A vikingek és az adózás – Normandiától Amerikáig (4. rész)
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A vikingek terjeszkedése robbanásszerű volt. Az első rabló hadjáratokat követően rövidesen már területeket foglaltak, sőt megalakultak a Skandinávián kívüli viking államok is. Normandia, Írország, Izland, Grönland, Amerika, Anglia és Szicília voltak a legfontosabb hódítási területek.
„Csak szarvasmarha-tenyésztésből élnek, s az állatok bőrével ruházkodnak. Nem terem ott növény, és nagyon gyatra a rendelkezésre álló faanyag. Ezért az emberek ott föld alatti üregekben laknak, örülnek, hogy fedél van a fejük fölött, van ennivalójuk, és a marhákkal együtt alszanak, életüket szent egyszerűségben töltik, mert nem vágynak másra, mint amit a természet kínál nekik.”
(Brémai Ádám beszámolója Izlandról, 1075 körül)
A svéd vikingek, más néven varégok vagy ruszok, jelentős szerepet játszottak a Novgorodi és a Kijevi nagyfejedelemség létrejöttében, majd később az egységes Oroszország kialakulásában. Az orosz uralkodóház tagjai a XVI. század végéig az első novgorodi fejedelem, a viking Rurik leszármazottai (Rurikidák) voltak. Keleten önálló viking állam nem jött létre, és bár jelentős szerepet játszottak a vikingek az államalakításban, azt követően szép lassan elszlávosodtak, beolvadtak a nemzetalkotó többségbe. Ennek egyik okaként azt szokták megjelölni, hogy a viking portyákon főleg férfiak vettek részt, akik letelepedésüket követően a helyi törzsekből házasodtak, azok szokásait, vallásukat magukévá tették. Ezt megkönnyítette az, hogy a varégok alapvetően kereskedelmi tevékenységet folytattak (ez azonban nem zárta ki a fosztogatást, rabszolgaszerzést), ezért jelentős kapcsolatokat alakítottak ki a lakossággal is.
A nyugati irányú terjeszkedés más módon valósult meg. Az elsődleges tevékenység, különösen a kezdeti időkben a fosztogatás, zsákmányszerzés volt, amely együtt járt a lakosság kardélre hányásával, a nők megerőszakolásával, rabszolgaszerzéssel, és csak másodlagosnak volt tekinthető a kereskedelmi tevékenység. Ez azt is jelentette, hogy a helyi lakossággal való kapcsolat sokkal lazább volt, mint keleten, a vikingek, még ha letelepedtek is, elszigetelt közösségekben éltek.
A 840-es évektől kezdve a portyázó vikingek már gyakran a telet is külföldön töltötték, nem tértek vissza Skandináviába. A skandináv államokkal, uralkodókkal lazuló kapcsolat azt is eredményezte, hogy tetteikért a dán vagy a norvég királyok felelősséget nem vállaltak, hiszen azokra nem nagyon bírtak befolyással.
A vikingek letelepedésének, a kereskedelmi bázisok létrehozásának kedvező politikai tényező volt az, hogy az akkori Írországban, Angliában, a Német-római Császárságban (Nagy Károly uralkodásának időszakát kivéve) nem alakult ki egységes központi vezetés, és a belső hatalmi harcok miatt a vikingek gyenge államokkal kerültek szembe. Gyakran előfordult, hogy a vikingek az egymással küszködő felek zsoldosaiként harcoltak, de volt, hogy mindkét oldalra elszegődtek.
A vikingek angliai tevékenységéről önálló cikkben fogunk értekezni.
Normandia
A nyugat-európai szárazföldi részek ellen az első viking támadásra 810-ben került sor. Nagy Károly erős központosított állama hatékonyan védekezett a támadások ellen, sőt megtorló hadjáratot is indítottak a dán király ellen. A dán királyt meggyilkolták, majd 814-ben meghalt Nagy Károly is, utóda a fia, a gyengekezű uralkodóként elhíresült Jámbor Lajos volt.
