Al Capone és a Valentin-nap


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Al Capone minden bizonnyal a világ legismertebb gengsztere. Kegyetlensége miatt is rászolgált erre az ismertségre. Pályafutását egy Valentin-napon elkövetett akciója törte meg, amelyet követően egy adószakértő segítségével hosszú időre börtönbe is csukták. És ez már végzetes volt Al számára!


Az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy sérti a jó erkölcsöt.

(az adózás rendjéről 2017. évi CL. törvény 3.§ (1) bekezdéséből)

A Valentin-nap, vagy magyarosan Bálint-nap a szerelmesek ünnepe. Ennek eredetével korábban már részletesen foglalkoztunk, és bemutattuk azt is, hogy milyen szerepe volt Geoffrey Chaucer-nek, II. Richárd angol király adószedőjének abban, hogy a középkori Európában is széles körben ünnepelték a szerelmeseket. Chaucer egyébként nem adószakemberként híresült el, sokkal ismertebb a Canterbury-i mesék című műve (és a belőle készült zseniális film); megérdemelten lett végső nyughelye a Westminster apátság.

Al Capone ezt az ünnepet szentségtelenítette meg gyilkosságokkal, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a közvélemény is ellene forduljon.

Al Capone útja a chicagói maffiavezérségig

Alphonse Gabriel Capone, alvilági nevén „Al” Capone vagy „Sebhelyesarcú” (angolul: Scarface), 1899. január 17-én született New Yorkban (Brooklynban). Szülei Nápolyból vándoroltak ki az USÁ-ba 1894-ben.

Al Capone, a Sebhelyesarcú

Erőszakos természete már gyermekkorában megmutatkozott, az általános iskola hatodik osztályában még egy tanárát is megverte. Az igazgató nevelési eszközeivel (tettéért az igazgató megverte Al-t) nem értett egyet, otthagyta az iskolát. Tizenévesen munkát vállalt: volt bolti eladó, dolgozott tekepályán, lőszergyárban, könyvkötőnél, de erőszakos természetével sehol sem tudott hosszabb ideig megmaradni. nem csoda, hogy rövidesen egy bűnözésből élő bandához csatlakozott. Ekkoriban már egy bordélyházban volt csapos és kidobó, itt szerezte – egy lány miatt kitört verekedésben – arcsérülését is, innen kapta gúnynevét: „Sebhelyes” vagy „Sebhelyesarcú” névvel illették. Ő maga a későbbiekben más magyarázatot adott erre: állítása szerint az I. világháborúban szerezte sérülését. Igaz, hogy 1917-ben behívták katonának, de kezelhetetlen természete miatt gyorsan el is bocsátották, tehát a háborúban nem vett részt.

Al 1918-ban megnősült, még abban az évben megszületett a gyermeke is. Egy évvel később két gyilkosság és egy brutális verekedés miatt menekülnie kellett New Yorkból, átköltözött Chicagóba. Itt csatlakozott John Torrio bandájához. Capone a legalantasabb bűnözői munkákkal kezdte Chicagóban, így például az ő dolga volt a férfi vendégek bordélyházba csábítása. Munkáját jól végezhette, mert szép lassan Torrio kedvence lett, emelkedett a ranglétrán. Torrio és Capone között barátság szövődött, egy apa-fiú kapcsolat kezdett kialakulni közöttük. Közösen tervelték ki a másik bandavezér, Jim Colosino meggyilkolását. Maguknak alibit szereztek, a „munkát” bérgyilkossal végeztették el. Colosimo bűne az volt, hogy nem akart a szeszcsempészetbe, mint új üzletágba belevágni.

Az alkoholtilalmat 1920-ban rendelték el az USÁ-ban. A meggondolatlan kormányzati döntés a szervezett bűnözés fellendülését hozta el Amerikában. Al Capone „jó helyen volt jó időben”, élére állt a szeszcsempészetnek, titkos kocsmák, lebujok szervezésének. A szeszcsempészet mellett a szerencsejáték-tevékenység és a prostitúció volt a másik két „fő” üzletág.

