A dolgozókat frusztrálja az irodai adminisztráció
A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.
Kapcsolódó termékek: Munkajogi kiadványok, HR Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ágazati szakmai pótléknak jó, béremelésnek kevés a 10 százalék, amit Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter előző nap bejelentett.
A Pedagógusok Szakszervezete keddi közleményében kifogásolta, hogy csak júliustól valósul meg az intézkedés, és sajnálatát fejezte ki, hogy az oktatási kormányzat a szakszervezettel csaknem másfél évig zajló tárgyalás után mindössze ennyit értett meg a pedagógustársadalom problémáiból.
A PSZ béremelést követelt és nem pótlékot, amelyet a kormány bármikor visszavonhat – írták, hozzátéve: ez még a bérfelzárkóztatáshoz is kevés, mivel a nemzetgazdasági átlagot sem éri el a pedagógusok keresete.
Hozzátették: a megígért 10 százalékos ágazati szakmai pótlék azért is elfogadhatatlan, mert nem tudja az oktatásban tartani a pályakezdőket. Szerintük a valóság az, hogy a fiatalok néhány éves tapasztalat után továbbra is elhagyják a pályát, így tényleg nem lesz, aki tanítsa a gyermekeket.
Kitértek arra is: az igazgatóknak megígért vezetői pótlék – amellyel bruttó 821 ezer forintra is nőhet a fizetésük – álláspontjuk szerint kiválóan alkalmas a pedagógustársadalom további megosztására. Ez az „álomfizetés” a pedagógustársadalom 0,1 százalékát érinti, és a pótlékkal csak ők érnék el az egyetemi diplomások átlagkeresetét. A bejelentés egyértelmű vesztesei a nevelést-oktatást segítők, például a dajkák, óvoda- és iskolatitkárok, akiknek áldozatos munkája nélkül semmi nem működhet a köznevelésben – tették hozzá.
Értelmezhetetlen az is – írták – miszerint az intézkedés csaknem 170 ezer pedagógust érint. A szakképzést önmagának „kiszakító” Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többször bejelentette, hogy 2020 júliusától átlagosan 30 százalékos béremelést kap a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógus – ennek továbbra sem látják a fedezetét. A PSZ kalkulációi szerint a valóságban a miniszter által bejelentett 170 ezer helyett mintegy 120 ezer pedagógus kaphat pótlékot.
(MTI)
A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével – derül ki a TOPdesk Magyarország reprezentatív felméréséből.
Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg – a Kúria eseti döntése.
A Fővárosi Törvényszék első fokon jogszerűnek ítélte a Volánbusznál tervezett munkabeszüntetést; az egyelőre nem jogerős végzés alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) úgy véli, hogy megkezdhető a december 10-11-re bejelentett munkabeszüntetés – közölte a szakszervezeti szövetség szerdán. Mindeközben levelet írtak a vasutasok a vezérigazgatónak: azonnali bértárgyalást követelnek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!