Az alkotmányos adózástól az adózási alkotmányig – 1. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hatalom birtokosai minél több adót szeretnének beszedni a hatalomgyakorlás érdekében, az adózók érdeke viszont ezzel ellentétes, minél kevesebbet szeretnének megszerzett jövedelmükből, vagyonukból adóként elveszíteni. Az adózók többsége számára csekély vigasz, hogy a befizetett adókat (azok egy részét) a hatalom a köz javára fordítja vissza. A kétfajta érdek gyakran megjelent, megjelenik a legmagasabb szintű jogszabályokban is. Az, hogy miként, az az érdekérvényesítési lehetőségeken is múlik.

Egy társadalmat leginkább azon az alapon ítélhetünk meg, ahogyan adóztat, akit adóztat, ahogyan kiveti, begyűjti és elkölti az adókat.

(Charles Adams, amerikai adótörténész)

A mai jogrendszerekben a legmagasabb szintű jogszabályok az alkotmányok, vagy azzal azonos erejű törvények. Alkotmány alatt általában a társadalom működésével kapcsolatos érdekek és célok, az állam belső szabályozására és külkapcsolatára vonatkozó alapelvek összességét értjük. Ha ez egységes írott dokumentumban jelenik meg, azt kartális alkotmánynak nevezzük, ha viszont különböző dokumentumokban (amelyek törvények is lehetnek), hagyományokban, szokásjogban testesülnek meg, akkor történeti alkotmányról beszélünk.

Magyarországnak sokáig ilyen történeti alkotmánya volt, az első kartális alkotmánynak az olmützi ún. oktrojált alkotmányt tekinthetjük, amelyet viszont – a történelmi események miatt – nem tekintünk a magyar jogrendszer részének. Jelenleg kartális alkotmány van hatályban Magyarországon, méghozzá a 2011. április 25-én kihirdetett Alaptörvény (ezért április 25-e az Alaptörvény Napja), amely 2012. január 1-jén lépett hatályba.

Nincs minden országnak kartális alkotmánya, például Anglia a mai napig történeti alkotmánnyal rendelkezik.

Az alkotmányok kialakulásának közel ezeréves folyamatát figyelhetjük meg, a legelső alkotmányjellegű jogszabálynak a Magna Chartát (1215) tekintik a történészek, amelyet csak néhány évvel követett a hasonló jellegű és tartalmú Aranybulla (1222).

Az első egységes írott (kartális) alkotmány az Egyesült Államok alkotmánya volt 1787-ben, majd ezt mindössze négy évvel követte a lengyel és a francia alkotmány 1791-ben. Az Egyesült Államok alkotmánya ma is hatályban van, persze az eltelt jó két évszázad alatt volt néhány kiegészítése és módosítása is. (A tévedések elkerülése végett: Az USA alkotmánya nem azonos az 1776-ban elfogadott Függetlenségi Nyilatkozattal, és a francia alkotmány sem (volt) azonos az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatával! E dokumentumok adótörténeti jelentőségére a későbbiekben még vissza fogunk térni.) 

A fogalmi tisztázásokat követően sorra vesszük a magyar történeti és kartális alkotmányok legfontosabb dokumentumait, természetesen fókuszálva az adózással kapcsolatos összefüggésekre.

Intelmek Szent Imre Hercegnek (1027)

Történeti alkotmányunkat egészen Szent István 1027-ből származó első, latin nyelvű törvénykönyvéig vezethetjük vissza A Corpus Juris Hungaricibe felvett első törvény az Intelmek (Admonitiones) címet viseli, amely Szent István király fiához, a trónörökös Imre herceghez intézett intelmeit tartalmazza. Ez volt a korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása.

Szent István Intelmei (2010-ben kibocsátott emlékérme)

 

Az Intelmek formáját, tartalmát tekintve nem törvény, valójában erkölcsi és kormányzási tanácsok gyűjteménye.

Az Intelmek tíz fejezetből áll, a legfontosabb téziseket érdemes beidézni:

1. A keresztyén hit megtartásáról Mivel a királyi méltóság rendje ugy hozza magával, hogy arra egyedül a közönséges keresztyén hitet valló hivek jussanak, azért a mi tanitásink során az első helyet a szent vallásnak adjuk. 2. Az egyházról és az egyház állapotjának megtartásáról A királyi palotában bizonyára másod helyen áll a vallás után az egyház, melynek elsőben a mi fejünk, tudniillik a Krisztus hinte magot, azután az ő tagjai, ugymint az apostolok és a szent atyák által elplántáltatván és megépülvén erősen, mind az egész föld kerekségén eláradott. 3. A püspök nevezetéről és a főpapokat illető tisztelet megadásáról A főpapi rend a király székének ékessége, s ezért a királyi méltóság a harmadik helyet a főpapoknak adja. 4. A főemberek és országnagyok méltó tisztességéről A főemberek, országnagyok, ispánok, vitézek, nemesek hüsége, ereje, serénysége, emberségtudása, bizodalma, a királyságnak negyedik ékessége. 5. A türelem gyakorlásáról és az igazságszolgáltatásról Türelem és igaz itélet a királyi korona ötödik ékessége. 6. Külföldiek befogadásáról és a vendégek tartásáról A vendég és jövevény népekben oly nagy haszon vagyon, hogy a királyi méltóság érdem szerint nekik adhatja a hatodik helyet. 7. A tanács nagyságos voltáról A királyok törvénytevő székén a tanácsot illeti a hetedik hely. 8. Hogy követni kell az ősöket és hogy a fiak engedelmesek legyenek az ő atyjoknak Az ősök követése a királyi méltóság nyolczadik lépcsője. 9. Az imádságról és annak módjáról Az imádság gyakorlása fő eszköz a királyok idvességéhez, és azért a királyi méltóság rendtartásában a kilenczedik pont ez. 10. A kegyességről és irgalmasságról és egyéb jóságos cselekedetekről A jóságos cselekedetek törvénye fő ékesség a királyok koronáján és a parancsolatok közt a tizedik.

A felsorolt intelmek közül érdemes kiemelni az elődök tiszteletét, a türelem és az igazságszolgáltatás szerepét, a kegyességet, irgalmasságot és jóságos cselekedeteket, mint erényeket. A külföldiekkel, vendégekkel kapcsolatban fejti ki az Intelmek, hogy „lám, gyönge és töredékeny az egynyelvű és egyerkölcsű ország”.

Az Intelmek adózásra vonatkozó téziseket ugyan nem tartalmaz, de szellemiségét nyilván az uralkodó adóztatásra vonatkozó rendelkezéseinél is alkalmazni lehet.

Aranybulla (1222)

Az Aranybulla (hasonlóan a Magna Chartához) már igen fontos, az adózásra is vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Mindkét dokumentum a túlterjeszkedő királyi hatalommal szemben állított korlátokat a nemesség és az egyház, egyházi személyek érdekében. A főurak és a nemesség is rá tudta kényszeríteni akaratát II. Andrásra (Angliában I. ’Földnélküli’ János királyra), így az uralkodó kénytelen volt aláírni a törvénykönyvet. Már II. András is megpróbálta semmissé tenni az elfogadott szabályokat, de néhány évvel később kénytelen volt megerősíteni (Diploma Andreanum – 1224) az 1222-es törvényeket.

II. András szobra a Hősök terén, kezében az Aranybullával (Senyei Károly, 1912)

 

Az adózásra, adómentességre vonatkozó szabályok mellett fontos rendelkezései voltak az Aranybullának a szabadok pereskedésére vonatkozó szabályok, az idegenek szabadságára és tisztségviselésére vonatkozó rendelkezések (’izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek’), az öröklésre vonatkozó előírások. 

Az ún. ellenállási záradékot már akkor is megpróbálta II. András semmisnek tekinteni, és a későbbi uralkodók is gyakran megkérdőjelezték. A záradék szerint „hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyenvallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mind örökké”, azaz az elfogadott törvények be nem tartása esetén a nemességnek joga van fellázadni.

Az ellenállási záradék, illetve annak negligálása a következő évszázadokban gyakran volt ütközőpont az uralkodók és a nemesség között.

Több szabály is a nemesség és a papság adómentességét garantálta, amelynek elfogadtatására a XIII. század elején jó oka volt az érintetteknek:

1222. évi III. törvénycikk a nemesek és egyházak jószágának szabadságáról Továbbá semmi szerpénzt, sem szabad dénár adót nem szedetünk a nemesek jószágán. 1. § Hivatlan sem házokra sem falujokra nem szállunk. 2. § Azonképen az egyházak népén sem veszünk semminemű szerpénzt. 1222. évi VII. törvénycikk a királynak az országon kivül való hadakozásáról Ha pedig a király az országon kivül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzén; és valamikor haza térend, a nemeseken hadi birságot ne vegyen. 1. § Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni. 2. § Azonképen, ha az országon kivül akarnánk hadakozni és mi is a haddal mennénk, minden, valakinek ispánsága vagyon, a mi pénzünkön velünk jőni tartozzék. 1222. évi XXI. törvénycikk hogy a püspökök ne adjanak a tizedből a király lovainak és a nép se hordjon tizedet a király jószágára A püspökök a nemesek jószágán való tizedből ne adjanak a mi lovainknak, se az ő népök ne tartozzék a tizedet a király jószágára hordani. 1222. évi XXII. törvénycikk a király disznairól Továbbá, a mi disznaink nemes ember erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen.