Az illegális alkohol megsemmisítése

Torrio ellen merényletet követtek el, kórházba került, majd gyógyulását követően úgy döntött, hogy felhagy alvilági életmódjával, és átadta a hatalmát Al Caponénak, ő maga pedig megszerzett vagyonával (30 millió dollár!) Olaszországba távozott. Később – 1934-ben – visszatért az USÁ-ba, politikusnak állt, tanácsaival segítette a szervezett bűnözőket.

A bűnbandák érdekeiket minden áron megvédték. Ennek eszköze a megfélemlítéstől, a gyilkosságokig terjedt, a hivatali személyeket, rendőröket lefizetéssel bírták rá arra, hogy félre nézzenek. Capone mindhárom területen hírhedtté vált.

Al kiválóan kezelte a sajtót. Sokat nyilatkozott, hagyta magát fotózni, sőt jótékonysági akciókban is részt vett. Mindez sajátos népszerűséget is eredményezett számára.

A Valentin-napi mészárlás

Rivális bandák közötti leszámolásra került sor 1929. február 14-én.

Capone emberei egy garázsba csalták a konkurens banda vezetőit (a bandavezér nem ért oda, mert elaludt). Al emberei közül ketten rendőrnek öltöztek, ketten civilben voltak, és a garázsban meglepték a bűnözőket. Ők először szokásos rendőri igazoltatásra gondolhattak, engedelmesen a falhoz álltak. Ám ekkor Capone emberei megszólaltatták a tommy géppisztolyokat, és mind a hét odacsalt emberrel végeztek. Ezt követően a két civilt kísérve – mintha letartóztatás történt volna – elsétáltak a helyszínről.

A gyilkosság helyszíne

Capone már egy nappal korábban elutazott Chicagóból floridai házába, így – bár gyanítható volt, hogy az akció mögött ő állt – megfelelő alibit tudott felmutatni.

Az ügyben történtek letartóztatások, vádemelések, de végül egyetlen embert sem ítéltek el a gyilkosságokért. Moran megúszta Al Capone bosszúját, sőt tíz évvel túl is élte riválisát, 1957-ben börtönben halt meg.

Ez az esemény ’Valentin-napi mészárlás’ néven került be a bűnözés történetébe.

Hegedűtokba rejtett Thomson géppisztoly, a 20-as évek gengsztereinek kedvelt fegyvere

A vérengzés fordulópontot jelentett Al Capone életében is. A szerelmesek ünnepének ilyen megszentségtelenítésével a közvélemény korábbi szimpátiáját is elveszítette. Caponét a Chicago Első Számú Közellensége nem éppen hízelgő címmel illették. Tehetős chicagóiak összefogtak (ők voltak a ’Titkos Hatok’), összeadtak 75 ezer dollárt, és Herbert Hoover elnökhöz fordultak segítségért. Az elnök komolyan vette az ügyet, és szövetségi szinten indítottak nyomozást a chicagói alvilág, illetve kifejezetten Al Capone ellen.

Al Capone bíróság elé állítása, elítélése

Az amerikai bűnözői szindikátusok vezetői 1929. május 13-16. között konferenciát tartottak Atlantic Cityben. Ezt követően, lecsendesítendő a közvéleményt, Capone vállalta, hogy rövid időre börtönbe vonul. Fegyverrel való visszaélésért ítélték el, Philadelphiában töltötte le néhány hónapos börtönbüntetését, ami inkább védőőrizetnek volt tekinthető, semmint büntetésnek. Celláját maga rendezte be, étkezéséről is gondoskodhatott, látogatókat fogadott, és bármikor telefonálhatott. Kiszabadulását követően természetesen folytatta tevékenységét Chicagóban.

