A Canterburyi mesék és a Valentin nap is Chaucertől származik

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Valentin nap a szerelmesek ünnepe. Sokan vélik azt, hogy ez az ünnep Amerikából származik, és napjainkban a nyugati világ kulturális térnyerésének egyik eredménye az, hogy egyre többen ünneplik Bálint napon a fiatalságot, a szerelmet. Érdemes egy kicsit mélyebben is kutatni, és megismerni a neves napnak a tényleges eredetét. Adótörténeti sorozatunk Valentin napi különszáma következik.

A nők legfőbb vágya az uralom,
akár a kedvesen, akár a férjen,
a feszes gyeplü ott legyen kezében.

(Geoffrey Chaucer: Canterburyi mesék)

Korábban foglalkoztunk már a Halloweennel, amely a töklámpások készítéséről és – természetesen – a kereskedelem számára kínálkozó jó marketinglehetőségről is szól. A Halloweenről sokan gondolják, hogy amerikai eredetű, de ez nem így van, valójában ősi kelta szokás volt, és az ír bevándorlók honosították meg az Egyesült Államokban, hogy aztán évszázadokkal később visszajöjjön az öreg kontinensre, és új reneszánsza alakuljon ki a halál ijesztgetésének.

A Valentin vagy Bálint nappal hasonló a helyzet (a továbbiakban a Valentin névváltozatot használjuk a cikkben, de ez mindig a magyarosított névváltozatot is jelenti). Eredetileg a katolikus naptárban Szent Valentin ünnepnapja volt február 14-e (egészen 1969-ig, 1970-től Cirill és Metód ünnepnapja, mivel Cirill bizonyosan ezen a napon halt meg). A harmadik század második felében több Valentinről is tudunk, akik később szentté váltak, a február 14-éhez Római Szent Valentin és Terni Szent Valentin kötődik; most az utóbbiról lesz szó. Terni városa ma az olaszországi Umbria tartományban található, ókori neve Interamna volt.

Az interamnai Valentin püspök több nyomorékot meggyógyított, csodatételei hatására sokan tértek át a keresztény hitre, ezért 270 körül a pogány Placidus nevű kormányzó elfogatta, megkínoztatta és lefejeztette. Vértanúhalálát követően hivatalos szentté avatásáról nincs ismeretünk, de tettei alapján sokan ma is szentként gondolnak rá, tiszteletét I. Geláz pápa hagyta jóvá az 5. század végén.

Valentin rokonszenvezett a szerelmesekkel, tetteivel segítette a boldogságukat. Az életéről szóló elbeszélések szerint vállalta, hogy titokban összeeskesse a fiatal szerelmes párokat, ami akkoriban azért jelenthetett gondot, mert törvény tiltotta a férfiaknak a katonai szolgálat előtti házasságkötést. Valentin még ezen is túlment, a történet szerint ő volt az első, aki egy pogány férfit és egy keresztény nőt összeadott. Gondoljunk bele, a különböző vallásúak házassága sokszor még ma is vallási tiltásokba ütközik!

Terni Valentint a szerelmesek, jegyesek és fiatal házasok, a lelkibetegek és az epilepsziától szenvedők (nyavalyatörősök) védőszentjeként tiszteljük.

Szent Valentin

 

A Valentin nap ünneplése

A február 14-i dátumhoz már az ókori Rómában is ünnepnap kapcsolódott, többek között a Rómát alapító Romulust és Remust is ezen a napon ünnepelték, de Lupercus és Faunus római istenek ünneplése is ekkor volt.

A szerelmesek ünneplésének ugyanezen dátumhoz kapcsolódása Angliából származik, méghozzá pontos évszámot is ismerünk. Geoffrey Chaucer (1342 v. 43-1400) angol költőnek a „Madarak parlamentje“ (Parlement of Fowls) című művét első alkalommal a II. Richárd király udvarában megtartott Valentin ünnepségeken adták elő 1383. február 14-én.

