Sztrájkra készülnek a Ryanair németországi pilótái


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn a Ryanair ír légitársaság németországi pilótáinak érdekeit képviselő szakszervezet (Vereinigung Cockpit – VC), a diszkont légitársaságnál augusztus második hetétől lehet ismét munkabeszüntetés.

A VC közleménye szerint a pilóták 96 százaléka szavazott a szakszervezeti belső szavazáson arra, hogy sztrájkkal követeljenek a piaci viszonyoknak megfelelő fizetést és munkakörülményeket.

A szakszervezet augusztus 6-ig haladékot ad a munkaadónak egy „tárgyalásra méltó ajánlat megtételére”, és ha nem sikerül megállapodni, az utasokra tekintettel a sztrájkot a kezdete előtt legkevesebb 24 órával bejelentik – áll a közleményben, amely szerint augusztus 8-án tájékoztatják a nyilvánosságot arról, hogy mit tesznek követeléseik érvényesítéséért.

A VC szerint a munkaadói oldal a tárgyalások januári kezdete óta „időhúzásra játszik”, és ha a szakszervezeti szavazás eredményét sem veszi komolyan, elkerülhetetlen lesz a sztrájk.

A Ryanairnél legutóbb az előző héten volt nagyszabású, több országra kiterjedő munkabeszüntetés. Az írországi pilóták, valamint a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti személyzet sztrájkja miatt több száz járatot töröltek.

A Ryanair a napokban közölte, hogy a június végével záródott pénzügyi első negyedévében az adózott eredménye 319 millió euró (102 milliárd forint) volt. Ez 20 százalékkal kisebb ugyan az egy évvel korábbinál, de meghaladja a szakértők által várt 305 millió eurót.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.