Sztrájkolnak kedden az Utasellátónál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket – közölte a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet. A vasúttársaság pedig arról tájékoztatott, hogy a MÁV-Start naponta 2950-3000 vonatot közlekedtet, ebből az utasellátó esetleges sztrájkja 18-20 nemzetközi vonatot érinthet.


Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke elmondta, követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.

A szakszervezet információja szerint, ha a MÁV-Start kiveszi a járatokból az étkező és a hálókocsikat, akkor az utasellátó központban mindössze 40 utazói létszám maradna a 117-ből, és ez érintené a földi kiszolgálók munkáját is – mondta Bárány Balázs.     

A szakszervezet közleménye szerint a munkabeszüntetést azután döntötték el, hogy a kollektív munkaügyi vitában a munkáltató nem teljesítette követelésüket.

 

A MÁV megismételte korábbi tájékoztatását, mely szerint az utasellátó gazdaságos működtetése érdekében arról döntött, hogy több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől.

Az utasellátó az elmúlt években – különösképpen 2016-ban – jelentős veszteséget termelt, ezért a MÁV-Start a nemzetközi járatok optimalizálása mellett döntött, erről tájékoztatta a külföldi vasútvállalatokat, valamint egyeztetett az utasellátó munkatársainak továbbfoglalkoztatásáról az érdekvédelmi képviseletekkel.

Több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások viszont nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer elnevezésű nemzetközi járatokat – tájékoztatott a MÁV.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 15.

Szombati munkavégzés: milyen pótlék jár?

Napjainkban a szombati munkavégzés – főleg a kékgalléros munkavállalók körében –elterjedtnek számít, a hozzá kapcsolódó szabályozás néha mégis fejtörést okoz a munkáltatóknak. A munkáltatók elbizonytalanodhatnak, hogy ugyan szombati munkavégzésért járó bérpótlék nincs, de az adott helyzetben tartoznak-e egyéb külön pótlékkal a munkavállalók felé, esetleg kötelesek-e egy másik pihenőnapot biztosítani a szombatra beosztott munkavállalók számára.

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.