Rugalmas munkaidőt szeretnének a szülők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szülők a foglalkoztatás területén a rugalmasságot tartják a legfontosabbnak – derül ki abból a kutatásból, amelyben kisgyermekes szülőket és munkáltatókat kérdeztek meg a munkába való visszatérés akadályairól, ösztönzőiről.


A reprezentatív felmérésben ötszáz közép-magyarországi régióban élő szülő, illetve száz vállalat vett részt, a kutatást az Iparfejlesztési Közalapítvány megbízásából a Monitor Közvéleménykutató Kft. végezte 2012 nyarán-őszén.

Magyarországon számos kezdeményezés indult az elmúlt években, amely a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra való visszatérését támogatja – ehhez a körhöz csatlakozott az Iparfejlesztési Közalapítvány és konzorciumi partnereinek, a Victum Képzési Központ és az Artima Kft. közös kezdeményezése az Új Széchenyi Terv támogatásával – ismertetik a konzorcium közleményében.

A 2012. május 1-jén útjára indult kétéves Munka kisgyermekkel program (MuKi) célja egyéni megoldásokat kínálni ahhoz a lelkiismereti, gazdasági és munkajogi problémához, amelyet a kisgyermekes szülők munkaerőpiacból való kiesése okoz. A szülők és cégek a kutatás eredménye alapján részesülnek majd a program során azokban az ingyenes tréningekben és képzésekben, amelyek a két oldal problémáinak kölcsönös megértését segítik elő.

A kutatás során három munkaforma került elő számottevő gyakorisággal: a szülők több mint egyharmada igényelné a rugalmas kezdési-befejezési időpontokat, a részmunkaidőt vagy a rugalmas foglalkoztatást. Jelentősnek mondható továbbá a szülés utáni szabadság kivételének, illetve a képzési lehetőségeknek a támogatása.

A megkérdezett kismamák az utolsó munkahelyükön a már alkalmazott jó gyakorlatok közül a folyamatos kapcsolattartást emelték ki, illetve mintegy ötödük tartotta fontosnak a távollét alatt kapott kedvezményeket és juttatásokat, vagy a cég által szervezett eseményeken való részvételi lehetőséget. Azok a cégek, amelyek atipikus megoldásokat alkalmaznak, általában rész-, illetve rugalmas munkaidőt biztosítanak a beosztottaknak; nem kedvelik ugyanakkor a munkakör megosztását, illetve a több műszakos munkát.

A gyermekfelügyelet az egyik legnagyobb megoldatlan probléma, amely a kisgyermekes szülők foglalkoztatása kapcsán felmerül. A szülők tapasztalata szerint az intézményesített gyermekfelügyelet rendkívül nehezen oldható meg a bölcsődei és az óvodai férőhelyek hiánya miatt; a megkérdezettek mindössze 7 százalékának van lehetősége bölcsődei, 9,6 százalékának pedig óvodai férőhelyet igénybe venni.

A családbarát munkakörnyezet kialakításának akadályairól és ösztönzőiről megkérdezett vállalatok a rugalmas foglalkoztatás, illetve a kisgyermekes szülők alkalmazásának legfőbb gátló tényezőjeként az állami ösztönzők hiányát említették; ezt az adózási szabályok, a belső források, illetve a közvetlen üzleti érdek hiánya követte.

A várandósság időszakában a megkérdezettek szerint a cégnek nincs teendője; a kismamák szerint ellenben ez az időszak lenne legalkalmasabb arra, hogy a jövőbeni együttműködést és a közös munka feltételeit (például a visszatérés időpontja, a vállalandó munka, a jövőbeni elvárások) megtervezzék. A szülés utáni időszakra vonatkozólag mind a szülők, mind a cégek fontosnak tartották a folyamatos kapcsolattartást, illetve az otthon maradó munkatárs vállalati képzésekről szóló tájékoztatását – derül ki a felmérésből.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.