Tervezze meg a nyugdíjba menetelt!


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyugdíjbavonulás kiemelkedő jelentőségű és fontosságú valamennyiünk életében. Jól érzékelhető ez a tény abból is, hogy az érintett személyek a nyugdíjigény benyújtásakor, de már ennek előkészülete során is nagy számban keresik fel a nyugdíj ügyfélszolgálatokat személyes konzultációra.


Bár a nyugdíjigény-bejelentés elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül, illetve postai úton is megtehető, az ügyek túlnyomó részében mégis személyesen történik meg az igénybejelentés. Ennek az eljárásnak csak kis részben oka az, hogy az igényléshez szükséges eredeti dokumentumokról ebben az esetben a helyszínen készíthető hivatalos másolat, az eredeti példány pedig hazavihető.

A másik, sokkal inkább meghatározó ok az, hogy a személyes jelenlétnél mód van tanácsot kérni, a lehetőségek közül kiválasztani a legoptimálisabb nyugdíjba vonulási időpontot.

A személyes tanácsadás igénybe vétele hazai nyugdíj ügyekben könnyen kivitelezhető, a lakóhely szerinti megyei, fővárosi kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerveinek ügyfélszolgálatai igen ügyfélbarát nyitvatartási idővel működnek.

Felkereshetőek ez ügyben az integrált ügyfélszolgálati feladatokat ellátó Kormányablakok is.

Nemzetközi vonatkozású nyugdíjügyekben, azaz ha az érintett személy más országban (EU/EGT tagállamban, Magyarországgal kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezményt kötött államban) is szerzett szolgálati időt, az igényelbírálás országos illetékességgel Budapesten, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál történik, az igénybenyújtásra, tájékozódásra azonban lehetőség van a lakóhely szerinti (megyei) nyugdíjbiztosítási feladatokat ellátó ügyfélszolgálatokon is.

Az érintett külföldi nyugdíjszervvel az igényelbírálás során a magyar intézmény, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság intézi az adminisztrációs feladatokat. Többek között megküldi a külföldi intézményhez az ügyfél nyugdíjigényét, közvetlenül cserélik ki egymás között az intézmények a nyugdíjmegállapításhoz szükséges adatokat.

Így az ügyfelek számára kényelmesebb és költségkímélőbb az eljárás, nem kell utazni az ügyintézéshez.

A nemzetközi nyugdíjügyeket intéző magyar nyugdíjbiztosítási szakemberek ismerik a külföldi partnerországok leglényegesebb nyugdíjszabályait is, így segíteni is tudnak ezen a téren az ügyfeleknek.

Egy dolgot azonban nem tudnak biztosítani, a külföldi nyugdíjszervvel történő helybeli személyes konzultációt. Ezt a problémát oldja meg a nemzetközi nyugdíjtanácsadó napok rendszere.

Magyarország 2006. óta vesz részt nemzetközi nyugdíjtanácsadó nap rendezvényen azokkal a partnerországokkal, amelyekkel nagyobb számban van közös ügyfelünk. Így évente kétszer sor kerül a német-magyar, osztrák-magyar kétoldalú nyugdíjtanácsadó rendezvényre, találkozhatunk a szlovák, szerb, román, ukrán partnerrel közösen megtartott nyugdíjtanácsadással is.

A folyamatban lévő nyugdíjügyekkel kapcsolatos tájékozódás mellett egyre nagyobb az igény a nyugdíjbavonulási lehetőséggel kapcsolatos általános tájékoztatás iránt mind a külföldi, mind a magyar szabályok vonatkozásában.A szakmai rendezvény lehetőséget ad arra, hogy az érintett személyek egyidejűleg kapjanak tájékoztatást folyamatban lévő nyugdíjügyükről a külföldi, illetve a magyar nyugdíjszakemberektől, általános felvilágosítást kérjenek akár a külföldi, akár a magyar nyugdíjjogosultsági rendelkezésekről, ügyintézési tudnivalókról, a nyugdíjak folyósításáról, vagy a nyugellátás melletti munkavégzési lehetőségekről.

