Válogathatnak a diákok a nyári munkák között


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyári diákmunkáknál az idén is széles a választék, az iskolaszövetkezetek tájékoztatása szerint a tanulók dolgozhatnak például pénztáros, árufeltöltő, fürdősegéd, úszómester, hostess, rendezvényi kisegítő munkakörben, emellett várják őket nyelvtudást igénylő munkákra, a felsőoktatásban tanulók pedig informatikai, mérnöki területeken is el tudnak elhelyezkedni, teljes és részmunkaidőben egyaránt.


Az Y Generáció Iskolaszövetkezet jellemzően budapesti vállalatokkal áll kapcsolatban, tavaly a nyári szezonban nagyjából 2000 munkavállalóval működött együtt. Az iskolaszövetkezet tájékoztatása szerint a diákok a nyári szünet alatt részmunkaidőben (4 vagy 6 órás) és teljes (8 órás) munkaidőben is állást vállalhatnak. 

A diákok órabére a betöltött álláshoz szükséges szaktudást figyelembe véve bruttó 733 és 2900 forint között mozog. Az iskolaszövetkezetnél a legtöbb pozícióhoz kapcsolódó órabér nagyjából bruttó 1000-1100 forint körüli – tették hozzá.    

A Schönherz Iskolaszövetkezet, amely főként a felsőoktatásban tanulók foglalkoztatását segíti, azt közölte, hogy leginkább az informatikai és mérnöki területeken tudnak pozíciókat kínálni. A szervezet szerint a legnagyobb kereslet a fejlesztő, tesztelő, rendszergazda és a technikusi munkakörben jártas munkaerő iránt van. Lehet jelentkezni a szövetkezetnél hagyományos pozíciókra is, így például irodai asszisztensi, ügyfélszolgálati munkatársi állásra, de gyakornoki munkakör is betölthető. 

A tanulók bérezése a hagyományos munkaköröknél óránként bruttó 900-1200 forint közé, az informatikai szaktudást igénylő munkáknál pedig óránként bruttó 1200-2000 forint közé tehető. A legjobb helyzetben a mobilfejlesztők vannak, ők bruttó 3000 forintot kapnak óránként – tették hozzá.

A MÁV-Start arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nebuló-Meló Iskolaszövetkezettel együttműködve ajánl nyári munkát a diákoknak. A vasúttársaság állomási segítőket, állomási általános információsokat, idegen nyelvet beszélő nemzetközi információsokat, ügyfélszolgálati információsokat, utastájékoztató vagy adminisztrációs segítőket, a balatoni zenei fesztiválok idején segítő információs munkatársakat, kerékpárrakodókat keres. 

 

A vasúttársaság a teljes munkaidős minimális órabért meghaladó mértékű fizetést ad, az órabérek 750 forinttól 1100 forintig terjednek a munkakörtől függően. A diákok szinte az összes balatoni és velencei-tavi állomáson, Budapesten, Békéscsabán, Celldömölkön, Debrecenben, Győrben, Kaposváron, Miskolcon, Nagykanizsán, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron és Szolnokon is vállalhatnak feladatokat – közölték. 

A kereskedelemben működő cégek szintén számítanak a diákmunkára. A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az idén is országszerte várja a diákok jelentkezését, főként árufeltöltő, illetve pénztáros pozíciókra. A cégnél a diákok teljes vagy részmunkaidőben is vállalhatnak állást. A tanulók az egyes boltokban vagy a budapesti Nyugati téren található SPAR Karrier Irodában érdeklődhetnek a rendelkezésre álló lehetőségekről – olvasható a cég MTI-nek eljutatott közleményében.  

A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a fővárosi fürdőknél, strandoknál uszodamester, pénztáros, vízicsúszda-kezelő, fürdősegédmunkás (takarító, öltözőkezelő, kölcsönzői feladatok), hostess pozíció betöltésére keresnek diákokat. Munkájukat a fürdők 12 órát meghaladó nyitva tartása miatt több munkarendben igénylik, tavaly nyáron 145 119 óra diákmunka igényük volt. 

A diákokat csak közbeszerzési pályázaton kiválasztott diákszövetkezeten – idén az Y Generáció Diákszövetkezeten – keresztül foglalkoztatják. Az ajánlott órabér nettó 800 forint, kivéve a pénztáros és uszodamester munkakört, ezekben a munkakörökben 2017. június 1-je óta az óradíj nettó 926 forint.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.