Tesco: idén is kétszámjegyű lesz a béremelés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tesco dolgozók demonstrációja előtt egy nappal a Tesco-Global Áruházak Zrt. közleményben mutatta be a cég béremelési lépéseit, amiben hangsúlyozták, hogy idén 13 700 munkavállaló bérét emelte a cég átlagosan 12,4 százalékkal, és tavaly is kétszámjegyű volt a béremelés. A vállalat az elmúlt két évben 7,4 milliárd forintot költött Magyarországon béremelésre.


A Tesco pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a teljes bércsomag alapján továbbra is a három legjobban fizető élelmiszer-kiskereskedelmi lánc közé kívánnak tartozni,  elsősorban azonban a legalacsonyabb fizetések emelésére koncentrálnak, de fontosnak tartják, hogy a bérek ne csússzanak össze.

Ismertették, a mostani és a januári növekedéssel együtt, idén 13 700 kolléga fizetése átlagosan 12,4 százalékkal emelkedett, de az áruházakban dolgozó több mint 12 ezer munkavállaló (például árellenőrök, árufeltöltők, bevásárlási asszisztensek, bolti eladók és pénztárosok) fizetését alapul véve az idei növekedés összesen 14,8 százalékos.

„A Tesco mindig betartja a jogszabályokat, így januárban is a jogszabályi változásnak megfelelően emelte a szakképzett munkatársak bérét” – írták. Megjegyezték, hogy az áruházlánc ennél nagyobbat lépett: szakképzettségtől függetlenül minden munkatársának a garantált szakképzett bérminimumot fizeti, ami több mint 26 százalékkal magasabb a kötelező legkisebb havi minimálbérnél. Miközben a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly 4-5 százalék körül bővült, a bérek növekedése ennek többszöröse volt – írták.

 

A minimálbér-emelkedés pedig jövőre is folytatódik, ezért a vállalat idén azonos mértékben fektetett a bérekbe, mint tavaly, jóllehet a befektetések elosztását a piaci körülmények változása befolyásolta. A Tesco célja, hogy minden munkatársa fizetését a szakképzett bérminimum fölött tartsa a jövőben is, emellett pedig a júliusi bérnövekedés a bérek összecsúszásának kezelését is célozta – hangsúlyozták.

Az áruházlánc egy olyan fizetési mátrix kialakításán dolgozik, amely tükrözi a pozíciók összetettségét és a betöltésükhöz szükséges tapasztalati szintet. 

A Tesco dolgozói szombaton tartanak demonstrációt, 12 órától Budapesten, a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt – közölte június végén Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. A demonstráción a tervek szerint a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) a korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.