Chaucer összesen száz (!), hétsoros versszakot tartalmazó bukolikus költeményében épp ezen a napon gyülekeznek a madarak a Természet istennője köré, hogy így mindegyikük egy társra találjon. A mű első két versszakában Chaucer bizonytalanságát emeli ki:

A lét szűk, fortélyt tanulni nehéz, Jó példa nincs, s drága a győzelem, A féltett öröm hamar tünedez, Ez az ami miatt a Szerelem Működése nekem hihetetlen. Mily őrjítő szenvedélyt éltetek, Mégse tudom, úszok vagy süllyedek?   A Szerelem tényéhez nem értek, Nem tudok hívei jutalmáról, De róla gyakran szólnak a könyvek: Kegyetlen dühéről, s csodáiról. Olvasok róla, úrról, s atyáról, De bizton csak azt tudom, nyoma fáj. “Isten óvjon ettől” ilyet kívánj!

A vers Chaucer álmában játszódik, vezetője Scipió, a római hadvezér (lásd a párhuzamot Dante Isteni színjátékával, és Vergiliusszal, mint vezetővel). Persze a vers végére a madarak megtalálják párjaikat, és a költő kivételesen franciául állapíthatja meg, hogy „qui bien aime a tard oublie” (az igaz szerelem el nem múlik).

A madarak parlamentje (lemezborító 1958-ból)

 

Az udvari ünnepet követően vált szokássá – főleg a nemesek és a jobb módú polgárok körében –, hogy a szerelmesek megajándékozzák egymást Valentin napján.

A következő irodalmi idézet két évszázaddal későbbről származik, de a szerelem már nagyon is „markánsan” fogalmazódik meg benne:

Holnap szent Bálint napja lesz, Mindjárt reggel korán; És ablakodnál, párodul, Ott leszek, én leány. Kelt a legény, felöltözött, Ajtót nyitott neki; Bement a lány, de mint leány Többé nem jöve ki.

Az incselkedő szavak Shakespeare Hamlet című drámájában hangzanak el Ophelia szájából.

Amerikába az angol kivándorlók vitték magukkal a szokást, és ott széles körben el is terjedt, egyfajta kötődést jelenthetett ez az óhazához.

Az európai kontinensen a II. világháború alatt Európában harcoló amerikai katonák ismertették meg az ünnepet, az első Valentin napi bált 1950-ben tartották Nürnbergben.

Az ünnepnap jó alkalmat jelentett a virág-, édesség- és illatszer kereskedőknek, hogy termékeiket reklámozzák, értékesítsék (februárban még meglehetősen drága a virág!), ezek a kereskedők sokat tettek annak érdekében, hogy más országokban is ünneppé váljon ez a nap.

Magyarországon élt már a középkorban is Valentin tisztelete (mint a szerelmesek és a nyavalyatörősök védőszentjéé), de a rendszerváltást követően terjedt el igazán a szerelmi ajándékozás szokása.

Chaucer és a Canterburyi mesék

Chaucert tartják az angol irodalmi nyelv megteremtőjének, és gyakran mondják róla, hogy ő volt az első költő, aki angolul írt. Ez utóbbi állítás téves, mert mások is írtak már angol nyelven, de mégis Chaucer művei voltak a meghatározóak a későbbi irodalmi nyelv kialakulására, mivel az ő művei terjedtek el szélesebb körben.

A költészetben Chaucer-stanzának is nevezik az ababbcc rímképletű, ötös hangsúlyos, hétsoros jambusokban írt versformát, mivel ezt ő honosította meg műveiben (például a fent hivatkozott Madarak parlamentjében is ezt alkalmazta).

Chaucer sokat alkotott, és műveinek jelentős része fent is maradt, több könyvet, így például „A rózsa regénye” címűt is lefordította angol nyelvre. Meg kell említeni a Troilus és Cryselde című művét, amely később Shakespeare Troilus és Cressida című drámájának lett a forrása.

