Vendégmunkásokat akar az MGYOSZ


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) kidolgozott egy javasalatot az egyre súlyosbodó munkaerőhiány leküzdésére. Ennek egyik része a kulturálisan beilleszthető, szakképzett vendégmunkások bevonása – írja az Index. 


A gyáriparosok szerint a probléma sokrétű. Egyrészt a munkaerőpiacra belépő generációk kisebb létszámúak, mint az onnan kilépők, gyorsul a munkavállalási célú kivándorlás, ezzel párhuzamosan ugyanakkor a hazai vállalkozások nagy része nemzetközileg nem versenyképes, gyenge a technológiai és a munkaszerzvezés színvonaluk, ezért nagy a munkaerőigényük. 

Egyes ágazatokat kiemelten sújt a szakképzett munkaerő hiánya, ilyen például az idegenforgalom, a vendéglátás, az építőipar, vagy az IT-szektor. Szintén probléma, hogy csökkent az álláskeresők száma is, ráadásul ezek nagy része nem rendelkezik képzettséggel, ezért a versenyszférában nehezen tud elhelyezkedni. 

Még ennél is súlyosabb gondot jelent, hogy romlik a munkaerő minősége és az oktatás színvonala is, amit például jól jelez a Pisa felmérések romló eredménye. 

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

A gyáriparosok szerint a cél a negatív trend megállítása és lassú megfordítása lehet és ezen átmeneti időszak alatt minden lehetséges módon kezelni kell a munkaerőhiányt annak érdekében, hogy a gazdaság működőképes maradjon. 

Az MGYOSZ ezért többek között a kulturálisan beilleszthető, szakképzett, nagyjából 250 ezer fős külföldi munkaerő bevonását, a reálbérek differenciált, a vállalkozások jövedelemtermelő képességével összhangba hozott emelését, a munkáltatói terhek csökkentését, a közmunka programban foglalkoztatottak egy részének a vesrenyszférába történő átsegítését, a belföldi mobilitás élénkítését, a képzések fejlesztését és a költségvetési szférában dolgozók számának csökkentését javasolja – írja az Index


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak  3,8 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. március 26.

Búcsúpénzek a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor

A munkaviszony többféle módon megszüntethető. Ezek közül a közös megegyezés által nyílik leginkább lehetőség arra, hogy a felek figyelembe vegyék a másik érdekeit, és közben a saját igényeiket is érvényesíteni tudják. Ehhez persze szükség van arra, hogy a felek egymás között megállapodásra jussanak. Az alábbiakban az anyagi szempontokra fókuszálva ismertetjük a közös megegyezést érintő legfontosabb tudnivalókat.