Ez a folyókon gyorsan közlekedő vikingeknek lehetőséget biztosított arra, hogy a kereskedővárosokat kirabolják, akár egymást követően többször is. Ez történt a Rajna torkolatvidékén fekvő jelentős fríz várossal, Dorestaddal (a mai Hollandia területén) is, amelyet először 834-ben fosztottak ki, majd 835-ben 836-ban és 837-ben ismételten.
Jámbor Lajos halálát (840) követően Nagy Károly birodalmát három részre osztották unokái (843): a Nyugati Frank Királyságot II. (Kopasz) Károly, I. Lothar egy sávot kapott Itáliától Frízföldig, míg a Keleti Frank Királyság (Szászországtól Bajorországig) II. (Német) Lajosnak jutott.
Nagy Károly és fia, Jámbor Lajos
A vikingek 845-ben végzetes támadást indítottak a Szajnán Párrizs ellen. A várost elfoglalták, kifosztották, és Kopasz Károly 7000 font (cca. 3 tonna) ezüstöt volt kénytelen fizetni a vikingeknek hadisarcként. Ez volt az első a vikingeknek fizetett adók sorában. Az adó forrása nem lehetett más, mint a lakosságra kivetett újabb, megemelt adó, így a vidéki lakosság ugyanúgy megszenvedte ezt, mint Párizs népe. (Az utolsó nagy kifizetésre 926-ban került sor, amikor Rudolf frank uralkodó volt kénytelen sarcot fizetni a béke érdekében. Az írásos források összesítései alapján összesen 44 250 font, mintegy 20 tonna aranyban és ezüstben lerótt adót fizettek ki a vikingeknek.)
A vikingek 845-ben letelepedtek a Szajna torkolatvidékén, 850-be Aquitániában. A „békés” letelepedést úgy interpretálták, hogy Kopasz Károlytól kaptak földterületet a letelepedéshez, valójában a király csak elfogadta a már kialakult helyzetet, illetve szüksége volt a vikingek szövetségére a Lothár elleni háborúhoz.
A földterületek újabb formális adományozására került sor 911-ben, amikor III. (Együgyű) Károly Rouen városát és a körülötte elterülő vidéket, egészen a tengerig, illetve egy további földterületet a Szajna mentén Rollo viking vezérnek adományozott. Ez lett a Normandiai Hercegség alapja. Rollo az adományért „cserébe” felvette a kereszténységet, és vállalta, hogy megvédi a Frank Birodalom területét a támadóktól (ezt egyébként be is tartotta!).
Rollo hűbéresi jogállása formális volt abban az értelemben, hogy a normandiai területek tényleges uralkodója volt, valószínűleg hűbéradót nem fizetett a királynak (adó helyett fegyverrel szolgálta a frank uralkodót, ahogyan a magyar nemesség is tette egészen 1848-ig).
Az Együgyű Károllyal megkötött egyezmény nem maradt fenn. A megkapott területeket Rollo és utódai harcokkal tovább bővítették, a legjelentősebb hódítások 924-ben és 933-ban történtek, ezeket a frank királyok utólag jóváhagyták. Az első uralkodók még csak Rouen grófjai voltak, a hercegi cím első említése 1006-ból származik.
Maga a Normandia vagy Terra Normannorum vagy Northmannia kifejezés azt jelenti, hogy ’északi emberek földje’. Franciaország és Normadia határa a XI. században vált véglegessé, ezt az akkori uralkodók meg is erősítették.
Normandiában Rollo halálát (932) követően leszármazottai uralkodtak. Az utódok már nem viseltek viking nevet, a skandináv kultúrát és nyelveket szép lassan elfeledték, felvették a kereszténységet. Hagyományos temetkezési helyük a roueni székesegyház volt.