Az uralkodók gyakran egész udvartartásukkal együtt akár hónapokig is vendégül láttatták magukat egy-egy nemessel, egyházi méltósággal. Ez a fajta vendéglátás kész anyagi katasztrófát jelentett a vendéglátónak. Sajátos adóztatása volt ez akkoriban a nemességnek és az egyházi személyeknek, ennek tiltása jelenik meg a III. törvénycikk 1. §-ában. A szöveg további részei a pénzben való adómentességet garantálták.

Ez az adómentességi rendelkezés jelentősen hozzájárult a rendi államszerkezet kialakulásához, megerősödéséhez, de a későbbiekben (már Mátyás király idejében is) gátjává vált a hatékony állami irányításnak. Az adómentesség csak 1848-ban szűnt meg, teret adva a kapitalista, polgári fejlődésnek.

A további idézett törvénycikkek is adómentességi szabályokat jelentettek, ezek értelmezésétől most eltekintünk.

Fontos adózásra vonatkozó rendelkezése volt még az Aranybulla XX. cikkelye:

1222. évi XX. törvénycikk a tizedről A tizedet pénzűl megváltani senki ne tartozzék, hanem a mit a föld terem, bort vagy gabonát, abbúl fizessék. 1. § És ha ebben a püspökök ellentartók lesznek, nem segitjük őket.

Az egyháznak fizetendő tizedet még Szent István vezette be:

Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve 52. Fejezet a tizedről A kinek Isten tizet ad egy évben, a tizediket adja Istennek. 1. § És ha valaki elrejti a tizedet, kilencz részt adjon érte. 2. § Valaki pedig a püspöknek osztott tizedet meglopja, mint lopót itéljék meg és az ilyennek váltsága mind a püspöké legyen.

Az Aranybulla cikkelye csak a természetben való megfizetést garantálta. A XIII. században a pénzgazdálkodás alacsony szintje miatt az adózást csak terményben tudták a jobbágyok teljesíteni. A következő századokban az uralkodók ezt a cikkelyt több alkalommal kénytelenek voltak megerősíteni, később azonban ez már a pénzgazdálkodás kialakulásának gátjává vált, és csak négy-öt évszázaddal később tudták elérni a pénzben való adóztatás lehetőségét. Az egyházi tized eltörlésére 1848-ban került sor.

Ősiség és kilenced (1351)

Nem adózási kérdés, de a feudális társadalmi berendezkedés sajátos intézménye volt az ősiség kérdésköre. 

Már az Aranybulla is foglalkozott ezzel:

1222. évi IV. törvénycikk hogy a nemesség az ő marhájával és birtokával szabad legyen Ha valamely nemes ember fiumagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a többivel azt mivelje, a mit neki tetszik. 1. § Ha pedig testamentom nélkül történik halála, valamely közelebb való atyjafiai vannak, azoké legyen, és ha teljességgel semmi nemzetsége nem volna, a királyra szálljon birtoka.

Az Aranybullát I. ’Nagy’ Lajos megerősítette, de ez alól kivételt képezett a IV. törvénycikk. Az 1351. évi törvénycikkek előbeszédének 11. §-a szerint:

11. § Kivéve egyedül a kiváltságból kizárt, előbb érintett egy czikkelyt, tudniillik ezt: „Hogy az örökösök hátrahagyása nélkül elhaló nemeseknek jogukban és szabadságukban áll az egyházak, avagy tetszésük szerint mások részére, élők közt vagy halál esetére adakozni, hagyományt tenni, birtokaikat eladni vagy elidegeniteni.” Sőt ellenkezőleg, épenséggel ne legyen joguk ezt megtenni, hanem birtokaik jog és törvény szerént, tisztán és feltétlenül, minden ellenmondás nélkül, legközelebbi atyafiaikra és nemzetségeikre háromoljanak.

Ez a magvaszakadás és a hűtlenség eseteit kivéve biztosította a nemesi birtokok egyben tartását és fiúágon való öröklési rendjét. A nemesi birtok nem volt elidegeníthető, az öröklésnél szétosztható, nem örökölhette a leány (kivéve, ha „fiúsították”!). AZ ősiség elve nagyban hozzájárult az „egy és oszthatatlan” nemesség kialakulásához, későbbiekben viszont – hasonlóan a nemesi adómentességhez – a polgári fejlődés gátjává vált. Csak 1848-ban sikerült az ősiséget eltörölni.

