Munkaügyek

2023. december 8.

Az elévülés nyugvása munkajogi igénynél

Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.

2023. december 7.

A bíróság első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál szervezett sztrájkot, a vasútasok is béremelésért küzdenek

A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán. Mindeközben levelet írtak a vasutasok a vezérigazgatónak: azonnali bértárgyalást követelnek.

2023. december 5.

A tanulmányi szerződés főbb szabályai

A jól képzett, felkészült munkavállaló igazi kincs és nem is terem minden bokorban, így a munkáltatók gyakorta döntenek úgy, hogy a szakember-hiányt nem új dolgozók keresésével és alkalmazásával, hanem a már meglévő és megbízható beosztottak továbbképzésével oldják meg. Annál is inkább, hiszen egyre nehezebb olyan munkaerőt találni, aki alkalmas a feladatra, fel tudja venni a ritmust és kapcsolódni tud az adott céghez. A tanulmányi szerződéssel a munkáltatók két legyet üthetnek egy csapásra; egyrészről támogatni tudják a munkavállalók fejlődését, másrészről pedig szakképzett munkaerőhöz jutnak.

2023. december 1.

Lehet-e azonnali hatályú felmondás jogszerű indoka az, ha a keresőképtelen munkavállaló megszegi az együttműködési kötelezettségét?

A Wolters Kluwer Hungary által szervezett XX. Magyar Munkajogi Konferencia zárónapján, 2023. október 12-én az alábbi jogeset részletes elemzésén túl, dr. Zambó Réka ügyvéd segítségével azt a kérdéskört járták körbe a résztvevők, hogy a törvényes távolléten (pl. betegség vagy szabadság miatt) levő munkavállalót milyen kötelezettségek terhelik, illetve a munkáltatónak milyen jogai vannak a hasonló élethelyzetekben.

2023. november 30.

Megjelent a munkavállalók hiánypótló zsebkönyve

Munkajogaink címmel hiánypótló kiadványt jelentetett meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség azzal a céllal, hogy egyszerű, érthető, ám a törvényhez hitelesen igazodó tartalommal segítse a munkavállalók tájékoztatását alapvető jogaikról. Erre ugyanis egyre nagyobb szükség van. A 116 oldalas, az Európai Szakszervezeti Szövetség támogatásával készült ingyenes zsebkönyv online, lapozható formában is elérhető a MASZSZ honlapján (szakszervezet.net).

A távolléti díj szabályai és számítása
2023. november 28.

A távolléti díj szabályai és számítása

Bizonyos esetekben előfordul, hogy a munkavállaló munkavégzés hiányában is díjazásban részesül. Az ilyen jellegű kifizetést nevezzük távolléti díjnak. A távolléti díj kiszámítása a munkavállaló számára fizetett bér pontos megállapítása szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, de a végkielégítés és a kártérítés maximális összegének mértéke is ennek ismeretében határozható meg.

2023. november 27.

Munkavállalási célú tartózkodási engedély és annak ügyvédi kihívásai

Magyarországon egy évben több mint 130 ezer tartózkodási engedélyt ad ki az idegenrendészeti hatóság. Ennek körülbelül a kétharmadát a munkavállalási célú tartózkodási engedélyek teszik ki. (kb. 85 ezer). Könnyen belátható, hogy ez az engedély típus nem csak a munkavállaló harmadik országbeliek és az őket foglalkoztató cégek életét befolyásolja közvetlenül, de hatalmas nemzetgazdasági jelentősége is van.

Minimálbér 2024: íme, minden részlet
2023. november 27.

Minimálbér 2024: íme, minden részlet

Áttekintjük, hogy a december 1-től hatályos 2024-es minimálbér és garantált bérminimum milyen jövedelmeket, kedvezményeket és közterheket pontosan melyik időponttól és miként érint.

2023. november 24.

A belső visszaélés bejelentésének új szabályozása – előzmények

Az üzleti életben és a közintézményekben tanúsított jogellenes vagy tisztességtelen, etikai követelményeket sértő magatartás súlyos következményekkel járhat akár közérdekre, de magukra a foglakoztató szervezetekre nézve is. Emiatt elemi érdeknek tekinthető az ilyen káros magatartásokra vonatkozó felderítési hatékonyság növelése, könnyen hozzáférhető, bizalmas csatornák biztosítása a bejelentők részére és a bejelentők védelmének biztosítása olyan esetben, mikor vállalatvezetési szinten hiányozhat az ilyen magatartásokkal szembeni aktív fellépés érdeke.

2023. november 23.

A bruttó átlagkereset 557 900 forint volt szeptemberben, 14,1 százalékkal magasabb

2023 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 557 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 384 900 forint volt. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 14,1 százalékkal, míg a reálkereset – 2022 augusztusa óta először – 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Vendégmunkás törvény visszavonásának hatása a harmadik országbeliek foglalkoztatása tekintetében
2023. november 22.

Vendégmunkás törvény visszavonásának hatása a harmadik országbeliek foglalkoztatása tekintetében

A vendégmunkások hazai foglalkoztatásáról szóló törvény 2023. november 1. napjával lépett volna hatályba, azonban a Kormány még októberben úgy döntött, hogy a kihirdetett jogszabályt visszavonja és a tervek szerint egy új törvényjavaslatot fog alkotni. Az érintetti kör mindenesetre továbbra is dolgozhat Magyarországon, foglalkoztatásukra pedig – ahogy eddig is – a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) szabályai vonatkoznak.

2023. november 20.

Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást

A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfőn.

2023. november 17.

Még mindig nem mondható elterjedtnek a távmunka Magyarországon

A munkaképes korú magyar munkavállalók 10,6 százaléka dolgozott otthoni vagy hibrid munkavégzés keretében tavaly az Eurostat adatai szerint. Ez az érték kevesebb mint fele az EU 27 országa 22,4 százalékos arányának. A lemaradást tovább növelheti, hogy idén – elsősorban hatékonysági okokra hivatkozva – a munkáltatók jelentős része kezdte visszarendelni (részben vagy teljesen) irodai munkavégzésre dolgozóit. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy megfelelő keretek mellett a távmunka – annak számos egyéb előnye mellett – nem okoz hatékonysági problémákat.

Ismertté vált a minimálbér és garantált bérminimum új összege – már decembertől emelkednek
2023. november 16.

Ismertté vált a minimálbér és garantált bérminimum új összege – már decembertől emelkednek

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményében.