Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cikksorozatunk első részében tisztáztuk az alkotmány fogalmát, megismertük történeti és kartális (írott) formáját, illetve a magyarországi adózás alkotmányossági hátterét mutattuk be István király intelmeitől Werbőczy István Hármaskönyvéig. A második részben a XVI-XIX. századi történésekkel folytatjuk: kövesse velünk a magyar függetlenség és a hazai közteherviselés ügyének – sokszor párhuzamos – alakulását!
6. Közös teherviselés.
7. Urbéri viszonyok megszüntetése.
(az 1848. évi 12 pont pontjai)
A XVI-XVII. század alkotmányosságának hátterét alapvetően meghatározta a török hódoltság az ország három részre szakadása. Legfontosabb, a következő évszázadokra is kiható eseményként kell értékelni az önálló Erdély létrejöttét, amely a gyakran önös érdekeket képviselő nemesség, és a tehetséges, de az uralkodóktól nem független politikusok (Werbőczy István, Martinuzzi Fráter György) tevékenységének eredményeként alakult meg önálló államalakulatként.
Erdély létrejötte a XVI. században részben a magyar függetlenség megmaradt részét testesítette meg. Ez elfogadható volt a Habsburgoknak és a szultáni udvarnak is, hiszen a magyarság megosztása mindkét fél hatalmi ambícióit támogathatták (és ezt bizony mindkét oldal ki is használta). Erdély utolsó fejedelme II. Rákóczi Ferenc volt, de területi önállósága tulajdonképpen az I. világháborút lezáró békediktátumig fennmaradt.
Természetesen az ország három részre szakadása azt is eredményezte, hogy külön adórendszere volt a Királyi Magyarországnak, a hódoltsági területeknek és Erdélynek is, bár az adószabályok nem ritkán keveredtek, sőt előfordult, hogy egy időben egymás mellett szedett adót ugyanazon területen a király, az egyház, a földesúr, az erdélyi fejedelem és a szultán is. Ez a fajta túladóztatás a lakosságra, különösen a jobbágyságra és a városi polgárságra mérhetetlen teherként nehezedett.
A XVII. század történelmét a török uralom alóli felszabadítás és a Habsburg uralkodóktól való függetlenségi törekvések határozták meg. Bocskai, Bethlen, Wesselényi, a két Zrínyi, Frangepán, Nádasdy, Thököly, hogy csak a legfontosabb neveket soroljuk fel.
Az első trónfosztási kísérlet (1620)
A Habsburg-ház első trónfosztási kísérlete Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nevéhez kötődik. A harmincéves háború hadieseményeihez kapcsolódóan 1620. augusztus 25-én kimondták a trónfosztást, és a királyi koronát Bethlen kapta volna meg, aki viszont, a számos vele szemben támasztott követelés miatt, azt végül nem fogadta el.
Rákóczi adóintézkedései (1707)
Magyarország török uralom alóli felszabadítását követően a magyar lakossággal kívánták megfizettetni a hadiköltségeket, ez – természetesen – még a szokottnál is magasabb adóterheket eredményezett. Erre válaszul ismét felkelés robbant ki Magyarországon, amelynek vezetésére II. Rákóczi Ferencet kérték fel. A gazdasági követelések mellett ismét megjelentek a függetlenségi törekvések is, aminek következménye volt 1707. június 13-án a Habsburg-ház trónfosztása is az ónodi országgyűlésen. Bercsényi Miklós híressé vált mondása a mai napig őrzi ennek emlékét: „Eb ura fakó! József császár nem királyunk!”
Az ónodi országgyűlés másik fontos eseménye volt a közös teherviselés kimondása (a közös teherviselés szókapcsolat egyébként Rákóczitól származik).
Than Mór: Az ónodi országgyűlés. (A Rákóczi elképzeléseinek ellentmondó turóc vármegyei követet, Rakovszky Menyhértet lekaszabolják.)
A közteherviselés szempontjából a legfontosabb az ónodi országgyűlés törvénykönyvének hatodik articulusa volt. Rákóczi a következő szavakkal fejezte ki a közteherviselésben való egyenlőséget:
|
Mivel mind gazdagnak, mind szegénynek, és akármely rendbéli országrendeinek egyenlő boldogulására és hasznára szolgálván mostani hadakozásunk célja, annak hasonlóképpen terhét és súlyát mindnyájunknak közfáradsággal és erővel kellenénk viselnünk. |
Rákóczi a feudális adózás helyett jövedelemalapú közteherviselést javasolt, amelyben a kötelezettségek a jobbágyság és a városi polgárság mellett a nemességre, az egyházakra, egyházi személyekre is kiterjedtek. A megvalósítás részletszabályait is kidolgozták, illetve létrejöttek a végrehajtásért felelős szervezetek (bizottságok) is). Jó példát mutatva maga is adózott.
Rákóczi adóintézkedései nem voltak sikeresek. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a magyarországi társadalmi-gazdasági viszonyok még nem voltak alkalmasak (nemesség ellenállása, pénzgazdálkodás alacsony szintje, stb.) egy polgári jellegű adórendszer bevezetésére, még Rákóczi legközvetlenebb barátai (pl. Bercsényi) is értetlenségüknek adtak hangot. A szabadságharc bukása végleg ellehetetlenítette az adóintézkedések alkalmazását.
A Pragmatica Sanctio (1723) és Magyarország és a hozzákapcsolt részek függetlenségéről (1791) szóló törvények
A XVIII. században két olyan intézkedést kell kiemelni, amely hosszabb időre megalapozták az ország alkotmányos működését. Egyrészt az Habsburg-ház öröklési jogát, és nőági öröklésének elfogadását, másrészt Magyarország függetlenségének törvényi garantálását.
