Önkormányzati sztrájk jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elhatározott sztrájkjaink végrehajtását megkezdtük – üzent honlapján a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetétől (MKKSZ).


Már egy MKKSZ tag esetében is lehetőség van a sztrájkhoz történő csatlakozásra – hívja fel a tagjai figyelmét a szakszervezet a weboldalán.

 Boros Péterné, az MKKSZ elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: a kormány nem tárgyal velük, így egyre valószínűbb, hogy január 12-én és január 15-én sztrájk lesz. A szakszervezeti vezető szerint az önkormányzati tisztviselők fizetésemelése – illetve az ehhez szükséges 45 milliárd forint – nem lehet probléma, amikor az ország költségvetése 20 ezer milliárd forint.

Nem ez lenne az első sztrájk, amit az MKKSZ szervez. Tavaly júliusban ötezernél többen vettek részt a kétórás munkabeszüntetésben. A kormányzati érvet szerint ezeknek az alkalmazottaknak a munkaadója nem az állam, hanem az önkormányzat, így elsősorban a településeknek kellene megoldaniuk a bérkérdést – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Kiderült, hogy mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

Rendkívül leterheltek a magyar cégvezetők, aminek elsődleges oka, hogy nem tudnak kitörni a vállalkozás gyomrából. Egy friss kutatás szerint a cégvezetők hetente akár több mint 60 órát is dolgozhatnak, mert nem tudnak kinevelni vezetőket, akik az ő fejükkel tudnának gondolkodni, és ezzel állandó mókuskerékben találják magukat. Szerencsére van kitől tanulni, az 1. Szabad Cégvezető Konferencián közismert, sikeres vállalkozók mesélnek arról, hogyan tették a nulláról önjáróvá a cégüket.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.