Az általános felvilágosítás során megismert információk birtokában biztonságosan lehet döntést hozni olyan fontos kérdésekben, mint például, hogy mikor fejezzük be a keresőtevékenységet, szüntessük meg a munkaviszonyt nyugdíjazásra tekintettel. A rendezvényen lehetőség van nyugdíjigény benyújtására is.

2006. óta több ezer résztvevője volt a nemzetközi nyugdíjtanácsadó napoknak.

Kommentár a munka törvénykönyvéhez

A Kommentár új kiadása elsősorban az új Ptk. hatálybalépéséhez, illetve az Mt. ehhez igazodó módosításához kapcsolódó változásokat dolgozza fel. Elméleti és gyakorlati szempontból részletesen áttekinti a Ptk. munkajogban is alkalmazandó rendelkezéseit, figyelemmel azok sajátos munkajogi tartalmára.

Bővebb információk és megrendelés itt.

2015-ben szeptember 23-án Sopronban kerül megrendezésre a már szokásosnak nevezhető őszi osztrák-magyar nyugdíjtanácsadó nap. Október 6-7-8-án Magyarországon először háromoldalú nemzetközi nyugdíjtanácsadó nap sorozat kerül megtartásra, amikor német-osztrák-magyar partnerintézmények nyugdíj szakembereit lehet egyidejűleg felkeresni folyamatban lévő nyugdíjügyben való konzultációra, vagy általános tanácsadásra. Október 6-7-én Budapesten, 8-án Győrben lesz tanácsadó nap.

A szakmai rendezvény részleteit az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján megtekinthető tájékoztatón találhatjuk.

A tanácsadáson lehetőség van előzetes időpontfoglalásra.
Az előjegyzés nélkül érkező ügyfelek is igénybe vehetik a szolgáltatást, esetlegesen várakozási idővel számolva.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy célszerű és hasznos a nemzetközi nyugdíjtanácsadási lehetőséggel élni akár tervezzük a nyugdíjbavonulást, akár már benyújtott kérelmünkről szeretnénk felvilágosítást kapni.

Bár a nyugdíjigény-bejelentés elektronikus úton az ügyfélkapun keresztül, illetve postai úton is megtehető, az ügyek túlnyomó részében mégis személyesen történik meg az igénybejelentés. Ennek az eljárásnak csak kis részben oka az, hogy az igényléshez szükséges eredeti dokumentumokról ebben az esetben a helyszínen készíthető hivatalos másolat, az eredeti példány pedig hazavihető.

A másik, sokkal inkább meghatározó ok az, hogy a személyes jelenlétnél mód van tanácsot kérni, a lehetőségek közül kiválasztani a legoptimálisabb nyugdíjba vonulási időpontot.

A személyes tanácsadás igénybe vétele hazai nyugdíj ügyekben könnyen kivitelezhető, a lakóhely szerinti megyei, fővárosi kormányhivatalok nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerveinek ügyfélszolgálatai igen ügyfélbarát nyitvatartási idővel működnek.

Felkereshetőek ez ügyben az integrált ügyfélszolgálati feladatokat ellátó Kormányablakok is.

Nemzetközi vonatkozású nyugdíjügyekben, azaz ha az érintett személy más országban (EU/EGT tagállamban, Magyarországgal kétoldalú szociálpolitikai, szociális biztonsági egyezményt kötött államban) is szerzett szolgálati időt, az igényelbírálás országos illetékességgel Budapesten, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál történik, az igénybenyújtásra, tájékozódásra azonban lehetőség van a lakóhely szerinti (megyei) nyugdíjbiztosítási feladatokat ellátó ügyfélszolgálatokon is.

Az érintett külföldi nyugdíjszervvel az igényelbírálás során a magyar intézmény, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság intézi az adminisztrációs feladatokat. Többek között megküldi a külföldi intézményhez az ügyfél nyugdíjigényét, közvetlenül cserélik ki egymás között az intézmények a nyugdíjmegállapításhoz szükséges adatokat.