Rollo sírja a roueni katedrálisban
Normandiának kiemelt jelentősége volt a vikingek történelmében. Innen indították hadjárataikat az Ibériai félsziget, a Földközi tenger irányába, de Anglia és az Ír sziget irányába is. A legjelentősebb ilyen hadjárat Hódító Vilmos támadása Anglia ellen, amikor is 1066-ban megszerezte Anglia trónját (erről következő írásunkban fogunk szólni), de Szicília normann uralom alá kerülésének is ez volt a kiindulópontja. Nyugat-Európában (a kontinensen) Normandián kívül más viking államalakulatot nem tudtak létrehozni a skandinávok.
Normandia önállósága egészen 1204-ig megmaradt, amikor is Fülöp Ágost francia király visszahódította a területeket.
A szigetek – Iona, Orkney, Shetland, Man, Feröer
Az északi-tengeri és az Ír tengeren lévő szigeteket a norvégok hódították meg. Kevés pontos időpont áll rendelkezésünkre, inkább csak következtetésekre szorítkozhatunk. Az dokumentált, hogy az Ír tengeren (Skócia nyugti partjainál) lévő kicsiny szigetet, Ioniát 795-ben, 802-be, és 806-ban is megtámadták a vikingek, ezt követően költözött a szerzetesi közösség az Ír szigeten lévő Kellsbe.
Az ír múlt egyik legbecsesebb dokumentuma az úgynevezett Kellsi Kódex, amely a négy evangéliumot tartalmazza rendkívül sok díszítéssel. A kódexet még Ionán készítették a szerzetesek, menekülésük után magukkal vitték. Valószínűleg egy későbbi viking támadásnak esett áldozatul, amikor borítólapját letépték az azon lévő veretek megszerzése érdekében, ám a könyvet, mint értéktelent, a sárba hajították. A kódex ma Dublinban megtekinthető.
Két oldal a Kellsi Kódexből
Ugyancsak a 800-as évek elején foglalták el a norvégok az Orkney, a Shetland és a Feröer szigeteket, valamint Man szigetét. A szigetek elfoglalása azért bírt jelentőséggel, mert ezt követően innen indíthattak támadásokat Skócia, Anglia és az Ír sziget ellen, valamint e szigetek is kiindulópontjai lettek Izland betelepítésének. Érdemes megjegyezni, hogy a Golf áramlat miatt e szigetek éghajlata megfelelő volt a norvég vikingek számára, hasonló volt Norvégia déli és középső részének tengerparti területeihez.
Man szigete 1263-ig tartozott Norvégiához, ezt követően skót fennhatóság alá került, ma a brit uralkodó egyik címe a ’Man ura’ is kifejezi azt, hogy a sziget valamelyest még ma is megtartotta önállóságát. Témánk szempontjából nem mellékes, hogy adóparadicsomként tartják számon.
Orkney és Shetland politikailag Norvégiához tartozott egészen az 1460-as évek végéig, ekkor hozományként kapta meg ezeket III. Jakab skót király.
A Feröer szigetek (magyarra fordítva ’Birka szigetek’) a XI. században került norvég uralom alá, később Norvégiával együtt dán fennhatóság alá került, jelenleg is Dániához tartozik, de saját önkormányzattal rendelkezik.
Írország
Az Ír szigeten is a IX. század elejétől állandósult a viking jelenlét. Főleg a parti területeken, a sziget belső területein alig, illetve első sorban kereskedelmi tevékenységet folytattak, és ezt egészítette ki a fosztogatás, a rabszolgaszedés, a sarcolás.
A vikingek Írországi jelenlétét négy szakaszra bonthatjuk:
I. 795-830-as évek. Portyázó viking csapatok gyors támadásai elszigetelt szerzetesi közösségek ellen. A támadások célja az arany, ezüst, a rabszolgák és a dicsőség megszerzése voltak. Ebben az időszakban háromszor annyi ilyen támadást hajtottak végre az írek, mint a vikingek, azaz az ír nép sem volt túl békés. Sokszor sikerült a vikingeket is megfutamítaniuk.
II. 830-as évektől 902-ig. Az írek a viking támadásokat már képesek voltak megfékezni. A vikingek letelepedtek a tengerparti részeken, kereskedőtelepeket hoztak létre. Az írországi vikingek jelentős nemzetközi kereskedelmi tevékenységet fejtettek ki. Legjelentősebb városuk Dublin volt, 839-ben alakult meg önálló viking fejedelemségként.