Legismertebb műve talán a Canterburyi mesék, amelyben 30 zarándok tart Canterburybe (Becket Tamás sírjához zarándokoltak), és a tervek szerint jövet és menet is mindenki két-két történetet mesél el. A tervezett 120 történetből csak 24 készült el, mivel Chaucer 1400-ban meghalt. A történetek hol anekdotikusak, hol szomorúak, esetenként trágárak, de nem ritkán erotikus tartalommal is töltöttek. Kiemelkedő a mesékben Chaucer jellemábrázolása.

Illusztráció a Canterburyi mesékhez

 

Az elkészült kerettörténet és a 24 mese önmagában is teljes mű, nem tekinthető töredéknek. Kevés prózai részen kívül verselve mondja el a történeteket Chaucer, több mint 17 ezer (!) verssorban. Nem mellékesen a Canterburyi mesék volt az első nyomtatásban megjelent angol nyelvű könyv, ma is létezik még tizenkét példánya. Egyik példányáért egy 1998-ban tartott árverésen a nyomtatott könyvért valaha kifizetett legmagasabb árat, 4,6 millió fontot fizettek.

Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságokat Boccaccio (1313-1375) Dekameron című művével. A kerettörténet jellege, illetve egyes történetek maguk is nagy hasonlóságot mutatnak. Nem kizárt, hogy Chaucer ismerte Boccaccio művét, mivel többször is járt Itáliában, sőt az sem elképzelhetetlen, hogy találkozott a Dekameron szerzőjével (Chaucer követként is járt Firenzében, és Boccaccio 1349-et követően Firenzében diplomáciai szolgálatot is folytatott).

Az olasz filmrendező, Pier Paolo Pasolini erotikus filmtrilógiájának alapművei a Dekameron, a Canterburyi mesék, illetve Az Ezeregyéjszaka virágai. Az 1972-ben készült Canterburyi mesék talán a legjobban sikerült része a trilógiának, nem csoda, hogy ez világszerte ismertté tette Chaucer művét is. Persze ebben az erotikus töltetű (akkoriban sokszor pornográfnak minősített) jelenetek is sokat „segítettek”.

Chaucer, az adószedő és diplomata

Chaucer élete – születésén és halálán kívül! – meglehetősen jól dokumentált, kalandos életet élt. Több mint 500 fennmaradt korabeli iratban találhatunk adatokat életére, tevékenységére vonatkozóan. Ha belegondolunk, az akkori magyar uralkodókról sincs több ismeretünk.

Chaucer születési dátuma bizonytalan, valószínűleg 1342-ben vagy 1343-ban született Londonban. Apja gazdag borkereskedő volt, ez lehetővé tette Chaucernek a tanulást. Megtanult latinul (angol anyanyelvén és az elit körökben kötelező francián kívül), később olaszul is. Az akkori kor viszonyai között rendkívüli műveltséget szerzett. Felesége nemesi származású volt, ennek révén még az uralkodókkal is rokonságba keveredett (bár ez nem volt túl közeli rokonság).

Részt vett a százéves háború 1359-60. évi eseményeiben, Reims ostrománál elfogták a franciák, de a király (III. Edward) kifizette érte a váltságdíjat. Nyelvtudása, műveltsége, nemesi rokonsága hozzásegítette ahhoz, hogy több uralkodó is diplomáciai feladatokat bízott rá, így jó néhány alkalommal ját Franciaországban, de ezen kívül Spanyolországban, és több alkalommal Itáliában is teljesített követi feladatokat. Ezek részben gazdasági természetűek voltak (uralkodói kölcsönfelvétel), de egyik flandriai útján II. Richárd számára keresett feleséget (ez eredménytelen volt, Richárd végül a Csehországból származó Bohémiai Annát vette feleségül).

Tevékenységét az uralkodók jelentős évjáradék-juttatásokkal és hivatali pozíciókkal jutalmazták, de hivatali tevékenysége alatt is jó néhányszor látott el követi feladatokat is.

