Szociális munkásokat képeznek a reformátusok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szociális feladatok ellátására szervez képzést munkanélküliek számára a pátrohai református egyházközség európai uniós támogatással – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település lelkésze.


Az egyházközség pályázaton több mint 73 millió forint támogatást nyert el harminc, Kisvárda térségében élő munkanélküli képzéséhez. Az érintettek szociális gondozó és ápoló, valamint családi napközi-működtető szakmai képzésen vesznek részt – mondta Koncz Imre.

A 2014. április 30-ig tartó képzés sikeres elvégzése után az egyházközség tizennyolc embernek ad majd munkát, amelyhez az elnyert támogatásból 6 hónapra bértámogatás jár. A többiek a nyílt munkaerőpiacon helyezkedhetnek majd el a megszerzett OKJ-s szakképesítés alapján.

A lelkész tájékoztatása szerint a képzés harminc résztvevőjét pályakezdők, illetve olyan álláskeresők közül választják ki, akik betöltötték az 50. életévüket, egyedül nevelik gyermeküket, rehabilitációs támogatásban és ápolási díjban részesülnek, gyesen, gyeden vannak, vagy tartósan, hat hónapja nem találnak munkát.

Koncz Imre utalt arra, hogy az egyházközség – korábbi pályázata alapján – 128 millió forint összegű EU-támogatással fejleszti szociális alapellátását. A saját forrással együtt 136 millió forintot költenek szociális épületük bővítésére, a szolgáltatások fejlesztésére, illetve családi napközi otthon létesítésére a jövő év májusának végéig. A megszépült épületben, ahol 33 dolgozót foglalkoztatnak majd, az eddigi 540 helyett 720 embernek nyújthatnak segítséget, míg a bővülő szociális étkeztetést a mostani 305 helyett 500 ember veheti igénybe.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.