III. 914-980. Újabb jelentős viking támadások indultak az ír területek ellen, de most már a sziget belsejét is célba vették. A támadásokban a Man szigeten, Északnyugat Angliában, Normandiában és Skandináviában élő vikingek is részt vettek. Az írek szép lassan hatékony védekezést alakítottak ki a támadásokkal szemben (az Ír szigeten lévő sok egyedülálló kőtornyok építésének nem volt köze a védekezéshez!).
Glendalough. A kőtornyok nem védelmi építmények voltak.
A vikingek a belső területeken is letelepedtek, de főleg a folyók és a tengerpart mellett maradtak. Ebben az időszakban alapították Wicklow, Wexford, Waterford, Limerick és (valószínűleg) Cork városát is. Ennek az időszaknak 980-ban vívott tarai csata vetett véget, amikor a vikingek elvesztették önállóságukat, az íreké lett a főhatalom, a vikingek fizettek adót az íreknek. A vikingek megmaradhattak városaikban, megtarthatták királyaikat, folytathatták a nemzetközi kereskedelmet, de mint az ír királyok alattvalói.
IV. 981-1170. A vikingek beilleszkedtek az ír társadalomba. Dublin részleges önmállóságát megtartotta, még pénzt is vertek (angol érmék mintájára). A sziget belső harcaiban részt vettek, gyakran az egymással szemben lévő felek mindkét oldalán. Az írek 1170-ben behívták az angolokat, akik elfoglalták Dublint, ezzel véget ért az Ír szigeteken is a vikingek korszaka. Ezzel Írország angol fennhatóság alá került.
Izland
Izland betelepítése 870 körül indult meg. Ha éltek is már ír szerzetesek a szigeten ebben az időben, a vikingek elől sürgősen elmenekültek. A betelepülő vikingek Norvégiából, Írországból, Skóciából, és az északi-tengeri szigetekről érkeztek.
A norvégiai betelepülők esetében egyik kivándorlási okként az egységes Norvégiát létrehozó Széphajú Harald tevékenységét lehet megjelölni, aki erőszakkal a saját hatalma alá kényszerítette a norvégiai jarlokat (nagycsaládok vezetőit, törzsfőit). A behódolás helyett sokan a függetlenséget és a menekülést választották.
Izlandon nem alakult ki királyság, a parlamentáris demokrácia szülőhelyének is szokás tekinteni az itt kialakult államformát. Az izlandiak évente országgyűlést (kjalarnes thing) tartottak, ahol jóváhagyták a törvényeket, közösségi döntéseket hoztak a vitás kérdésekben, egyezményeket kötöttek, és vásárokat rendeztek. Az intézményt 930 körül hozták létre Reykjaviktól valamivel keletre a Thingvelliren (magyarul Thing síkon); innen származik a thing elnevezés. A későbbiekben négy részre osztották Izlandot, egy-egy részt három tisztviselő, a godik vezették, viszont továbbra is megtartották évente az országos gyűlést, az althinget. A godik tevékenysége a thinghez kötődött.
Izlandon zászló jelöli a 930-as első parlament helyét (Thingvellir)
Ne gondoljuk, hogy ez valódi demokrácia volt egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel. Sokkal inkább tekinthető ez egy oligarhikus berendezkedésnek, amelyben a nemzetségfők döntöttek a többiek felett. Mivel jobbágyság nem alakult ki Izlandon, a szabadok részére ez a társadalmi berendezkedés sokkal szabadabb volt, mint bárhol Európában.
A vikingek a tengerparton telepedtek meg, a Golf-áramlat által biztosított klíma kedvező feltételeket teremtet az állattenyésztéshez, és még valamelyest a földműveléshez is. A megtermelt árpából sört is lehetett erjeszteni. A tengeri halbőség, a fókák, a bálnák kiváló zsákmányszerzési lehetőséget is biztosítottak. A gyapjúszövet, a bálnacsont, a fókabőr, a rozmárfog és rozmárbőr kívánt kereskedelmi termékek voltak, de az Izlandról származó sólymokat is sokan keresték.
