munkajogi kódex bérezéssel kapcsolatos változásait és felhívja figyelmet arra is:miként kerülhetjük el a munkaügyi bírságokat és pereket.

2012. április 4.

Mire mennek rá a munkaügyi ellenőrök idén?

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal idei ellenőrzési irányelvei fókuszában továbbra is a bejelentés nélküli munka visszaszorítása szerepel a kiemelt célok között. Az építőipari cégek helyett az idén elsősorban a vagyonvédelmi ás feldolgozóipari társaságok kerülhetnek a munkaügyi felügyelők vizsgálatainak fókuszába. Jelentősen nő az utóellenőrzés szerepe, és sok lényeges dologról nem szól az irányelv. A BDO összegzése.

2012. március 29.

Őszre 11 százalékra csökkenhet a munkanélküliség

Több a munkanélküli a várnál, az elemzők mégis pozitív fejleménynek tartják, hogy az aktívak száma nőtt, és úgy vélik: nyárra, kora őszre ismét 11 százalék alatt lesz a munkanélküliség.

2012. március 27.

Több mint 72 ezer álláskereső Szabolcsban

Február végén több mint 72 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a hónap során 5.454-en kerültek a nyilvántartásába, közöttük igen magas arányú, 91,3 százalékos volt a visszalépő munkanélküliek száma, az első alkalommal bejelentkezők pedig 473-an voltak. – közölte a térségi kormányhivatal munkaügyi központja.

2012. március 24.

Közel 50 munkabaleset történik naponta

Összesen 17 295, azaz naponta közel 50 munkahelyi baleset történt tavaly, ebből 80 volt halálos kimenetelű – számol be a Magyar Nemzet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai alapján.A hivatal 2011. évi összesítése szerint ötéves átlagban tavaly volt a legalacsonyabb a munkahelyi balesetek száma. A legtöbb, 3256 munkabaleset a fővárosban történt 2011-ben.

2012. március 23.

Támogatják a munkahelyi bölcsödéket

Hamarosan megjelennek azok a pályázatok (TÁMOP 2.4.5), amelyek összesen nyolc milliárd forinttal támogatják a munka és a magánélet összehangolását. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Magyarország egyik legkomolyabb problémája a foglalkoztatás alacsony szintje. A gócpontok az ötven éven felüliek, az alacsony képzettségűek és a kisgyermekes édesanyák, akiknek szintén rendkívüli nehézséget okoz a munkába való visszatérés.

2012. március 20.

Csökkennek a reálbérek

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 4,3, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 1,4 százalékkal nőttek januárban, éves összevetésben – közölte honlapján a KSH. Januárban éves összevetésben 5,5 százalékkal nőtt az árszínvonal, így az átlagkereset vásárlóereje csökkent.

2012. március 5.

Műszaki végzettséghez jobb fizetés jár

A legjobb fizetésre az informatikai és műszaki végzettségű fiatalok számíthatnak, jobb bérre van esély egyetemi szintű, vagy mesterdiplomával, és a férfiak többet keresnek, mint a nők – így összegezhető a diplomás pályakövetési rendszer keretében több mint húszezer hallgatót érintő felmérés.

2012. február 24.

Máris változik a bérkompenzáció rendszere

A kormány a bérkompenzációs rendszer átalakítására készül az index.hu értesülése szerint. A lap birtokába jutott előterjesztés megszüntetné azt a 21 milliárdos bérkompenzációs keretet, amire az idei adóváltozások vesztesei közvetlenül pályázhattak, a pénzt a cégek bérpótlásának támogatásához csoportosítják át.

2012. február 23.

Öt tévhit a bérkompenzációról

Valós fenyegetés-e a közbeszerzésekből való kizárás? Tényleg lehet a a személyi alapbérek módosítása nélkül teljesíteni a bérkompenzációs kötelezettséget? Miként működik munkaidőkeret és részmunkaidő esetén a bérkompenzáció? Ezekre és hasonló kulcskérdésekre válaszol összeállításában a BDO.

2012. február 16.

Mindkét szülőnek jár pótszabadság a gyermekek után

A Munka Törvénykönyvének 2012. januártól hatályos változása szerint mindkét szülő igénybe veheti a gyermekek után járó pótszabadságot, nemcsak aki a gyermeknevelésben aktívabb szerepet vállal.