Támogatás kapható a diákok szünidei foglalkoztatására
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Munka törvénykönyve értelmében diákok is foglalkoztathatók, amely lélegzetvételhez juttatja a munkáltatókat a nyári időszakban. A július 1. és augusztus 30. között diákokat alkalmazó munkáltatók a diákmunka program keretében pedig támogatást is kaphatnak ehhez.
Az önkormányzatok a minimálbér és járulékai mértékéig nyerhetnek támogatást a diákok szünidei foglalkoztatásához, a versenyszférában működő cégeknek – a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozásoknak – pedig a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát téríthetik meg a diákmunkaprogram keretében. A 16-25 év közötti diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatására idén összességében 3,6 milliárd forintot biztosít az állam.
A diákok munkába állására életkoruktól függően eltérő szabályok vonatkoznak, meghatározva, hogy mikor – szorgalmi időszakban vagy csak szünidőben – és milyen módon létesíthetnek jogviszonyt.
Milyen életkorban hogyan foglalkoztathatók a diákok?
A szabályok szerint munkáltatók az év bármely szakában foglalkoztathatják a 16. életévüket betöltött diákokat, a 16. életévét még be nem töltött tanulók azonban csak kulturális, művészeti, sport-, és hirdetési tevékenység keretében dolgozhatnak, külön gyámhatósági engedéllyel.
A szünidők alatt a szabályozás szélesebb körben engedi a diákok foglalkoztatását, nyitott a lehetőség a 16. életév betöltését követően a diákok munkavállalására. 16 éves kor betöltése előtt csak gyámhatósági engedéllyel foglalkoztathatók a tanulók, de kizárólag kulturális, művészeti, sport-, és hirdetési területen. A 15. életévét betöltött, nappali képzésen tanuló diákok is létesíthetnek munkaviszonyt az iskolai szünetekben.
Mikor kell a szülőnek is hozzájárulnia a diákmunkához?
14 éves kor alatt a munkaszerződést a tanuló helyett csak a törvényes képviselője (jellemzően a szülő) kötheti meg. A 16-18 éves közötti munkavállalók esetében is csak abban az esetben érvényes a munkaszerződés, ha azon a törvényes képviselő hozzájáruló nyilatkozata is szerepel.
A diákmunka feltételei – munkaidő és pihenőidő szabályok
A tanulók foglalkoztathatók munkaviszonyban, iskolaszövetkezet tagjaként, megbízással, idénymunkásként vagy akár alkalmi munkára is. A Munka Törvénykönyvének a fiatal – azaz a 18. életévét be nem töltött – munkavállalókra vonatkozó rendelkezéseit azonban akkor is alkalmazni kell, ha nem munkaviszony, hanem egyéb polgári jogviszony keretében történik a foglalkoztatás. A fiatal munkavállalók foglalkoztatására vonatkozóan a Munka törvénykönyve egy sor olyan rendelkezést tartalmaz, amely a fiatal munkavállalók egészsége védelmében korlátokat szab a munkaidő beosztása tekintetében. Ezek betartását kiemelt figyelemmel ellenőrzi a hatóság.
A napi munkaidő fiatal munkavállalóknál nem lehet több 8 óránál. Ha esetleg a fiatalnak több munkaviszonya is van, azt figyelembe kell venni a munkavégzés idejének kiszámításakor. Alapvető előírás, hogy fiatal munkavállaló számára éjszakai munka, valamint rendkívüli munkaidő (túlóra) egyáltalán nem rendelhető el. A fiatal munkavállaló számára legfeljebb egy heti munkaidőkeretet lehet elrendelni és ezen belül osztható be egyenlőtlenül a napi munkaidő.
A 4,5 órát meghaladó napi munkaidő esetén legalább félóra, 6 óránál hosszabb napi munkaidő esetén pedig legalább 45 perc munkaközi szünetet kell biztosítani. A munkát úgy kell beosztani a diákok számára, hogy két munkanap közötti pihenőidejük legalább 12 óra legyen. Még egyenlőtlen munkaidő-beosztás esetén sem lehet a heti pihenőnapokat egyenlőtlenül beosztani, tehát minden héten két pihenőnapot be kell biztosítani számukra.
A fiatal munkavállalók egészségvédelmét biztosítja az is, hogy a rendes szabadságon felül évenként 5 munkanap pótszabadságot biztosít számukra a Munka Törvénykönyve. A szünidőben dolgozó diák részére a szabadságot – tekintettel a munkaviszony rövidségére – sokszor nem adják ki természetben, ilyenkor a munkaviszony befejeztével a munkáltatónak a ki nem vett szabadságot ki kell fizetnie a diák részére.
A bejegyzés szerzője Pentz Edina, az RSM Hungary Zrt. bérszámfejtési vezetője. Az RSM blog az Adó Online szakmai partnere.