Adópénz a hal szájából

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Újszövetség több története, példabeszéde is az adózással, adó- és vámszedőkkel kapcsolatos. Ezek a történetek soha nem elítélő jelleggel szólnak az adózásról, az adószedőkről, sokkal inkább kiállnak a kötelezettségek teljesítése mellett, az adószedőnek pedig megbocsátják bűnös tevékenységét. Sajátosan emelkedik ki e történetek közül Péter apostol adófizetése, melyet egy csoda révén tud teljesíteni.

 

 

„Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.”

(Jn 1,42)

A példabeszédek közül korábban már szóltunk az adógarasról, amelyben Jézus válaszolt arra a kérdésre, hogy szabad-e adót fizetni a császárnak. Egy másik példabeszédben az apró termetű jerikói adószedőt tünteti ki Jézus a figyelmével, aminek hatására Zákeus megtér. Ebben a történetben szóltunk arról is, hogy miért tekinti az Újszövetség bűnös embernek a vámost.

Az apostolok közül foglalkoztunk Mátéval, akinek eredeti neve Lévi volt, és vámszedőként dolgozott, de Jézus hatására felhagyott bűnös tevékenységével.

Péter apostolnak kitüntetett szerepe volt még az apostolok között is, hozzá is kapcsolódik egy adótörténet. Ennek megértéséhez szükséges a templomadóra vonatkozó bibliai előírások bemutatása, illetve néhány szóban Péter életének bemutatása.

A templomadó

A zsidók hitéleti tevékenységére vonatkozó adófizetési kötelezettségről már Mózes második könyve tartalmaz rendelkezést:

A fejadó (Kiv 30,11-16) Az Úr így szólt Mózeshez: „Amikor majd az összeírásnál számba veszed Izrael fiait, mindenki adjon az Úrnak váltságdíjat életéért, hogy az összeírásnál ne érje csapás őket. Mindenkinek, akire az összeírás vonatkozik, egy fél sékelt kell fizetnie, a szentély mértéke szerint, amely húsz gerát ér. Ez a fél sékel az Urat megillető fejadó. Akire az összeírás vonatkozik, vagyis húsz évtől fölfelé, annak meg kell fizetnie a fejadót az Úrnak. A gazdagnak nem kell többet, a szegénynek nem kell kevesebbet adnia, mint fél sékelt, amikor az Úrnak járó fejadót, mint az életért járó váltságdíjat fizetik. Fogadd el a pénzt Izrael fiaitól és fordítsd a találkozás sátorának szolgálatára. Ez kieszközli, hogy az Úr megemlékezzék Izrael fiairól, és egyben váltságul szolgál életetekért.”

(Erről korábban már részletesebben is értekeztünk.)

Tehát 20 éves kor fölött rendszeresen (évente) kellett a zsidó férfiaknak ezt az adót megfizetni, függetlenül vagyoni helyzetüktől.

Az adót szent (ezüst)sékelben kellett megfizetni, amelynek a súlya 16,8 gramm volt, a babiloni fogság után viszont ez 14,5 grammra csökkent. Ennyi volt a föníciai (tíruszi) tetradrachma (sztatér) súlya is, ezért szól a Biblia arról, hogy a templomadót tíruszi mérték szerint kell megfizetni. Az adó összege egy személyre fél sékel, azaz fél sztátér, fél tetradrachma = két drachma = didrachma volt.

A szent fél sékeles ezüstpénz

Magát az adót viszont a (Jézus korában már) közforgalomban nem lévő szent sékelben kellett leróni, amelyen nem voltak uralkodói képmások, így a más pénznemeket át kellett váltani sékelre. Ennek lebonyolítása viszonylag egyszerű volt, mert a pénzváltók asztalai ott álltak a templomban (inkább annak előterében!). Erről János evangéliuma is beszámol: „A templomban (Jézus) kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le.” (Jn 2,14).

