Sztrájk volt a Hankookban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétórás figyelmeztető sztrájk volt a Hankook dunaújvárosi gumigyárában szerdán: 5 és 7 óra között teljesen leállt a termelés – közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke.

Székely Tamás emlékeztetett arra, hogy február közepe óta nem tudják, mi a munkáltató álláspontja a béremelést illetően, a cégvezetés nem hajlandó érdemi javaslatot sem tenni, így azt nem is tudják összevetni a dolgozók követeléseivel.

A sztrájkkal kapcsolatban megjegyezte: „egy kezemen meg tudtam számolni, mennyien dolgoztak 5 és 7 óra között”. „Szerintem nagyon meglepődtek, mekkora támogatottsága van a szakszervezetnek a gyárban, ami javíthatja a tárgyalási pozícióinkat” – fogalmazott hozzátéve: szerda délután tárgyalnak a cégvezetéssel.

Székely Tamás felsorolta követeléseiket is: a 18 százalékos alapbérfejlesztésen túl javasolják a besorolási rendszer és a hűségbónusz rendszer átalakítását, a jubileumi kifizetést, a 13. havi bónuszt, továbbá a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók számára 5 százalékos pótlékot kívánnak elérni.

A VDSZ közleménye szerint több mint ezer ember nem dolgozott a gyárban, nem folyt érdemi termelés. Hozzátették: kudarcot vallott a gyárvezetés szándéka, semmilyen presszióval nem tudták rábeszélni az embereket a munkavégzésre.

A Hankook Tire Magyarország Kft. nem kívánt nyilatkozni a sztrájkról. Az MTI megkeresésére annyit közöltek, hogy a Hankook elkötelezett a munkavállalói elégedettség növelése mellett, ezért felgyorsította a 2019-es béremeléssel kapcsolatos egyeztetéseket, s annak mértékéről hamarosan döntés várható.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2012. október 2.

Multikkal állapodik meg a kormány

Stratégiai megállapodást köt a kormány a Magyar Suzuki Zrt.-vel, az Alcoa-Köfém Kft.-vel, a Hankook Tire Magyarország Kft.-vel és a Richter Gedeon Nyrt.-vel.

2019. február 15.

Felmérik a munkavállalók sztrájkkészségét

A követelések megfogalmazása után megkezdte a munkavállalók sztrájkkészségének felmérését a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) keretén belül megalakult Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság – jelentette be a SZEF elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.