A vámok és az adózási kérdések a reformkori országgyűléseken – 1. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A reformkor jelentős fejlődést hozott Magyarországon. A társadalom, a kultúra átalakulása mellett előrelépések voltak a nemzeti identitástudat, a gazdaság és a közteherviselés területén is. A változások jelentős része az 1825 és 1848 közötti reformkori országgyűlésekhez kötődik. Döntő szerepe volt ezekben Széchenyinek, Wesselényinek, Kölcseynek, Batthyánynak, Bezerédj Istvánnak, Deák Ferencnek, de a későbbi radikális fordulat már Kossuth Lajoshoz és az általa vezetett köznemességhez kötődött.


Nehéz volna, mindazon mozzanatokat elősorolni, melyek ez irányban 1825-től 1840-ig közgazdasági ébredésünk és elmélkedésünk tanujeleiként szolgálhatnak. (Kautz Gyula)

Az országgyűlések legvitatottabb kérdéskörei a vámokhoz és az adózáshoz kapcsolódtak.

A vámrendszer a feudális viszonyokat tükrözte. A legjelentősebb változásokat Mária Terézia 1754-es rendelete jelentette, amely létrehozta az úgynevezett kettős vámrendszert. Ez a merkantilista szemléletet tükröző gazdaságpolitika összességében előnyös volt a birodalomnak, különösen az osztrák és cseh iparnak, viszont versenyképtelenné tette a magyar ipart, a magyar (valamint az osztrák és cseh területeken kívüli egyéb birodalmi) területeket a Habsburg birodalom nyersanyag ellátói és mezőgazdasági termelői szerepére kényszerítették. (Tulajdonképpen Magyarországon a mai értelemben vett, az országhatárt átlépő kereskedelmi forgalomra kivetettek vámokról 1754 óta beszélhetünk.)

Kisebb módosulások történtek ugyan a vámszabályokban, de az előzőekben vázolt helyzet a XIX. század első felében is fennmaradt.

A harmincadvám emlékét őrző utcanévtábla és szobor Budapest belvárosában

 

Az adórendszer Szent István óta a feudális társadalmi rendszernek megfelelő elveken alapult a XIX. század első felében is. A közteherviselés alapvetően a jobbágyságra hárult: tizedet fizettek az egyháznak, kilencedet a földesúrnak. A jobbágytelek után Károly Róbert vezette be a kapuadót központi adóként, ez a későbbiekben füstadóvá módosult, majd a XVI. századtól lépett helyébe a portális adózás, amely a jobbágy által birtokolt (és nem tulajdonolt) portát tekintette az adózás alapjának. Kissé zavaros helyzetet teremtett, hogy ezt az adót többféle elnevezéssel is illették a történelem folyamán, függően attól, hogy milyen más adókat olvasztott magába vagy helyettesített a jobbágytelek utáni adó.

A nemesség és az egyháziak privilégiumait az évszázadok során számos alkalommal megerősítették, ezek között meg kell említeni az 1222-es Aranybullát, a Dózsa György-féle parasztfelkelést követő megtorló törvényeket és Werbőczy István Tripartitumát (Hármaskönyvét). A XVIII. század elejétől a nemesség egyre inkább kivonult a katonai szolgálatok teljesítéséből is, a közkatonai szolgálatokat szintén a jobbágyság viselte. Számos egyéb adóteher is sújtotta a jobbágyságot, ezekről korábbi írásainkban már részletesen szóltunk.

A változtatás igénye már a Rákóczi szabadságharc idején felvetődött – sikertelenül. A Rákóczi szabadságharc bukása után történtek ugyan reformintézkedések, de ezek az intézkedések nem érintették a feudális alapokat, sőt a törvények és rendeletek megerősítették ezeket az alapokat.

A nemesség, ha adózott is, ezt felajánlásnak nevezték, mintha valamilyen nagylelkűség nyilvánult volna meg ebben az önkéntes kötelezettségvállalásban. Ezeket a felajánlásokat is törvénybe iktatták. A felajánlások leggyakrabban a hadviseléshez kapcsolódtak, de a XVIII-XIX. századokban már az országgyűlések költségeit és a nagy építkezéseket is felajánlásokból finanszírozták.

Az adózással kapcsolatban Széchenyi javaslatai váltottak ki először vitát. Műveiben, különösen a Stádium, valamint az Adó és két garas című könyveiben fejtette ki véleményét a közteherviseléssel kapcsolatban. Adóelképzelései nem igazán voltak mélyek, a nemesség adózását bizonyos keretek között elfogadhatónak tartotta, például a földtulajdon alapján, de a feudális társadalmi berendezkedésnek megfelelő adózási alapokhoz egyelőre nem kívánt hozzányúlni.