Az Al Capone elleni nyomozást Eliot Ness vezette, aki az alkoholtilalom megszegését szerette volna rábizonyítani. Ness nem ért el eredményt, sőt, mivel a közvélemény jelentős része alkoholpárti volt (a gengszterektől szerezték be az italokat), nem segítették Ness nyomozását.

Ness könyvet írt Capone elfogásáról, az ebben játszott szerepéről, de ez csupán fikció volt, a valóságban nem történt meg. Ness kétségtelen, hogy ért el eredményeket a szervezett bűnözés ellen, de Caponéval kapcsolatban eredménytelen maradt. A Ness-szel kapcsolatos mítoszt – könyvén kívül – az is táplálja, hogy könyvéből 1987-ben sikeres, Oscart érő filmet forgattak ’The Untouchables’ (Érinthetetlenek) címmel (négy Oscar-jelölésből végül a legjobb férfi mellékszereplő díját kapta Sean Connery). Ness már könyve megjelenését sem érte meg, 1957-bern szívrohamban elhunyt.

Az Al Capone elleni nyomozás kulcsfigurája valójában egy Frank John Wilson nevű könyvelő, adószakértő volt. Wilson a 30-as évek elején az amerikai adóhivatal, az IRS (Internal Revenue Service) ügynöke volt. Ő kapta meg a feladatot, hogy bizonyítsa rá Caponéra az adócsalást.

Frank J. Wilson és Eliot Ness

Wilson egy 1927-es Legfelsőbb Bírósági döntést (Egyesült Államok kontra Sullivan eset) vett alapul, amely szerint az illegálisan szerzett jövedelmek is adókötelesek.

Wilson a csapatával rendkívül szisztematikusan állt neki a munkának. Összegyűjtöttek számos dokumentumot, így korábbi nyomozások alatt lefoglalt iratokat, telefonlistákat, banki bizonylatokat, szerencsejátékokkal kapcsolatos bizonylatokat is. Abból indultak ki, hogy Al Capone életvitele, és adóbevallásai között ellentmondás van, sokkal többet költ, mint amilyen összegek után adót fizetett volna. A nyomozás nehezen haladt, mert Al Capone szinte mindig készpénzzel fizetett, sem bevételeinek, sem kiadásainak nem volt írásos nyoma, saját nevén nem voltak ingatlanjai, szerződéseket nem írt alá.

A szisztematikus információgyűjtés szép lassan eredményre vezetett. Sikerült meggyőzni többeket, hogy tanúskodjanak Al Capone ellen. Közülük többen eltűntek a vizsgálatok ideje alatt, nem kétséges, hogy ebben Capone járt el. A tanúkat végül az Egyesült Államok első tanúvédelmi programja keretében próbálták megvédeni, volt, akit Dél-Amerikába juttattak el. Wilsont is megpróbálta Al megöletni, de ezt a kísérletet időben meghiúsították (más források szerint Al Caponét lebeszélték ez irányú szándékáról).

Munkanélküli férfiak egy leveskonyhán kívül, melyet Al Capone nyitott Chicagóban a világválság alatt, 1931 februárjában – Caponén ez már nem segített

Al Caponét több, mint egymillió dolláros (kétrendbeli) adócsalással vádolták meg. A tárgyalás 1931. október 6-án kezdődött, és október 17-én már meg is született az ítélet. James Wilkinson bíró a tárgyalás első napján a teljes esküdtszéket lecserélte, attól tartva, hogy annak tagjait lefizették. A bíróság 11 évi börtönre ítélte Al Caponét adócsalásért, továbbá bírósági költségként 300 ezer dollár megfizetésére kötelezték. A példátlanul súlyos büntetésben minden bizonnyal szerepet játszottak azok a bűncselekmények is, amelyeket nem sikerült Al Caponéra rábizonyítani. Mintegy háromszáz ember halálában lehetett közvetlen felelőssége, az adócsalás mellett meg kell még említeni azokat a pénzmosási technikákat is, amelyekkel a bűncselekményben szerzett vagyonokat próbálták tisztára mosni. Maga a pénzmosás kifejezés is Al Caponéhoz kapcsolódik, mivel legálisan működtetett gyorsmosodákon keresztül próbálta legalizálni a bűncselekményekből származó vagyonát.

