VDSZ: eredményes volt a sztrájk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A március 12-én a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárában kezdődött sztrájk sikere, hogy megszületett a megállapodás a további béremelésről a dolgozókat képviselő Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) és a gyár vezetése között – mondta a VDSZ elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Székely Tamás szerint a Hankookkal kötött megállapodáshoz hozzájárult, hogy a szakszervezet az utóbbi napokban már a vállalat felső vezetésében dolgozó dél-koreai kollégákkal tudott egyeztetni.

A VDSZ elnöke emlékeztetett, a szakszervezet február 14-én jelentette be bérigényét a vállalat felé, a munkáltató hozzáállása miatt azonban a bértárgyalások eredménytelenek voltak, ezért a szakszervezet munkaügyi konfliktust jelentett be március 4-én.

Két nappal később kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Hankook rácalmási gyárában. A vállalat erre válaszul jelentette be az átlagos 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú béremelést. Ezt a lépést a VDSZ nem fogadta el, mert szerintük a 13,6 százalékos, differenciált béremelés hatására a cégnél már régebben dolgozók körülbelül 10 százalékos, az újonnan belépők pedig mintegy 20 százalékos béremelésben részesültek – mondta a szakszervezeti vezető.

A március 21-én este történt bérmegállapodás a február eleje óta húzódó munkaügyi konfliktusnak vetett véget a Hankook rácalmási gyárában – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy megállapodás értelmében a dolgozók fizetése további 8,5 százalékkal emelkedik a cég által korábban egyoldalúan végrehajtott átlagosan 13,6 százalékos differenciált, teljesítmény alapú bérfejlesztés után.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a új béremelés több elemből épül fel: része a 6 százalékos műszakpótlék emelés, a munkaköri besorolásoknál történt 5 százalékos emelés és az éves bónusz, amit az idén decemberben minden munkavállaló, azaz a sztrájkolók is megkapnak.

A VDSZ elnöke kiemelte, így a cégnél a legkisebb keresetű dolgozók fizetése 18,5 százalékkal nő 2019-ben 2018-hoz képest.     A megállapodás részét képezte még a legalább 5 éve a cégnél dolgozóknak egyszer járó bruttó 70 000 forintos juttatás, amely azoknál a munkavállalóknál, akik már 10 éve dolgoznak a vállaltnak bruttó 100 000 forint, a 15 éve itt dolgozóknak pedig bruttó 200 000 forint plusz juttatást jelent.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.