Széchenyivel polemizálva Kossuth javaslatai már sokkal radikálisabbak voltak, a nemesség és az egyház adómentességének megszüntetése mellett az úrbéri rendszer felszámolását, az ősiség elvének eltörlését is fontosnak tartotta. A reformországgyűléseken egyre inkább Kossuth javaslatait tartották megvalósítandónak, különösen az alsóházban, de a főrendi Batthyány Lajos is Kossuth véleményét tette magáévá.

Külön is meg kell említeni Wesselényi Miklós, Bezerédj István, Deák Ferenc (és követőik), önkéntes vállalásait, amelyekkel csökkentették a jobbágyság terheit, hozzájárultak az alsóbb néprétegek társadalmi felemelkedéséhez (például oktatással), és önkéntes adózásukkal példát mutattak a nemességnek.

A közteherviselés rendszerének átalakítását már a XVIII. század végén napirendre tűzték (1790/91. évi LXVII. törvénycikk a közpolitikai és birósági ügyeknek s más tárgyaknak, melyek az országgyülésen nem voltak bevégezhetők, rendszeres kidolgozására bizottságok rendeltetnek és megbizottak neveztetnek ki), többek között bizottság alakult az adózás, az úrbéri rendszer és a kereskedelem, ahhoz kapcsolódóan a vámrendszer reformelképzeléseinek kidolgozására is, de ezek a bizottságok egészen az 1825-27-es országgyűlésig érdemi eredményeket nem voltak képesek előterjeszteni. A bizottsági munkák felülvizsgálata céljából az 1827. évi VIII. törvénycikk (a bizottsági rendszeres munkálatok további tárgyalása a legközelebbi országgyülésre halasztatik) 81 tagú bizottságot hozott létre. A tárgyalások már 1828 januárjában elkezdődtek, és a következő országgyűléseken az albizottságok javaslatai alapján a főbizottság számos reformjavaslatot tett.

A vámkérdés és nemzeti önrendelkezés

A vámrendszer meglehetősen kaotikus volt a reformkorban. A kettős vámrendszer mellett vámot kellett fizetni az országon belül az úgynevezett vámmegállító helyeken (harmincadvám), továbbá szintén vámnak neveztek a bizonyos szolgáltatásokért fizetendő díjakat is (hídpénz, révszolgáltatás, gabonaőrlés stb.). A nemesség ez utóbbiak esetében is fent kívánta tartani mentességeit, bár ez nem mindig volt eredményes.

Az 1790/91. évi LXVII. törvénycikk rendelkezése szerint a kereskedelmi, harmincadi és közgazdasági bizottságnak – egyebek mellett – a következők a feladatai:

  • a harmincados vám elveinek szabályozása,
  • a közkereskedelem előmozdításának és sokféle akadályai elhárításának terve, hová az utak s csatornák és a folyók szabályozása tartoznak.

A fentiekben meghatározott mandátum nem érintette a kettős vámhatárral kapcsolatos szabályokat és vámmértékeket, de a bizottsági munkában már igen hamar megállapították, hogy a kereskedelem és a vállalkozások fejlődésének alapvető feltétele, hogy a birodalmi vámrendszerrel kapcsolatban is érdemi javaslatokat fogalmazzanak meg.

Egyelőre ilyen mély változásokra nem került sor, de a bizottsági munka eredményének tekinthető, hogy 1829-re rendeleti úton már több száz vámtételt módosítottak az osztrák-magyar viszonylatban, alapvetően a magyar érdekeket figyelembe véve.

Az egyik bizottsági tag, Komáromy Péter javasolta, hogy a vállalkozások megkönnyítése érdekében töröljék el a belső vámokat, de ha fennmaradna a belső vámrendszer, akkor azok fizetésére a nemesek is kötelesek legyenek, sőt az utakon, közlekedési eszközökön, hidakon mindenki, függetlenül társadalmi helyzetétől, azonos módon tartozzék fizetni.

Ilyen változásokra ugyan nem került sor, de az 1836. évi XXVI. törvénycikk a Lánchíd felépítését követően mindenkire kötelezővé tette a hídpénz fizetését. A törvényt óriási vita előzte meg, jól látták azt, hogy a precedens teremtésével más kötelezettségek előírását sem lehet a későbbiekben elhárítani, ahogyan Kautz Gyula fogalmazott: „az elvek elfogadása által a magyar nemesi szabadságok épületének egyik alapköve rontatnék le”. A szöget beütötték!

Az első magyar hídpénz emlékét őrző emlékérme (MKB, 2001)

 

A vámkérdést önálló vitapontként először az 1832-36-os országgyűlésen tárgyalták. Az üléseken főleg sérelmi, és csak másodsorban gazdasági kérdésként vitatkoztak a vámokról. Magyarország elmaradottságának okát az Ausztriától függő gazdasági helyzetben látták, ez a nézet gyorsan népszerűvé is vált a nemesek körében. A követek megkérdőjelezték a vámokkal kapcsolatos perek esetében a Királyi Kamara joghatóságát, mivel az nem törvényen, hanem csak egy 1781-es királyi rendeleten alapult. Miután a sérelmi vita eredményt nem hozhatott, annak értelmetlensége miatt a nádor lezárta a vitát, és ezt követően ezen az országgyűlésen önállóan már nem tárgyalták a vámkérdést.

