Tilos a német munkavállalók megfigyelése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A munkavállalók rejtett kamerás megfigyelésének tiltását tervezi a kormány Németországban, ahol az utóbbi időszakban több vállalatról kiderült, hogy kémkednek a dolgozók után.


A német sajtóban ismertetett tervezet szerint a munkavállalókra vonatkozó adatvédelmi törvény tervezett reformja részeként teljesen megszűnik a rejtett kamerás megfigyelés lehetősége, amely az utóbbi években már jelentősen szűkült. Jelenleg kizárólag súlyos bűncselekményre utaló konkrét gyanú esetén rögzíthető videofelvétel munkahelyen rejtett kamerarendszerrel.

A konzervatív-liberális koalíció több évig tartó vita során dolgozta ki a jogszabálytervezetet. Az előkészítés közben több óriásvállalat került a lapok címoldalára a dolgozók titkos megfigyeléséről szóló beszámolókkal. Legutóbb, január elején az Aldi Süd diszkont-áruházláncról derült ki, hogy több üzletben rejtett kamerákkal ellenőrizték az alkalmazottakat.

Az új tervezet szerint a munkavállalóra vonatkozó bármiféle adatot csak akkor szabad rögzíteni, kezelni és felhasználni, ha az a vállalat számára elengedhetetlenül szükséges és nem ütközik az érintett személy érdekeivel. Ugyanez vonatkozik a lehetséges munkavállalókra is, vagyis a szabályt be kell tartani a munkaerő-kiválasztási folyamat – például alkalmassági vagy orvosi vizsgálat – során is.

A nyílt kamerás megfigyelés lehetőségét bővítik, de számos korábbi korlátozás érvényben marad, így például továbbra sem lehet a munkavállaló magatartásának és teljesítményének ellenőrzése a videofelvétel készítésének célja, és tiltott marad az öltöző-, pihenő- és mellékhelyiségek megfigyelése.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.