Mekkora is volt az értéke az éves templomadónak?

Különböző megközelítések ismertek, egyik szerint egy napszámos kétnapi bérének, másik szerint két juh árának felelt meg az éves kötelezettség összege.

A templomadó esedékességének a kihirdetése Adar hónap (február-március) elsején történt. Adar 15-én, egy hónappal a Páska (zsidó húsvét) előtt kezdték meg az adó begyűjtését. Adar 25-ig a vidéken felállított pavilonokban is be lehetett fizetni a templomadót, ezt követően csak a Templomban. Az esedékesség dátumának van jelentősége a Jézushoz kötődő történetben.

Péter apostol

Az evangéliumok Jézus tizenkét tanítványa közül három apostol cselekedeteit írják le bővebben, Iskarióti Júdásét, aki elárulta Jézust, Máté apostolét, akit a vám-(adó-)szedő asztaltól hívott el Jézus, és Péter apostolét.

Péter a Genezáreti tó partján Kafarnaumban lakott, és testvérével, Andrással (aki szintén apostol lett) halászok voltak. Péter eredeti neve Simon volt, új nevét Jézustól kapta, a görög Petrosz=kőszikla szó alapján, ez más formában megjelenik Pál apostol műveiben is, mivel Pál többször is Kéfás néven említi, ami a kőszikla arámi elnevezése. Erre a „kősziklára” épül fel aztán a kereszténység egyháza.

Péter apostol megfeszítése (Brancacci kápolna, Filippino Lippi freskója, 1482-85)

Péter apostol élettörténetét nem részletezzük, csak néhány eseményt emelünk ki (az események legfőbb bizonyítékai a bibliai történetek, a hiten és a hagyományon kívül többnyire más bizonyíték nincs is):

– Krisztus előtt 1-ben született, Krisztus után 67. június 29-én halt mártírhalált. Néró császár keresztényüldözésének lett áldozata, a hagyomány szerint fejjel lefelé feszítették keresztre.

– Sírja a mai Szent Péter-bazilika altemplomában található, az előző Szent Péter-bazilikát Nagy Konstantin célzatosan Péter sírja fölé emelte.

– Az utolsó vacsorán (Getsemáné) Jézus megjövendölte, hogy Péter háromszor fogja őt megtagadni, mielőtt a kakas kukorékol.

– Krisztus keresztre feszítése után (33) Péter Antiochiába ment, és ott hamarosan püspökséget alapított, amelynek ő lett a vezetője. Térítési munkát végzett, amelyet Rómában folytatott. A hagyomány szerint ő volt az első pápa.

– Péter főleg a zsidók (körülmetéltek) között végezte tevékenységét, ezzel szemben Pál apostol a nemzsidók (körülmetéletlenek) között.

– Jézus rábízta a mennyország kulcsát, ezért gyakran ábrázolják kulccsal. A képzőművészeti ábrázolásokon idős, szakállas férfiként jelenik meg, a kulcs mellett fordított kereszttel, illetve palliummal, a pápa és a felsőpapság liturgikus öltözéki darabjával utalnak személyére.

– A pápák által viselt halászgyűrű (amit a pápa halálakor összetörnek), Péter eredeti mesterségére utal.

– Péter a pápák, halászok és Róma városának védőszentje.

– A hagyomány tud egy leányáról, akit ugyancsak a szentek sorában tisztel az egyház, ő volt Szent Petronella.

