Önbizalomépítő tréningekkel várja az újrakezdő szülőket és karrierváltókat a Morgan Stanley


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Negyedszer is meghirdeti a Morgan Stanley Budapesten a Return to Work – Lendülj újra munkába! programot, amely legalább két év kihagyás után segít visszatérni a munkaerőpiacra. A tizenhat hetes programra november 10-ig lehet jelentkezni – áll a cég közleményében.

A program 6 évvel ezelőtt indult New York-ban, mára pedig kilenc különböző városban, köztük Budapesten is sikeresen működik. A kezdeményezés hatékonyságát jól mutatja, hogy globálisan a résztvevők több mint 60%-a program befejezése után is a Morgan Stanleynél maradt.

Időt adnak a szakmai önbizalom visszaszerzésére

A résztvevők fokozatosan térnek vissza a „szakmai mélyvízbe”. A program során a munka mellett számos képzésen vesznek részt. Ilyenek a munka és a magánélet egyensúlyára vagy időmenedzsmentre fókuszáló képzések. Lesznek csoportos és az önbizalom növelésére irányuló foglalkozások. A korábbi években egy interaktív LinkedIn prezentáció során a személyes márkaépítésről is tanulhattak a résztvevők. Ezen felül angol oktatáson is részt vesznek, amely kiterjed a telefonos és e-mail kommunikáció erősítésére, valamint prezentációs készségek fejlesztésére is. Mindeközben folyamatos visszajelzést kapnak mentoraiktól, akik akár szakmai, akár személyes jellegű kérdésekben is igyekeznek segítséget nyújtani. Lehetőség nyílik majd találkozni és tanácsokat kérni korábbi részvevőktől, illetve közös reggeliken részt venni magas beosztású vezetőkkel a vállalat különböző részlegeiből. A résztvevők a Csodavár játszóházban önkéntes munkával eltöltött napon belekóstolhatnak a Morgan Stanley „giving back” filozófiájába is, melynek lényege visszaadni valamit a vállalatot befogadó közösségnek.

Kik jelentkezhetnek?

A Return to Work program olyan angolul beszélő szakemberek jelentkezését várja, akik legalább két éve megszakították pályafutásukat, de szeretnének visszatérni a munka világába – akár heti 30 órás részmunkaidőben is. Mivel a Morgan Stanley budapesti irodájában főként informatikai, matematikai modellező, kockázatelemző és pénzügyi területekre keresnek munkatársakat, hasznos az informatikai, matematikai vagy gazdasági tapasztalat. Ugyanakkor a Morgan Stanley minden területről vár kollégákat – a program számos korábbi résztvevője teljesen más háttérből érkezve indított sikeres karriert a Morgan Stanley-nél – áll a cég közleményében.

A 16 hetes Return to Work program 2020. február 24-én indul és június 12-ig tart a vállalat budapesti irodájában. A programról tovább információt szerezni és arra jelentkezni a www.morganstanley.com/returntowork honlapon lehet.


Kapcsolódó cikkek

2019. szeptember 4.

Középiskolás lányokat tanít matematikára és programozásra a Morgan Stanley

Míg a munkaerőpiacon egyre jobban felértékelődnek a technológiai és informatikai ismeretek, a nők közül még mindig lényegesen kevesebben választják ezeket a szakterületeket. Ezen szeretne változtatni a Morgan Stanley és a NaTE (Nők a Tudományban Egyesület) SMARTIZ nevű tehetséggondozó programja – írja újságunkhoz eljuttatott közleményében a Morgan Stanley.