Állateledelt és autót foglalt le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy állateledel-kereskedő adótartozásának fejében a NAV az árukészletet és az autót is lefoglalta.


Zárolta az adóhatóság egy Pest megyei állateledel-kereskedő bankszámláit, és lefoglalta a vállalkozás 41 millió forintot érő árukészletét és személygépjárművét, miután a kereskedő nem vallotta be több mint 200 millió forint értékű, közösségből beszerzett áru továbbértékesítését, amivel 60 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel. 

Hozzátették, az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer), valamint a kontrolladatok tanúsága szerint a cég mintegy 222 millió forint értékű áru értékesítéséről nem adott számot, de a készlet nem volt az adózó raktárában sem. 

A közlemény szerint az ügyvezető azt mondta, hogy minden tizedik kamion árut ingyen kapja Ausztriából, azonban a NAV úgy véli, ez nem mentség arra, hogy az eladást sehol nem tüntette fel. Mivel a vállalkozó az értékesítés után fizetendő adót nem vallotta be, a költségvetésnek 60 millió forintos kárt okozott.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

Arról is beszámoltak, hogy a vállalkozó az ellene folyó vizsgálat ideje alatt kezdeményezte az általa külföldről behozott személygépjárművének magyarországi forgalomba helyezését, a 18 millió forintot érő gépjárművet azonban a NAV munkatársai a vállalkozó adótartozásának fejében szintén lefoglalták.

A lefoglalt vagyon az adózó teljes tartozását megtéríti – olvasható az adóhatóság közleményében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).