Tiltakoznak az új cafeteria ellen


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egészségügyi érdekvédelmi szervezetek tiltakoznak a kormánynál a 2017-es cafeteria-szabályozás ellen.


A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) azt kéri, hogy a kormány lépjen az egészségügyi megtakarítások munkáltatói támogatási lehetőségeit a jövő évtől „drasztikusan sújtó” cafeteriarendszer korrekciója, kiegészítése ügyében, mert „többszázezer ember egészsége a tét”.

A két szervezet közös közleményében idézte Kravalik Gábort, az ÖPOSZ elnökét, aki elmondta, az egészségpénztári tagok nagy arányban támaszkodnak a munkáltatókra. Hozzátette: többszázezer ember munkáltatói gondoskodással tudja fizetni gyógyszereit, egészségügyi kiadásait.

Idézték Hankó Zoltánt, az MGYK elnökét is, aki kiemelte, hogy a magyarországi gyógyszervásárlások jelentős részét az egészségpénztári tagok pénztári munkáltatói és egyéni befizetéseikből finanszírozzák. Úgy fogalmazott: „aggódva figyelik” azokat a híreket, amelyek szerint az egészségpénztári tagok „jelentős része nem tudja majd pótolni az eddigi munkáltatói befizetéseket”. Abban bíznak – fűzte hozzá -, hogy a munkáltatók a jövőben is kedvezményesen támogatják majd a dolgozókat és így „egyetlen ember egészsége sem szenved hátrányt”.

Tanulmányi szerződés – 2016.09.01.

Mikor és kivel kössünk tanulmányi szerződést?
Amikor a munkavállaló tanul: Kell szabadságot kivenni? Ki fizeti a tanulmányi költségeket?
Ami ne maradjon ki a tanulmányi szerződésből
Mikor jár magasabb bér a végzettség miatt?
A tanulmányi szerződés megszegésének jogkövetkezményei

Előadók: Dr. Kártyás Gábor és Balogh Mónika

További részletek >>

Mint írták, a két szervezet konzultációt kezdeményez a kormányzattal az egészségügyi öngondoskodás támogatásáért, mivel fontosnak tartja, hogy a munkáltatóknak a jövőben is legyen lehetőségük dolgozóik egészség- és nyugdíjcélú megtakarításainak kedvezményes támogatására.

Az Országgyűlés által júniusban elfogadott 2017-es adócsomag módosítja a cafeteriaszabályokat is. Ennek értelmében új adómentes juttatás lesz a munkáltató által biztosított egészségügyi ellátás. Az egészségpénztári támogatás és a többi önkéntes (például nyugdíj-)pénztári támogatás ugyanakkor kikerül a béren kívüli juttatások köréből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.