Szignálták a bérmegállapodást


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel pénteken aláírta a jövő évi bérekről szóló megállapodást. 2014-ben a minimálbér 3,6 százalékkal 101 500, a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) 3,5 százalékkal 118 ezer forintra emelkedik, és a jövő évi bértárgyalásokra 3,5 százalékos emelést javasolnak a szociális partnerek.


Varga Mihály kiemelte: 2014-ben a minimálbér összege először haladja meg a 100 ezer forintot és figyelembe véve a jövő évre várt 2,4 százalékos inflációt, ez az emelés további reálbér-növekedést jelent. A kormány továbbra is tartja magát a parlament által elfogadott 2014-es makrogazdasági célokhoz, mutatókhoz, így továbbra is 2,4 százalékos éves átlagos inflációval számol 2014-re – fűzte hozzá a miniszter.

Zs. Szőke Zoltán, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke szerint olyan megállapodás született, amely segít a munkahelyek megőrzésében és újak létrehozásában.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint korrekt, tisztességes megállapodás született. Kifejtette, a munkavállalói oldal célja az volt, hogy a minimálbér vásárlóértéke próbálja megközelíteni a létminimum összegét. A 2014-re vonatkozó megállapodással fontos lépés történt ebbe az irányba, bár még mindig csak a létminimum 73 százalékát éri el ez az összeg.

A megállapodást Zs. Szőke Zoltán mellett munkaadói oldalról Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke látta el kézjegyével, míg szakszervezeti oldalról Palkovics Imrén kívül Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, és Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke írta alá.

(Forrás: MTI)

 


Kapcsolódó cikkek

2024. április 16.

A próbaidő alatti megszüntetés buktatói

A próbaidő alatt a feleket nem terheli indokolási kötelezettség a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetése esetén, amely tényből sokan hajlamosak arra következtetni, hogy a munkaviszony-megszüntetés ezen módjára aligha kerülhet sor jogellenesen. Az alább ismertetettek alapján azonban ez közel sincs így.

2024. április 15.

Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU

A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a férfi dolgozóik fizetéséről. Az Európai Bizottság döntése értelmében a kikért adatok alapján akár bírósági pert is indíthatnak majd a hátrányosan érintett alkalmazottak – hívja fel a figyelmet az EY. A tanácsadócég kollégái arra ösztönzik a társaságokat, hogy minél hamarabb világítsák át a szervezetüket, és szükség esetén tegyék meg a bérszakadék megszüntetéséhez vezető lépéséket.

2024. április 12.

K&H: megállt a fiatalok jövedelemnövekedése

A korábbi évekre jellemző növekedés után megtorpanás látható a fiatalok jövedelmét tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Az idei első negyedévben átlagosan nettó 190 ezer forintos személyes jövedelemről számoltak be a 19-29 évesek. A fiatalok nettó jövedelme egy évvel ezelőtt emelkedett a 180 ezres szint fölé és azóta nagyságrendileg ezen a szinten maradt. Jelentős eltérés látható a nemek között: a férfiak személyes jövedelmének átlaga 220 ezer forintot tett ki, a nőké viszont csak 156 ezret.