Néhány fontos bibliai idézet Péter apostollal kapcsolatban:

– (Jézus) Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” (Mt 4,19)

– Péter fogadkozott: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is, én nem botránkozom meg soha.” Jézus csak ennyit mondott: „Bizony mondom neked, még az éjjel, mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz.” (Mt 26,33-34)

– … én éppúgy megbízatást kaptam az evangélium hirdetésére a körülmetéletlenek, mint ahogy Péter a körülmetéltek körében. (Gal 2,7)

Szent Péter sírja a római Szent Péter-bazilika altemplomában

Szintén Péterrel kapcsolatos a „Quo vadis” (hová mész) kifejezés. A hagyomány szerint a keresztényüldözés, a vértanúság elől Rómából menekülő Péter apostol a Via Appián találkozott a föltámadott Jézus Krisztussal, s megkérdezte tőle: Quo vadis, Domine? Jézus azt felelte, hogy Rómába megy, hogy Péter helyett ismét keresztre feszítsék. Szavaira Péter visszatért Rómába, ahol keresztre feszítették, méghozzá fejjel lefelé (ezért is jelképe a fordított kereszt). Ezt a történetet dolgozta fel Sienkiewitz Quo vadis című, Nobel-díjra érdemesítő regénye.

Az Újszövetség Péter apostol két levelét tartalmazza, ezen kívül ismert még az apokrif Péter evangéliuma, amely Jézus szenvedéstörténetét tartalmazza Pilátus kézmosásától

Hogyan fizette meg Jézus a templomadót?

Péter közreműködésével!

Maga a történet csak Máté evangéliumában található meg, ebből arra következtethetünk, hogy főleg a zsidókeresztényeknek szól a példabeszéd, a tanítványok, a keresztény gyülekezetek viszonyát tisztázza embertársaikkal, a (hithű) zsidókkal és a Templommal kapcsolatban.

A négy verssorból álló történet egyszerűnek tűnhet, viszont a teológiai értelmezése sokkal messzebbre vezet:

A templomadó (Mt 17,24-27) Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez az adószedők és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?” „De igen” – felelte. Amikor hazaért, Jézus megelőzte a kérdéssel: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztátért. Vedd ki és add nekik oda értem és érted!”

Az adógaras (Jacob Jordaens, 1623)

A történetből egyértelmű, hogy Péternek háza van Kafarnaumban, Jézus nála lakik, és ezért felelősséggel tartozik háza népe adózásáért. Ezért is Pétert kérdezik az adószedők.

A történet időpontja a zsidó húsvét (Pészah, Pászka) előtti időszak, amikor a templomadót a településeken szedik a templom szolgái (vagy más, erre feljogosított adószedők). Nem sokkal később, a Pészah első napján feszítették meg Jézust.

Péter nyilván nem tudja, hogy Jézus fizetett-e templomadót, de Jézus törvénytisztelő, így jellemének ismeretében rávágja, hogy: „de igen”. Nem szól a történet arról, hogy más apostolok jelen lettek volna az esetnél.

Jézus sincs jelen a történet elején. Pétert viszont meglepi hazatérésekor, mivel Jézus már tudja, hogy milyen jelenet játszódott le az adószedőkkel (ez az első csoda a történetben).

Itt némileg megbicsaklik a történet: a templomadót a hithű zsidóknak (20 év felett) kell fizetni a templom fenntartására, a liturgikus tevékenységekre. A földi királyok valóban szívesebben szednek adót az idegenektől (legyőzöttektől, leigázottaktól), de a templomadót nem földi királyok szedik, hanem Mózes törvénykönyve alapján a szent sátor szolgái, a zsidók istenének javára. (Lévén írásunk inkább adótörténeti jellegű, ennek mélyebb teológiai elemzésétől tartózkodunk!)

Jézus Isten fiaként saját magát és követőit – erre utal a ’fiak’ többes számú megjelölés – is mentesnek tekinti az adó alól.

Jézus nem forradalmár, nem buzdít ellenállásra, saját példamutatásával tanít. Ezt tette akkor is, amikor a farizeusok kérdésére azt a választ adta, hogy bizony adózni kell a földi királyok (római császár) és a mennyei király (isten) javára is. Most is ezt erősíti meg, amikor a megbotránkoztatás elkerülése érdekében inkább vállalja az adó terhét, bár Isten fiaiként szabadságuk teljes, de mégis, mások (a közösség) érdekében le tudnak mondani szabadságuk egy részéről, készek áldozatot vállalni.