A sérelmi listába viszont 30. sorszám alatt felvették, hogy a Helytartótanács 1830-ban az országgyűlésen kívül felemelte néhány termék (pamut, len selyem stb.) vámját.

A Lánchíd a hídfőnél lévő vámházakkal (korabeli rajz)

 

A vámokkal kapcsolatos vitát az 1832-36-os országgyűlésen végül Deák Ferenc beszéde és az arra adott válasz zárta le. Deák 1836 március 24-i országos ülésen elmondott felszólalásában kérte a harmincad csökkentését, mivel ez akadályozza a kereskedelem fejlődését. A felszólalás alapján született feliratra március 27-én érkezett meg a válasz, amely szerint Őfelsége a magyar kereskedelem fejlesztése érdekében már sok kedvezményt tett, továbbiak már feleslegesek.

A vámok az 1843-44-es országgyűlésen kerültek ismét terítékre. Tulajdonképpen a kiindulópont ugyanaz volt, mint az 1832-36-os országgyűlésen: egy konkrét bírósági eljárás esetében megkérdőjelezték a Királyi Kamara illetékességét. Az elsőrendű sérelmek között 4. pontként nevesítették a kereskedelemmel és a vámokkal kapcsolatos problémát. A felirati javaslatba is bekerült, hogy az ország függetlenségének a semmibe vétele, illetve a hozzájárulása nélkül alakított vámszabályok akadályozzák a kereskedelmet, gátolják a gazdaság fejlődését.

Az ellenzék elérte, hogy felállítsanak az alsótáblán egy választmányt, amelynek feladata a kereskedelemmel és a vámokkal kapcsolatos reformok előkészítése. A választmány elnökének Csongrád megye követét, Klauzál Gábort választották meg (később az első felelős magyar kormányban földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter volt).

 

A törvényjavaslatokat Ghyczy Kálmán, Komárom megye követe szerkesztette (a Kiegyezés után, 1874-75-ben pénzügyminiszter is volt). A következőket fogalmazták meg:

  • A Magyarországon és kapcsolt részeiben termelt, illetve máshonnan behozott termékek korlátozás nélkül vihetők külföldre.
  • A vámszabályok az országgyűlés hatáskörébe tartoznak.
  • Az országgyűlés által alkotott vámszabályokat a kamarának és a harmincadhivataloknak is be kell tartani.
  • A felügyelet és a technikai szervezés a kormányzat, azon belül is a Helytartótanács hatáskörébe tartozzon.

A vitába beszállt Lónyai Menyhért Bereg megyei követ is (a Kiegyezés után ő volt az első pénzügyminiszter, majd később miniszterelnök és közösügyi pénzügyminiszter is volt). Véleménye szerint a vámok eltörlése nem vezet eredményre, mert a gyenge magyar iparnak szüksége van a védővámokra. Vámszövetséget javasolt Ausztriával.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>

Klauzál végül amellett foglalt állást, hogy a védővámok ideiglenes megtartása mellett el kell törölni az ősiséget, közteherviselésre van szükség, meg kell valósítani a törvény előtti egyenlőséget. Ezen intézkedés hiányában az iparfejlesztés nem érhet el eredményeket.

A vita tovább folytatódott, de egyre parttalanabbá vált. Végül megérkezett a hír, hogy a király a túl sok kényelmetlenné vált téma miatt be akarja rekeszteni az országgyűlést. Erre – ismét a sérelmi politizálás jegyében – elővették a felsőtáblán vagy a kormányzatnál biztosan megbukó ügyeket, köztük a vámokra vonatkozó javaslatokat is, és felirat készült belőlük.

Az udvar válasza gyorsan megérkezett: elutasítottak minden egyezkedést a vámok területén.
Tulajdonképpen ez volt az ok arra, hogy a követek 1844 október elején kimondták a hazai ipar védelmére alakult Védegylet támogatását, amely október 6-án meg is alakult (elnöke gróf Batthyány Kázmér, igazgatója Kossuth Lajos lett).

Ennél is nagyobb jelentőségű volt viszont az, hogy az alsótáblán kinyilvánították bizalmatlanságukat a kormányzattal szemben. Ilyen nyilvánvaló szembefordulásra korábban soha nem volt példa!
A vámokkal kapcsolatos törvényjavaslat provokatív benyújtása, a Védegylet megalakulása, a bizalmatlanság deklarálása egyértelművé tette, hogy a kormányzattal való kiegyezés lehetetlen, így a sérelmi politizálás legalább annyiban eredményes volt, hogy egyértelmű helyzetet teremtett a továbbiakra, amelyek majd a következő, 1847-48-as országgyűlésen fognak „helyzetet” teremteni.

(A jövő héten az adóreform elképzelésekkel folytatjuk.)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).