Chaucer a Canterburyi mesék korabeli illusztrációján

 

Adóügyi tisztviselővé 1374-ben nevezték ki. Az ő dolga volt a kikötőkben a gyapjú- és szőrmeáruk utáni adó (vám) megállapítása és beszedése. Az adóügyi tisztviselői feladatokat egészen 1386-ig, tehát összesen 12 éven át látta el Chaucer, közben emelkedett a hivatali ranglétrán is, 1385-től már az adóhatóság helyettes vezetőjeként működött. 1386-ban Kentben parlamenti képviselővé választották, ezért adóhivatali posztjáról lemondott.

Újabb hivatali megbízást kap 1389-ben, különböző középítkezéseket kell felügyelnie, köztük a Westminster apátság építkezését is. II. Richárd tanácsadójává is kinevezi Chaucert.

Már fiatalon sikeresek voltak írásai, amelyeket angol nyelven, alapvetően az angolul tudó polgárság és nemesség, katonák számára írt. Egyes műveit kifejezetten a hölgyeknek címezte. Hivatali és diplomáciai feladatai mellett is folyamatosan írja műveit Chaucer, a Canterburyi meséknek 1387-ben fog hozzá, bár néhány részletet, töredéket korábbi műveiből is felhasznált.

II. Richárdot 1399-ben letaszítja trónjáról unokatestvére, a Lancaster-házi Henry Bolingbroke, hogy aztán ő legyen IV. Henrik néven az angol király. Richárdot bebörtönzik, ott hal meg Henrik koronázását követően, negyedévvel később. Halálát valószínűleg nem gyilkosság okozta, hanem az étel és ital megvonásába őrült és halt bele. (Megjegyzem, Angliának három Richárd nevű uralkodója volt, uralkodásuk és haláluk egyiküknek sem volt dicsőséges.)

Az új uralkodó még 1399-ben megerősítette Chaucer jogait, hivatali tisztségeit és kiváltságait, sőt évjáradékát jelentősen megemelte.

Chaucer 1400. évi tevékenységéről nem maradtak fenn dokumentumok, a költő tulajdonképpen „eltűnt”. Teljesen bizonytalanok Chaucer halálának körülményei. Sírfelirata alapján 1400. október 25-én halt meg.

Írásaiban igen erőteljesen ostorozta az egyházi személyeket, sőt magát az egyház intézményét is, ezért Thomas Arundel, canterburyi érseki már 1397-ben eretnekséggel vádolta, és kérvényezte a koronától, hogy hivatalosan is perbe foghassa. Ha a király megadta volna az engedélyt, igen valószínű, hogy máglyahalálra ítélték volna.

De IV. Henriknek is kellemetlen lehetett Chaucer személye, mert II. Richárd embereként állandó veszélyt láthattak benne, és írásaival ezt a veszélyt képes volt terjeszteni is, így a királynak is érdeke volt Chaucer halála.

Eléggé valószínű, hogy meggyilkolták, ez egyszerűbb lehetett, mint megvádolni, őrizni és elítélni.

Chaucert a Westminster apátság közelében temették el. Másfél évszázaddal később, 1556-ban Chaucert újratemették, sírja a Westminster apátság egyik jeles helyére került, ő volt az ún. költők sarkának első „birtokosa”. Ez igen nagy megtiszteltetés volt, és az ma is (pl. Shakespearet nem itt, hanem szülővárosában temették el). Sírfelirata szerint ő „az angol irodalom atyja”.

Chaucer sírja (szemben a baldachinos síremlék) a Westminster apátságban

 

Irodalom:

Chaucer, Geoffrey: Madárparlament (Fordította: Németh Gergely Dániel)

Chaucer, Geoffrey: The Parliament of Fowles

Hegedüs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok

Kalmár György: „A női test igazsága” (Kalligram, 2011, Budapest)

Ki ölte meg Európa nagy meseíróját?

---