Jézus szegény (ezt többször is megerősíti a Szentírás), így nincs pénze adóra. Utasítja Pétert, hogy fogjon halat, és az elsőként kifogott hal szájában fog egy pénzérmét találni (ez a második csoda), amely pontosan egy sztátér, azaz két személy adójának megfelelő pénzösszeg, de tíruszi pénznemben, azaz két drachma. Ezt már át lehet váltani szent sékelre, amit mindkettejük (fiak) adója felében fog Péter megfizetni az adószedőknek. Jézus bevonja Pétert a csodába, Péter átéli a csodát, ezzel is kiemelkedik az apostolok közül.

Péter apostol megfizeti a templomadót a hal szájában talált érmével (Augustin Tünger, 1486)

A történet nem fejeződik be, nem ismerteti az halfogás eredményességét, a sztátér megtalálását, az adó megfizetését, de a fogalmazásból, az evangélium történetvezetéséből következik, hogy minden így is következett be.

Egyes értelmezések szerint Péter nem a hal szájában találta meg a sztátért, hanem az a hal eladásának az ellenértéke volt. Ezt a feltevést némileg cáfolja az, hogy több ókori történet, így a Babilóniai Talmud egyik története is, sőt Hérodotosz görög történetíró egyik írása is kifejezetten a hal szájában talált pénzérméről szól. (ld. ezeket Dienes Dénes művében)

A történet megjelenítése Masacció freskóján

A történet talán legszebb művészi ábrázolása firenzei Santa Maria del Carmine templom Brancacci-kápolnájában található. Ez Firenze egyik nevezetessége. Az eredeti templom a XIII. században épült, de 1771-ben szinte teljesen leégett. Két kápolnája megmaradt, köztük a Brancacci kereskedőről elnevezett kápolna is (a kereskedő finanszírozta a kápolna építését).

A kápolna freskóin több festő is dolgozott (Masolino, Masaccio, Filippino Lippi), az adógarasról szóló történet festője Masaccio volt.

A freskón három idősíkot ábrázolt a festő. Középen helyezkedik el (háttal) az adószedő, aki kérdőre vonja Pétert. A bibliai történettől eltérően Jézus és az apostolok is jelen vannak.

Jézus és Péter is a galileai tenger (Genezáreti tó) felé mutatnak, ahol az adópénzt kell megtalálni.

A következő idősíkban folytatódik a történet, a bal oldali képrészleten Péter kifogja a halat, és kiveszi a szájából az adógarast.

A történet befejezése a harmadik idősík, amelyet a bibliai történet már nem részletez: a jobb oldali képrészleten Péter megfizeti a templomadót az adószedőnek.

A történet következményei

Jézus vállalását, azt, hogy adót fizet saját magáért és Péterért, úgy is értelmezik, hogy annak a közösségnek, amelyhez tartozunk, a fenntartásáért, működésére anyagi áldozatot is kell hoznunk. Ezt a történetben Jézus és Péter nem kötelezettségként éli meg, hanem hálából fizet Isten házának. A vallásos embernek egyháza javára egyházadót, egyházfenntartói járulékot, perselypénzt kell fizetni, de ezt nem szabad kötelességnek tekinteni, sokkal inkább a hála megnyilvánulásának, és örömmel kell adni.

Irodalom:

A Szentírás magyarázata: jubileumi kommentár (Kálvin Kiadó, 1998, Budapest)

Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest)

Dienes Dénes: A gyülekezet életének rendje Máté 17,24-20,28 magyarázata alapján

Földvári Tibor: Jézus templomadója

Haag, Herbert: Bibliai lexikon (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, Budapest)

Keresztyén bibliai lexikon (Kálvin Kiadó, 2000, 2004, Budapest)

---