 

Nagy Lajos ábrázolása a Thuróczi-krónikában

A jobbágyok által a nemeseknek fizetendő adóról egészen 1351-ig nem volt egységes szabályozás. Ekkor írta elő Nagy Lajos a kilenced, azaz az egyháznak fizetendő tízedik tized után a kilencedik tized fizetésének kötelezettségét:

1351. évi VI. törvénycikk a kilenczed fizetéséről és behajtásáról Ezenkivül minden, bármely néven nevezendő szabad községben, valamint az udvarnoki és királynői községekben levő összes szántóvető és szőlőbirtokos jobbágyainktól (kivéve a falakkal bekeritett városokat) minden terményüknek és boruknak kilenczedét beszedetjük és a királyné asszony is be fogja szedetni. És a fönnt nevezett bárók és nemesek bármely birtokaikon levő minden szántóvető és szőllővel biró jobbágyoktól ezek minden terményének és borának kilenczed részét a maguk szükségére hasonlóképen hajtsák és szedjék be. 1. § A főpapok és egyházi férfiak is, kiknek jobbágyaik vannak, előbb a tizedet, aztán meg hasonlóképen azok mindennemű terményeinek és borainak kilenczed részét szedjék be. 2. § És a kik a mondottak beszedése tekintetében másként járnak el, az olyan ellenszegülőknek és a jelen rendeletünket megszegőknek birtokain a terményeknek és bornak ama kilenczed részét minden lejebb szállitás és leengedés nélkül minmagunk fogjuk saját használatunkra behajtani. 3. § Hogy ezáltal méltóságunk gyarapodjék és magok az országlakosok nekünk annál hivebben szolgálhassanak.

A nemességnek fizetendő adók ezzel azonban még nem merültek ki, számos jogcímen szedtek még adót: ajándékok különböző alkalmakra, kötelező szolgáltatások nyújtása, amelyek közül a legismertebb a nemesi birtokon végzendő munka (robot) volt. Mária Terézia úrbéri rendelkezései ezt a rendszert kívánták megreformálni, kevés sikerrel, végül 1848-ban törölték el a nemeseknek történő mindenfajta adófizetést (úrbéri rendelkezések eltörlése).

Tripartitum – Werbőczy István Hármaskönyve (1514)

Sajátos helyet foglal el történeti alkotmányunkban a Hármaskönyv. Ténylegesen soha nem szentesítette uralkodói aláírás, nem lett belőle kihirdetett törvény, mégis hivatkozási alappá vált a megjelenését követő jó három évszázadban.

Webőczy István a Hármaskönyv címlapján

 

A törvénygyűjteményt Werbőczy 1504-ben kezdte meg írni, és 1514-ben, a Dózsa féle parasztfelkelést követően jelent meg. Az 1. kötet a nemesi magánjogot, a 2. kötet a nemesi perjogot, a 3. kötet a városi és jobbágyi jogot tartalmazta, de ez utóbbira meglehetősen nagy hatást gyakorolt az elbukott parasztlázadás is.

A terjedelmes műből mindössze két részt idézünk be. Az első kötet 9. cím 5. §-a szól a nemesi adómentességről és a hadviselési kötelezettségről, de kizárólag országvédelmi célból:

9. CZIM A nemeseknek négy fő és kiváltságos jogáról 5. § A harmadik az: hogy törvényes jogaikkal és földbirtokuk határain belől fekvő minden jövedelmeikkel, tetszésük szerint mindenkor szabadon élhetnek; midennemű jobbágyi szolgálat, adakozás alól, rovás és egyéb adó, vám és harminczad fizetésétől mindörökre teljesen mentesek és ki vannak véve, csupán csak az ország védelmére tartoznak katonáskodni.

A harmadik kötet 25. cím 2. §-a a parasztfelkelésre hivatkozva rendelte el az örökös jobbágyságot, amely röghözkötést is jelentett:

25. CZIM A jobbágyoknak nevezett falusiak állapotjáról és törvényeiről 2. § És ámbár mind e népségek (a királyi jászok, kúnok, oroszok és polgárok kivételével) eddigelé a szabadság amaz előjogával éltek, hogy, ha úgy akarták, szabadságukban állott, törvényes földbérük letétele és adósságaik kifizetése után lakóhelyeikről bármikor más, nekik inkább tetsző helyre költözniök, hogy majdan ott lakjanak, minthogy azonban pártot ütöttek és bizonyos Székely György nevű leggonoszabb haramia vezérlete alatt az egész nemesség ellen az úgynevezett kurucz lázadásban váratlanul felkeltek és e miatt örök hűtlenség vétkébe estek: az elmúlt nyáron szabadságukat végkép elvesztvén, földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaságába kerültek.

Cikkünket folytatjuk!

Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

---