Szeptember végéig lehet jelentkezni „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatra


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium azokat a munkáltatókat ismeri el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik.

Napjainkban egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, a bennük rejlő lehetőségeket. A felelős foglalkoztató olyan eszközöket alkalmaz és tevékenységeket folytat, amelyek növelik a munkavállalók elkötelezettségét és elégedettségét. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a családbarát hozzáállást, a közösségteremtést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek meglétét, a képzést és fejlesztést, a csapatépítést, az egészségmegőrzést – közölte pénteken az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az idei pályázaton a korábbi évekhez hasonlóan több kategóriában osztanak ki díjakat. Elismerés jár majd a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak (a legfeljebb 2 ezer főt és a 2 ezernél több embert foglalkoztatóknak külön), valamint a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 2020-ban is képzési különdíjban részesíti a képzés-szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot. A Restart-Up kezdeményezés különdíjára pályázhatnak azok a cégek, amelyek előremutató intézkedéseket tesznek a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért.

Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy a járványhelyzetben különösen fontossá vált a munkaerő megtartása. „A hagyományos pályázat azokat a hazai munkáltatókat díjazza, akik kiemelkedő és iránymutató tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén. A bevált gyakorlatok közzétételének, a tapasztalatok megosztásának célja a bátorítás és ösztönzés, a jó példák minden foglalkoztatót jobb teljesítményre sarkallhatnak” – tette hozzá.

A GINOP 5.3.6.-17-2017-00001 „Vállalati felelősségvállalás ösztönzése és állásfeltárás” kiemelt projekt keretében megvalósuló pályázatra 2020. szeptember 30-ig lehet még jelentkezni a kiíró OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

Duna House: az illetékmenteség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja – hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.

2024. április 18.

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a kkv-k online értékesítésére

Partnerségi megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és az eMAG Magyarország az e-kereskedelmi know-how, valamint a magyar kis- és középvállalatok (kkv) online értékesítési csatornáinak fejlesztésére a régióban – közölte az eMAG csütörtökön.

2024. április 18.

A Bosch csoport növelte árbevételét csökkenés a Danone-nál

A Bosch csoport 2023-ban növelte árbevételét és eredményét, sikeresen folytatja növekedési stratégiáját – emelte ki csütörtökön Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke a vállalat éves eredményeit ismertetve. A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben – áll a cég honlapján.