Tíz nap többletszabadságot kapnak a koronavírus elleni védekezésben részt vevők Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Közlönyben megjelent intézkedés több mint 170 ezer közszolgálatban foglalkoztatottat érint.

Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő emberek a kormány szerdai döntésének értelmében – tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére. Az intézkedésről szóló kormányrendelet megjelent a Magyar Közlönyben.

A jogszabály szerint két éven belül tíz nap többletszabadságra jogosultak a védekezésben részt vevő egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók, rendvédelmi dolgozók, katonák, honvédségi alkalmazottak, szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi és kormányhivatali dolgozók.

Arról, hogy ki jogosult a többletszabadságra, a rendőrök esetében az állományilletékes parancsnok vagy a rendvédelmi feladatokat ellátó szerv szervezeti egységének vezetője, a katonáknál és a kormányhivatali dolgozóknál a munkáltatói jogkör gyakorlója, míg az egészségügyben és szociális intézményekben a munkáltató dönt.

A KTK kiemelte: a kormány ezzel az intézkedéssel is szeretné kifejezni köszönetét és megbecsülését a védekezés résztvevőinek, akik az elmúlt hónapokban segítették, hogy Magyarország legyőzze a járvány harmadik hullámát, és végrehajtsa Európa egyik legsikeresebb oltási programját.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 14.

Az ország egyik legjelentősebb telekommunikációs cége nyerte a budapesti kamara „A főváros felelős foglalkoztatója” különdíját

A képzett munkaerőért folytatott jelenlegi versengés különösen fontossá teszi, hogy a vállalatok megbecsüljék és sikertényezőként értékeljék munkavállalóikat. A piaci szereplőknek ezt a törekvését díjazza az OFA Nonprofit Kft. idén kilencedik alakalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázatával – emelte ki Nagy Márton a gazdasági miniszter a díjátadón.

2024. október 11.

Gyorsan javítana a magyar bérszínvonalon a kormány

A jövő évtől 3-6 százalék között alakulhat a GDP növekedési üteme, ehhez társul a gazdasági növekedésen alapuló gyors bérkonvergencia, ami a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken az Év Felelős Foglalkoztatója díjátadón Budapesten.