Így az ügyfelek számára kényelmesebb és költségkímélőbb az eljárás, nem kell utazni az ügyintézéshez.

A nemzetközi nyugdíjügyeket intéző magyar nyugdíjbiztosítási szakemberek ismerik a külföldi partnerországok leglényegesebb nyugdíjszabályait is, így segíteni is tudnak ezen a téren az ügyfeleknek.

Egy dolgot azonban nem tudnak biztosítani, a külföldi nyugdíjszervvel történő helybeli személyes konzultációt. Ezt a problémát oldja meg a nemzetközi nyugdíjtanácsadó napok rendszere.

Magyarország 2006. óta vesz részt nemzetközi nyugdíjtanácsadó nap rendezvényen azokkal a partnerországokkal, amelyekkel nagyobb számban van közös ügyfelünk. Így évente kétszer sor kerül a német-magyar, osztrák-magyar kétoldalú nyugdíjtanácsadó rendezvényre, találkozhatunk a szlovák, szerb, román, ukrán partnerrel közösen megtartott nyugdíjtanácsadással is.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A szakmai rendezvény lehetőséget ad arra, hogy az érintett személyek egyidejűleg kapjanak tájékoztatást folyamatban lévő nyugdíjügyükről a külföldi, illetve a magyar nyugdíjszakemberektől, általános felvilágosítást kérjenek akár a külföldi, akár a magyar nyugdíjjogosultsági rendelkezésekről, ügyintézési tudnivalókról, a nyugdíjak folyósításáról, vagy a nyugellátás melletti munkavégzési lehetőségekről.

A folyamatban lévő nyugdíjügyekkel kapcsolatos tájékozódás mellett egyre nagyobb az igény a nyugdíjbavonulási lehetőséggel kapcsolatos általános tájékoztatás iránt mind a külföldi, mind a magyar szabályok vonatkozásában.

Az általános felvilágosítás során megismert információk birtokában biztonságosan lehet döntést hozni olyan fontos kérdésekben, mint például, hogy mikor fejezzük be a keresőtevékenységet, szüntessük meg a munkaviszonyt nyugdíjazásra tekintettel. A rendezvényen lehetőség van nyugdíjigény benyújtására is.

2006. óta több ezer résztvevője volt a nemzetközi nyugdíjtanácsadó napoknak.

2015-ben szeptember 23-án Sopronban kerül megrendezésre a már szokásosnak nevezhető őszi osztrák-magyar nyugdíjtanácsadó nap. Október 6-7-8-án Magyarországon először háromoldalú nemzetközi nyugdíjtanácsadó nap sorozat kerül megtartásra, amikor német-osztrák-magyar partnerintézmények nyugdíj szakembereit lehet egyidejűleg felkeresni folyamatban lévő nyugdíjügyben való konzultációra, vagy általános tanácsadásra. Október 6-7-én Budapesten, 8-án Győrben lesz tanácsadó nap.

A szakmai rendezvény részleteit az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapján megtekinthető tájékoztatón találhatjuk.

A tanácsadáson lehetőség van előzetes időpontfoglalásra.
Az előjegyzés nélkül érkező ügyfelek is igénybe vehetik a szolgáltatást, esetlegesen várakozási idővel számolva.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy célszerű és hasznos a nemzetközi nyugdíjtanácsadási lehetőséggel élni akár tervezzük a nyugdíjbavonulást, akár már benyújtott kérelmünkről szeretnénk felvilágosítást kapni.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 7.

Lehet-e szolgálati időt szerezni felsőfokú tanulmányok idejére?

A szolgálati idő elsősorban keresőtevékenységgel szerzett biztosítási jogviszony alapján keletkezik. De vajon van-e mód arra, hogy akkor is szerezzünk szolgálati időt, amikor nincs biztosítási jogviszonyunk, mert nappali tagozatos felsőfokú tanulmányokat folytatunk? Van. Ismertetjük a lehetőségeket.

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.