Rekordévet zárhat az atipikus szektor


A koronavírus-járvány kitörése felével vetette vissza a nyugdíjas, 20 százalékkal a diákfoglalkoztatást, s mindössze 8 százalékkal a kölcsönzési szektort 2020-ra. Idén mindannyian rekordforgalmat várnak az előző esztendő bázisán: 2021 végére ötödével nőhet a diákok, negyedével a kölcsönzöttek, s duplájára az időskorúak nettó árbevétele – tette közé az összesen 420.000 atipikus keretek között foglalkoztatott dolgozók kétharmadát képviselő tagszervezeteik legfrissebb adatai alapján a DiákÉSZ, a KÖZÉSZ és az MMOSZ.

„Azért is szép szám a 8%, mert a rekordindulást követő második negyedév 2020-ban nálunk is 30-50%-os visszaesést okozott, sokan azonban erőn felül próbálkoztak kollégáik munkaviszonyban tartásáért, úgy a fizetett szabadságok, mint az ideiglenes megoldásnak gondolt áthelyezett munkanapok lehetőségével, ami azóta a legtöbb iparágba beépült. Tavaly nyáron már sikeresen toboroztunk: nem volt olyan pozíció, amit ne tudtunk volna határidőn belül betölteni. 2021 első féléve a korábban megszokott volument, a válság előtti forgalmat hozta – amiben persze a február 1-jei 4%-os bérnövekedés is megjelenik -, s úgy látjuk még ezt is felülmúlja majd az évzárás” – foglalta össze tapasztalatait Dénes Rajmund Roland, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége, az MMOSZ elnöke. Sok cég, amely kormányzati támogatást kapott létszáma megtartásához, úgy kívánta feltölteni a kiesők pótlását, hogy saját állományba vették át a kölcsönzött munkatársakat.  Kettős helyzet alakult ki: nőtt a volumen, nőtt az igény, de a kölcsönzési szektorban ezt nem tükrözték a számok, ami nem tartós megoldás, mert hosszú távon ellehetetleníti azokat a munkaerő-szervező HR-szolgáltató cégeket, akik akár évtizedek óta kiszolgálták őket, ideiglenesen azonban mindenki számára előnyös helyzetet teremt és további gyümölcsöző együttműködést alapoz meg.

Dolgos Attila, a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a  KÖZÉSZ alelnöke szerint a 2020-as év első felének közepén mintegy 80 százalékot zuhant egyik pillanatról a másikra a szövetkezetek árbevétele és foglalkoztatott tagi létszáma. Kizárólag a magas higiéniai elvárással dolgozó vállalkozások tudtak nyugdíjas munkaerőt fogadni. „A szövetkezeti szakemberek kitartó munkájának köszönhetően azonban, amilyen óriási beszakadást tapasztaltunk a piacon, ugyanolyan mértékű növekedés kezdődött meg a második negyedév végén, így összességében nem tekinthető teljes kudarcnak 2020.” A 2021-es évvel kapcsolatos várakozás pozitív, „előttünk van még szeptember második fele, október, november, ami békeidőben kimagasló időszak a nyugdíjas szövetkezetek életében”.  A jelen munkaerő-piaci helyzet kedvez az atipikus foglalkoztatási formáknak, így a nyugdíjas szövetkezeteknek is.  A foglalkoztatott tagok és a partnervállalkozások száma folyamatosan növekszik. „Előrejelzéseink szerint a 2021-es év 2019 teljesítményéhez közel várható, de szükséges ehhez, hogy a nyugdíjas korosztály biztonságban érezze magát a munkaerőpiacon, ami a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek felelőssége” – állapította meg.

Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) főtitkára kiemelte, hogy a 2020-as év első két hónapja terven felüli növekedéssel indult a diákmunka szektorban, amit a márciusban beköszöntő koronavírus-járvány miatti korlátozások alaposan visszavágtak, a 10-20% körüli növekedés helyett 40-60%-os visszaeséseket okozva a tavaszi-nyári hónapokban. Őszre kezdett el érdemben javulni a helyzet, ekkor 10-25% körüli mínuszokat mértek az előző év azonos időszakaihoz viszonyítva. „Idén áprilistól a korlátozások feloldásával már érdemi javulás tapasztalható az előző esztendőhöz képest, 40-50%-kal sikerült a 2020-as évhez képest felülteljesíteni. A várakozás az újra munkaerőhiányos őszi időszakra a 2019-es számainak elérése, ezzel gyakorlatilag a koronavírus-járvány hatásai lezárulni látszanak.” Míg tavaly még az volt a tapasztalat, hogy sokan nem találtak maguknak olyan állást, amilyet szerettek volna, a gazdagság felpörgésével párhuzamosan hamar újra a munkaerőhiány lett a legfontosabb kihívás a tanulók foglalkoztatásában is.

Forrás: MMOSZ

Dénes Rajmund Roland MMOSZ elnök úgy látja, az Y és Z generáció térnyerése miatt is egyre vonzóbb az atipikus foglalkoztatás flexibilitása, változatosága, a mobilitás támogatása, vagy akár a távmunka opciója, ami a 21. századi munkavállalói elvárásokat is kiszolgálva támogatja a hozzáadott értékű munkavégzést, a különböző dokumentumok, igazolások, visszajelzések folyamatos kétirányú menedzselésével.  Fontos kiemelni, hogy az ekvivalencia elve alapján azonos bér, azonos béren kívüli juttatás és azonos elbánás illeti a kölcsönzött munkatársakat, akiket a cégek igyekeznek azonnal a saját állományukba illeszteni, hogy egyenrangú csapattagként dolgozzanak, hiszen akkor tudnak teljes értékű munkavállalók lenni, ha már a legelején kialakul a lojalitás.



Kapcsolódó cikkek

2021. június 29.

A diákmunka jogi aspektusai

A diákok körében gyakori, hogy tanulmányaik folytatása mellett, illetve nyáron iskolaszövetkezeten keresztül végeznek munkát. A diákszövetkezeti foglalkoztatás egy olyan atipikus munkavégzési forma, amely során a diák és a szövetkezet között áll fenn jogviszony, azonban a diák egy olyan harmadik személy számára végez feladatot, akivel nem áll jogviszonyban. A szövetkezeti foglalkoztatás tehát egy speciális, megbízási jellegű jogviszony, amely során a Munka Törvénykönyve csak szűk körben alkalmazandó.
2021. március 31.

Az egymást követő munkaerő-kölcsönzési szerződések

A szerző az alábbi írásában az Európai Unió Bíróságának a J. H. kontra K. G.-ügyben született ítéletét elemzi, mely az egymást követő munkaerő-kölcsönzési szerződések tárgyában született.
2020. július 1.

Ezek az új tb-szabályok

Július 1-jén lépett hatályba az új járuléktörvény. A számos új jogintézmény bevezetését tartalmazó jogszabályt az Adó szaklap cikksorozata ismerteti – most ebből szemezgetünk.