A hadiadók ellen tiltakoztak a porció-énekek

A törökök Magyarországról való kiűzése után a bécsi udvar ennek tetemes költségeit a magyar jobbágyságon szerette volna behajtani, illetve szintén a jobbágyságot terhelte az állandó katonaság felállításának és hadrendben tartásának költsége. Ezeket a terheket tovább növelték a régi és új földesurak által kivetett adók, különösen az emelkedő robotterhek.

Részben ezeknek a tehernövekedéseknek volt következménye a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc, illetve ennek bukását követően a XVIII. századi magyarországi parasztfelkelések.

Igaz, hogy a törökök által kirótt kötelezettségek megszűntek, sőt az új termelési módszerek (pl. majorsági gazdálkodás, istállózó állattartás) és termelt növények (kukorica, burgonya, len, kender stb.) bevezetése miatt megnövekedett a termésmennyiség, de a földtulajdonnal rendelkező nemesség ezt igyekezett lefölözni, és a magyarországi jobbágyság sorsa nem javult olyan mértékben, ahogyan a Habsburg Birodalom többi részében tapasztalható volt a parasztságnál. A vándorkereskedők és iparosok híreiből a jobbágyok is értesültek a világ dolgairól, így ismerettel rendelkeztek az Európa nyugati és déli részein meglévő paraszti viszonyokról is.

Legnagyobb súllyal az új kötelezettségek megjelenése befolyásolta a parasztság élethelyzetét, és annak már kisebb volt a jelentősége, hogy ezek korábbi kötelezettségek helyébe léptek, illetve hogy az új és korábbi kötelezettségek milyen arányban álltak egymással. (Sic! Ez manapság sincs másként! A személyi jövedelemadó előző évekbeli érdemi csökkenését kevésbé érzékelte tehercsökkenésként a lakosság, mint amilyen tehernövekedési érzetet a számos új adó bevezetése jelentett. Hiába, nincs új a nap alatt!)

Adózás a hadsereg fenntartására és a hadviselésre

A jobbágyok soraiból sorozták a katonák túlnyomó részét. Ez, mint kötelezettség, természetesen adóként értékelhető.

A katonáskodással kapcsolatban rendszeres pénzbeli adófizetéssel tartoztak, illetve háború esetén még rendkívüli hadiadót is kivetettek. Ezek elnevezése igen változatos volt: a hadiadót nevezték egyszerűen bellica-nak is, de a contributio, subsidium és collecta kifejezések is ugyanezen kötelezettség-körbe tartozó adónemeket nevesítették.

Különös adózási módok az áfa rendszerében
Kiskönyvtár az áfáról címet viselő sorozatunk 5. kötete a különös adózási módok elméleti szabályanyagának a magyarázatán túl konkrét példák bemutatásával segíti az adózók mindennapos hatékony jogalkalmazását. További információ és megrendelés >>

A legnagyobb tehernek a katonaság ellátásával kapcsolatos kötelezettséget, a porciót és a forspontot tekintették. Igaz, hogy a porcióért cserébe szabott áron térítést kaptak a jobbágyok, de a térítés és a piaci érték között jelentős különbség mutatkozott, ezt, illetve a térítés nélküli szolgáltatásokat nevezték deperditának, magyarul veszteségnek. II. József pénzbeli kötelezettséget vezetett be a kényszerárak alkalmazása helyébe, de halála után visszaállították a korábbi rendszert, és véglegesen csak 1848-ban szűnt meg a deperditális rendszer.

Katonákat fuvarozó paraszt

Katonákat fuvarozó paraszt

A katonatartás legsúlyosabb formája a porció volt. A császári katonaság kevés kaszárnyával, gabonaraktárral rendelkezett, a jobbágyok pedig a háborús viszonyok (például a XVII. századig meglévő török megszállás) miatt sokszor nem tudták előteremteni a hadiadó fizetéséhez szükséges pénzt, így kézenfekvőnek volt az a megoldás, hogy a törökök miatt az országba vezényelt császári hadsereg a falvakban nyerjen elszállásolást és élelmezést. Ezt a gyakorlatot a török kiűzése után is fenntartották. A jobbágy köteles volt a nála lakó katonának kenyeret és húst (oralis porció), lovának pedig szalmát és zabot (equilis porció) adni.

