Többet ér a fizetés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bérek vásárlóereje 2,2 százalékkal nőtt márciusban. Éves szinten 2,5 százalékos lehet a bővülés.


Márciusban 3,2 százalékkal nőttek a bruttó bérek éves összevetésben; a nettó bérek növekedése 4,4 százalékos volt, ami 2,2 százalékos infláció mellett 2,2 százalékos reálbér-növekedést jelent – derül ki a KSH által közölt friss adatokból.

A közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó bérek 3,4, a nettó bérek 5,7 százalékkalnőttek. A versenyszférában 1,3-ról 2,7 százalékosra gyorsult a bérnövekedés, míg a költségvetési szférában 4,5 százalékkal nőttek a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest.

Az első negyedévben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 225 600 forint volt; a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 234 700, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 212 600 forintot kerestek. Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 147 800 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 100, a szellemi foglalkozásúaké 193 000) forint volt.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

Idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a „szuperbruttó” kivezetésének köszönhetően, míg a minimálbérek növekedése meghaladja az inflációt – írja gyorselemzésében Suppan Gergely. A takarékbank senior elemzője a bruttó bérnövekedés ütemének gyorsulására számít, mert több ágazatban még nem szélettek meg az idei bérmegállapodások. A reálbérek növekedése az infláció további visszaesése miatt erősödhet, idén összességében 3 százalékos bruttó és közel 4,5 százalékos nettó bérnövekedésre számítunk, ami 2,5 százalékos reálbér-emelkedést jelent.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.