Több ezer önkormányzati dolgozó sztrájkol hétfőn


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hétfőn 8 és 10 óra között több önkormányzatnál is szünetel az ügyintézés. 


A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete ( MKKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetésen mintegy 5-6 ezren vehetnek részt – idézi a Magyar Nemzetet az Index.

 

 

Az MKKSZ azt szeretné elérni, hogy az önkormánytai dolgozók bére a minimálbéremeléssel egyező mértékben nőjön. A munkabeszüntetésben részt vevő dolgozók bemennek munkahelyeikre, de a sürgős eseteket leszámítva két órán keresztül, hátfőn reggel 8 és 10 óra között szünetel majd az ügyintézés. 

A sztrájk a budapesti XIII., XVI., és XIX. kerületi, valamint a szegedi, a kazincbarcikai, a salgótarjáni ás a kőszegi önkormányzatokat biztosan érinti – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.