Spar: 200 ezer forintról indul a kezdő bér


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megállapodott a 2018-as bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete – derül ki a felek újságunkhoz eljutatott közös közleményéből. Az áruházi munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz.


A megegyezés értelmében a vállalat valamennyi munkavállalója magasabb fizetést kap az idei évtől. Ezen túlmenően bevezetésre kerül a SPAR hűségprogram, melynek keretében további béren kívüli juttatásokat is kapnak a munkavállalók, a SPAR-nál eltöltött évek függvényében. A béremelést a SPAR többségében saját forrás felhasználásával valósítja meg, melyet a járulékcsökkentésből származó megtakarítás egészít ki.

Eredményesen zárult a közel 13 ezer munkavállalót foglalkoztató SPAR Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete között lezajlott bértárgyalás. A SPAR Magyarország a garantált bérminimum, illetve minimálbér jogszabályban rögzített emelésén túl is biztosít béremelést a dolgozók számára, melyet kiegészít egy saját hűségprogram bevezetésével. A legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a kezdő bér minimum havi bruttó 200 ezer forint lesz.

[htmlbox mt_kommentar]

 

„A SPAR 2017-ben 10 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2018-ban eléri a 9 milliárd forintot, melyet a járulékcsökkentés közel 1 milliárd forint értékben fedez. Ez két év alatt a bérek közel 40%-os növekedését jelenti a SPAR-nál. A bérfeszültség megelőzése érdekében a fizetések meghatározása során pedig mindig törekszünk arra, hogy az egyes vezetői szintekhez köthető bérek összecsúszását elkerüljük.” – hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.

Az SPAR saját – választható béren kívüli juttatásokat tartalmazó – hűségprogram bevezetésével kívánja honorálni a lojalitást. Ennek értelmében a vállalat valamennyi dolgozója, közel 13 ezer munkavállaló 2018-tól továbbra is megkapja az évi 100 ezer forintnyi készpénzes juttatást. Ezen felül pedig azok, akik több mint egy éve a cég alkalmazásában állnak –a SPAR-nál eltöltött évek számától függően – éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint béren kívüli juttatásban is részesülnek. Ebben az esetben a munkavállalók dönthetnek arról, hogy azt SZÉP-kártyán, vagy SPAR ajándékkártyán kívánják megkapni. Emellett megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is, amely egyedülálló a hazai élelmiszer kiskereskedelmi szektorban, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, mely a kiemelt időszakokban 10% kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával.

„Terveink szerint a munkatársi létszámunk 2018-ban tovább fog nőni, elsősorban az új beruházásaink miatt. A fluktuációs rátánk pedig egy év alatt közel 7 százalékponttal csökkent, mely alátámasztja a bérfelzárkóztatási stratégiánk helyességét” – emelte ki Maczelka Márk kommunikációs vezető.

A SPAR Magyarország 2018-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével – és ezzel együtt új munkahelyek teremtésével – valamint a meglévő áruházak felújításával: az idei beruházási keret meghaladja a 23 milliárd forintot, melyet az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be. Ennek keretében közel 20 áruház megújítása és több új áruház átadása valósulhat meg.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

A munkajogi elévülés meghatározása és szerepe a gyakorlatban

Az elévülés, mint az idő múlásának jogi következménye nem csupán munkajogi fogalom, a többi jogterület, így a polgári jog vagy akár a büntetőjog is használja. Az elévülés intézményének célja, hogy az igények érvényesítését csupán meghatározott időbeli keretek között biztosítsa a felek részére, a már hosszabb ideje nyugvó állapotokat utóbb már ne lehessen bolygatni. Az elévülés beálltával maga az igény nem szűnik meg, azonban azt a továbbiakban már nem lehet bíróság előtt érvényesíteni, azaz annak teljesítését kikényszeríteni a másik féltől.

2024. szeptember 27.

Előkerült egy OECD jelentés a tervezett nyugdíj-változtatásról

Meglepte a nyugdíjas szervezeteket az OECD számára szinte titokban, de mindenképpen társadalmi egyeztetés nélkül összeállított nyugdíjreform tervezet, amiből kiderül egyebek között, hogy a kormány jelentősen szigorítaná, sőt akár meg is szüntetné a „nők 40” rendszerét. A napokban napvilágot látott írásban a nyugdíjkorhatár megemelése is reális célként szerepel. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) érdemi szakmai párbeszédet követel.

2024. szeptember 27.

KSH: egyszerre nőtt a foglalkoztatottak és munkanélküliek száma

2024 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 39 ezerrel, 4 millió 748 ezerre nőtt. A munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).