Börtönévek, szabadlábon

Börtönbüntetését Atlantában kezdte meg, majd 1934-ben átszállították az akkor megnyitott Alcatrazba. Próbálta a börtönön belül is gengsztervezér szerepet játszani, sikertelenül. Többször megverték, egyszer le is szúrták, kiközösítették a börtönön belül. Egészségi állapota is megromlott, elhatalmasodott rajta a szifilisz, illetve idegrendszeri betegsége is egyre jobban sújtotta, gyakran voltak dühkitörései.

A szikla – Alcatraz börtöne

Egészségi állapota miatt 1939. novemberében szabadlábra helyezték, de ekkorra már csak emberi roncs volt. Visszavonult floridai birtokára, ahol 1947. január 25-én, néhány nappal 48. születésnapja előtt meghalt. Halálának közvetlen oka agyvérzés, illetve tüdőgyulladás volt.

Al Capone nem a világ leggazdagabb, és nem is a legkegyetlenebb gengsztere volt (többen is pályázhatnak ezekre a nem igazán megtisztelő címekre!), de a szervezett bűnözés kialakításában játszott szerepe miatt minden bizonnyal a legismertebb. Tevékenyégének számos eleme jól ismert, de írásunkban ezekből csak a témánk szempontjából legfontosabbakat emeltük ki. Távol áll tőlünk, hogy mítoszt teremtsünk köré.

Al Capone katolikus volt. Sírkövén a „Jézusom irgalmazz” felirat áll.

Al Capone sírja a Mount Carmel temetőben, Hillside, Illinois

Frank J. Wilson további karrierje

Frank Wilson, aki pénzügyi, könyvelési ismereteivel képes volt Al Capone ellen megfelelő terhelő bizonyítékokat gyűjteni, a későbbiekben komoly karriert futott be. A Lindbergh-bébi elrablása és meggyilkolása utáni nyomozásban az ő javaslatára kezdték el követni a váltságdíjként átadott bankjegyek útját, amely végül a gyilkos felderítéséhez és elítéléséhez vezetett.

Wilsont 1936-ban az Egyesült Államok Titkosszolgálata (United States Secret Service) vezetőjévé nevezték ki, eredményesen küzdött a dollár hamisítása ellen. Az elnöki biztonság területén több olyan gyakorlatot kezdeményezett, amelyek azóta standard eljárássá váltak. 1947-es nyugdíjazását követően is pénzügyi kérdésekkel foglalkozott, országos programot indított „Know Your Money” (Ismerd meg a pénzedet!) jelszóval. 1970-ben, 83 éves korában halt meg.

Konklúziók

Meggondolatlan kormányzati intézkedések vezethetnek a bűnözés fellendüléséhez. Így volt ez az USÁ-ban az alkoholtilalom 1920-as bevezetését követően is (ezt 1933-ban oldották fel), de amikor a II. világháború során az amerikai maffia segítségét kérték a szicíliai partraszállás előtt, az eredmény hasonló volt, a maffia megerősödött, teret nyitottak a kábítószer-kereskedelem előtt.

Hosszú évek következetes munkájával lehet az ilyen hibákat korrigálni, és ebben a politikusok helyett már sokkal jelentősebb a tisztességes kisemberek szerepe. Mert nem mindenkire igaz, hogy „van az a pénz!”.

Az igazolhatatlan vagyongyarapodások ellen Frank J. Wilson által kidolgozott módszert a magyar adóhatóság is alkalmazza. Természetesen a módszer azóta sokat finomult, pontosodott. Azt, hogy erre mennyire szükség van, nem lehet eléggé hangsúlyozni. Nem véletlen, hogy a mottóként alkalmazott jogszabályi rendelkezés 2018-tól is része az adóeljárási szabályainknak.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).