Izland 1262-64-ben elismerte Norvégia formális fennhatósággát, ettől kezdve adót is fizettek az anyaországnak. 1380-tól Izland is dán uralom alá került (Norvégiával együtt), Izland 1944-ben döntött arról, hogy független köztársaságként működik tovább.
Grönland
Az izlandiak tudtak róla, hogy nyugatra tőlük van egy nagy sziget. Mivel területi igényeik nem voltak, ezért nem törekedtek annak betelepítésére, meghódítására.
Az első grönlandi telepes Vörös Erik volt. Erik Norvégiában született 950 körül, de apját gyilkosságért száműzték, ezt követően Izlandon telepedett le. Izlandon 982-ben Vörös Erik is gyilkosságba keveredett, amiért három évre száműzték. Erik nyugatra hajózott, és a három évet Grönland délnyugati részén töltötte. A klíma akkoriban kellemesebb volt, mint manapság, az állattenyésztés, halászat, vadászat, gyűjtögetés megfelelő életforma volt.
Három év után Erik visszatért Izlandra, de túl sok ellensége volt, ezért visszament Grönlandra. Második útjára sok izlandi is vele tartott, összesen 25 hajóval indultak el, amiből csak 14 érkezett meg Grönlandra (a többiek eltűntek a tengeren, vagy visszafordultak). Két települést hoztak létre. Az Izlandon már megszokott kereskedelmi cikkeken kívül Grönlandról az élő jegesmedve is keresett exporttermékké vált.
Vörös Erik Grönlandon halt meg 1003-1004 körül. Életéről a 11-12. század fordulóján két mű is keletkezett, a Vörös Erik sagája és A grönlandiak sagája.
A két település több száz éven át fennmaradt, legutolsó említésük az 1400-as évekből származik, azt követően a települések kihaltak. Ennek okát ma is keresik a kutatók. Ez lehet éghajlatváltozás (kisjégkorszak), járvány, a fa és a vasérc hiánya, vagy egyszerűen csak a nehezebb életformától való menekülés és visszatelepülés Izlandra.
Grönlandon 1261-ben elfogadták a norvég fennhatóságot. 1380-ban dán fennhatóság alá került (Norvégiával együtt). A dánok 1712-ben küldtek egy lelkipásztor vezetésével expedíciót Grönlandra, de akkor már nem találtak telepeseket. Grönland 1979 óta önkormányzattal rendelkezik, de a dán koronához tartozik.
Amerika
A grönlandi telepesek és Izland között élénk kereskedelmi kapcsolatok voltak. Egy eltévedt viking hajó Grönlandtól nyugatra szárazföldet vett észre, de nem kötöttek ki, hanem visszahajóztak – most már sikeresen – Grönlandra. Az ő elbeszéléseik alapján lett a grönlandiaknak tudomásuk arról, hogy nyugatra is van szárazföld.
Vörös Erik fia, Leif Ericsson (970-980 között született, 1020-ban halt meg) vezetésével indultak felfedezni az új területeket. Megtalálták a szárazföldet, települést is létrehoztak (ennek maradványait feltárták). Bár a klíma kedvező volt, de az őslakosok ellenségesek voltak, így tartósan működő telepeket nem tudtak létrehozni, bár több alkalommal is próbálkoztak újabb bevándorlók a letelepedéssel. Egy idő után feladták ezeket a próbálkozásokat.
Leif Ericsson lehetett az első európai, aki Amerika földjére lépett, fél évezreddel megelőzve Kolumbuszt.