Hasonlóan súlyos terhet jelentett a forspont (előfogat) is, amely eleinte a hadba vonuló seregek szállítását jelentette a következő falu határáig, de a kötelezettség jelentős átalakuláson ment keresztül. Forspontot kellett adni a megyei tisztviselőknek, sőt az átutazóknak is kötelesek voltak a jobbágyok ingyen vagy meghatározott összegért fuvart kiállítani (ezt még a XIX. század első felében is alkalmazták). Egyes falvak – amelyek postaút vagy hajóvontató folyók mentén feküdtek – rendszeres előfogat-szolgáltatással tartoztak, azaz megadott távolságig kötelesek voltak a postakocsi vontatására, vagy vontatni kellett a földesúr hajóit, ugyancsak meghatározott távolságig. Az előfogatadás természetesen együtt járt a jobbágyok mezei munkákból való kiesésével, a jószágok agyonfáradásával, esetleg megsérülésével, elpusztulásával, ami már igen nehezen pótolható veszteséget jelentett a jobbágyoknak.

A forspont sajátos formája jött létre úrbérrendezést (1767–1774) követően, a jobbágyok földesúrnak járó fuvarozási, szállítási kötelezettsége. Ennek elnevezése volt a hosszúfuvar (longa vectura). Az úrbéri rendeletek a hosszúfuvar teljesítésének normáit országos érvénnyel egységesen szabályozták, évente egyszer – nem a nagy mezei munkák idején – minden négy egésztelkes jobbágy köteles volt egy négyökrös szekeret kiállítani. A hosszúfuvar időtartamát két napban maximálta az urbárium, ezt azonban rendszerint igyekeztek túllépni a földesurak, ami állandó összeütközés forrásává vált, ugyanis a hosszúfuvar nem számított bele a robotba. A hosszúfuvart általában a termésnek az uradalmi központba szállítására, építkezésnél, a földesúr áruinak piacra szállításánál vették igénybe. A jobbágyok, ahol csak lehetett, igyekeztek pénzen megváltani a hosszúfuvart, mivel pénzben megfizetni még mindig kisebb terhet jelentett, mint azt ténylegesen szolgáltatni.

A porció-dalok

A porció-dalok, mint paraszti panaszdalok a XVIII. században jelentek meg Magyarországon, de már száz évvel korábban is voltak előzményei német nyelvterületen, illetve magyar nyelven is ismertek voltak már nemesi panaszdalok. Ezek a dalok a jobbágyság sérelmeit sorolták fel, visszatérő alakok a versekben Porció Pál és Forspont Péter, mint a két súlyos adóteher megszemélyesítői. Emellett a németekkel, svábokkal, osztrákokkal kapcsolatos ellenszenv, valamint a földesúri kizsákmányolás és az egyházi terhek is megjelennek ezekben a versekben.

A verseket már az 1700-as években lejegyezték, nyomtatásban is megjelentek. Jellemző rájuk, hogy több szövegváltozat is ismert belőlük. Valószínűsíthető, hogy ezeket énekelve, dallammal adták elő, de ennek forrásai már nem maradtak fenn. Később viszont többször is megzenésítették ezeket a verseket.

Nincs boldogtalanabb a parasztembernél – kottarészlet

 

A következőkben a két legismertebb (legelterjedtebb) porció-verset mutatjuk be. A dalok igencsak szókimondóak, nem tartózkodnak durva kifejezésektől sem (a tartalmuk ismertetésétől és a műelemzéstől most eltekintünk).