Leif Ericsson, Amerika felfedezője (Reykjavik, Izland)
Izlanddal, Grönlanddal és Amerika felfedezésével kapcsolatban érdemes még megemlíteni az ismert utazó, Thor Heyerdahl felvetését. Heyerdahl és kollégája, Per Lillienstrom azt állították, hogy Amerika felfedezése azért történt, mert a vikingek menekültek az adózás elől. Ez annyiban mindenképpen igaz lehet, hogy Széphajú Harald erős központosított hatalma azt is jelentette a korábban független és önálló norvég jarlok számára, hogy adót is fizetni kell, és ez elől is menekültek Izlandra.
Szicília
Normandia a déli irányú portyázásoknak is kiindulópontja volt. Kifosztották az Ibériai félsziget déli részén lévő városokat, sőt még Észak Itáliában, Pisában is fosztogattak. Természetesen a Földközi tenger ékkövét, Szicíliát sem kerülték el. Itt a fosztogatás mellett már le is telepedtek. A sziget az ezredforduló táján arab, bizánci és itáliai befolyás alatt egyaránt volt, így a normann vikingek megjelenése csak színesítette a hatalmi palettát.
IX. Leó pápa 1053-ban sereget szervezett a vikingek ellen. Német lovagokból álló kisebb seregét itáliai csapatokkal erősítette meg, de bizánci szövetségesek is úton voltak. Mielőtt a bizánciak megérkeztek volna, 1053. június 18-án a pápa seregei megütköztek a normannokkal. A pápai sereg csúfos vereséget szenvedett a civitatei csatában, sőt a pápát is elfogták a normannok. Beneventóba vitték, ahol fél évig fogságban tartották. Fél évet követően kiegyeztek a pápával. Feloldozást kaptak a korábbi kiközösítés alól, viszont elfoglalt, és a jövőben elfoglalandó birtokaikkal hűbéruruknak fogadták el a pápát, és hajlandók voltak adót is fizetni.
A pápa nem sokkal ezt követően, 1054. április 19-én meghalt. Leót később szentté avatták. IX. Leó pápának nem ez a legismertebb tette, hanem az 1054. évi kelet-nyugati egyházszakadás (skizma) volt.
A normannok éltek a lehetőséggel, elfoglalták a dél-itáliai területeket. A civitatei csatában győztes Robert Guiscard (Ravasz Róbert) 1059-ben egyezményt (melfi egyezmény) kötött a pápával, amelynek alapján II. Miklós pápa elismerte a Róbert uralmát Apulia, Calabria és Szicília felett, amennyiben az utóbbit felszabadítja az iszlám hitű szaracénok fennhatósága alól. A területi felajánlásokért cserébe a Ravasz Róbert hercegi címet kapott, hűbéresküt tett a pápának, és éves adó fizetésére kötelezte magát.
II. Miklós pápa Ravasz Róbertett Puglia és Calabria hercegévé koronázza Melfben
Ravasz Róbert és utóda I. Roger kiűzték Szicíliáról az arabokat és a bizánciakat (további itáliai területeket is elfoglaltak). I. Roger fiát, II. Rogert 1130-ban Szicília királyává koronázta az éppen aktuális (ellen)pápa.
Szicília felett a normannok (I. Roger leszármazottai) 1194-ig uralkodtak, virágzó államot és kultúrát hoztak létre.
A szicíliai normann építészet csúcsa, a monreale-i katedrális, Krisztust ábrázoló mozaikja talán a legszebb a világon.A szicíliai normann építészet csúcsa, a monreale-i katedrális, Krisztust ábrázoló mozaikja talán a legszebb a világon.
A szicíliai normann építészet csúcsa, a monreale-i katedrális, Krisztust ábrázoló mozaikja talán a legszebb a világon.
Irodalom:
Bárány Attila: Britek, angolszászok, vikingek (Attraktor, Gödöllő, 2008)
Brøndsted, Johannes: A vikingek (Corvina Kiadó, Budapest, 1983)
Gimeno, Daniel: Kelták és vikingek – Nagy civilizációk (Kossuth Kiadó, Budapest, 2010)
Rimaszombati Károly: Vikingek az Angolszász Krónikában (JATE Történész Diákkör, Szeged, 1997)
Roesdahl, Else: A vikingek (General Press Kiadó, Budapest, 2007)