Az adózás szempontjából kevésbé bírt jelentőséggel a Habsburg-ház nőági öröklésének kimondása (1723. évi I. és II. törvénycikkek), illetve a Habsburgok uralkodói státuszának megerősítése (1790/91. évi X. törvénycikk):
|
1723. évi I. törvénycikk az ország s az ahhoz kapcsolt részek karai és rendei Ő császári és királyi szent felségének szabadságaik s kiváltságaik atyai és legkegyelmesebb megerősitéseért s a karok és rendek közepette saját legszentségesb személyében megjelenéseért legnagyobb köszönetet mondanak … 3. § Hanem ezt az örökösödést Magyarország szent koronájában s a hozzá kapcsolt részekben, országokban és tartományokban, a fiágéval azonos elsőszülöttség rendje szerint oly módon, a mint azt Ő legszentségesebb felsége az ő Németországában s azon kivül fekvő örökös országaiban és tartományaiban már szabályozta, megállapitotta, kihirdette s elfogadta, elválhatatlanul s ugyanazon ág fokozatának egyenlősége esetében a finemüek előjogának figyelembevételével kivánja rendezni, megtartani s megőrizni. 4. § Akképen, hogy azt a nőt, vagy annak férfi örökösét, a ki a felséges osztrák házban elfogadott, emlitett elsőszülöttségi rend szerint, a felséges osztrák ház előbb mondott országainak s tartományainak örököse lesz, ugyanezen utódlás és örökösödés jogán, a jelen és minden jövő esetben, egyszersmind az ugyancsak feloszthatatlannak értendő Magyarország s az ahhoz kapcsolt részek, országok és tartományok kétségtelen királyának tartsák s koronázzák.
1723. évi II. törvénycikk Ő császári és királyi legszentségesebb felsége fölséges osztrák háza nőágának Magyarország szent koronájában s a régtől fogva hozzákapcsolt részekben való folytonos királyi örökösödéséről … 5. § Ő legszentségesebb császári és királyi felsége férfiágának magvaszakadtával (mely magszakadást Isten legkegyelmesebben távol tartani méltóztassék) az öröklési jogon való utódlást e Magyarországban és koronájában, s az Isten segedelmével már visszaszerzett és visszaszerzendő ehhez tartozó részekben, országokban és tartományokban, felséges osztrák házának nőágára is és pedig első helyen a fentisztelt most uralkodó legszentségesebb császári és királyi felségnek. … 11. § S a király választására és koronázására nézve a karok és rendek ősi és régi, helybenhagyott s bevett szokását és előjogát oly értelemben tartják fönn, hogy annak csakis az emlitett nőág teljes kihalása után legyen helye. |
Annyiban azért mégis volt ennek adózási jelentősége, hogy a III. Károlyt leánya, Mária Terézia követte a magyar trónon (is), és Mária Teréziának jelentős adó- (urbáriumok) és vámintézkedései (kettős vámrendszer) voltak. Mária Terézia fia, II. József számos intézkedésével próbált a feudális viszonyokon enyhíteni, változtatni, ezek az intézkedések azonban nem kellő mélységük miatt elégtelennek és visszavonásuk miatt sikertelennek bizonyultak.
III. Károly feleségével és lányaival, köztük Mária Teréziával (jobbról a második)
A Pragmatica Sanctio meghatározó jelentőségű volt a következő két évszázad magyar államiságot meghatározó törvényei között, az 1867-es kiegyezésnek, illetve az első világháborút követő király nélküli királyság időszakában is hivatkozási alapul szolgált.
A magyar államisággal kapcsolatos következő jelentős törvény II. Lipót uralkodása alatt született:
|
1790/91. évi X. törvénycikk Magyarország és a hozzákapcsolt részek függetlenségéről Az ország karainak és rendeinek alázatos előterjesztésére, Ő szent felsége is kegyesen elismerni méltóztatott, hogy ámbár a felséges ausztriai ház nőágának az 1723:I. tc. és II. czikkelyek által a magyar királyságban és a hozzá kapcsolt részekben megállapitott örökösödése ugyanazt a fejedelmet illeti, a kit a megállapitott trónöröklési rend szerint a Németországban és azon kivül fekvő, elválaszthatatlanul és föloszthatatlanul birtoklandó többi ország és tartományokban illet: mindazonáltal Magyarország, a hozzá kapcsolt részekkel együtt, szabad és kormányzatának egész törvényes módját illetőleg (bele értve mindenféle kormányszékeit) független, azaz semmi más országnak vagy résznek alá nem vetett, hanem saját állami léttel és alkotmánynyal biró, s ennél fogva az 1715:III. tc., valamint az 1741:VIII. tc. és XI. czikkelyek rendelésének megfelelően, törvényesen megkoronázott örökös királyától, és igy Ő szent felségétől s örököseitől, Magyarország királyaitól, tulajdon törvényei és szokásai szerint, nem pedig más tartományok módjára igazgatandó és kormányozandó ország. |
Az 1848. évi áprilisi törvények fontos adóintézkedéseket is tartalmaztak (1848)
A XVII-XVIII. században még csak halovány elképzelésekben, elbukott kísérletekben megjelenő gazdasági, és annak részeként adózási reformjai a XIX. század első felére értek be. A társadalom vezető erői egyre inkább kikövetelték a reformlépéseket, és a birodalmi kormányzat, élén a császárral/királlyal is kénytelen volt ezeket elfogadni. Nem véletlenül nevezzük az 1825-1848-as időszakot reformkornak.
Az adózás alkotmányossága szempontjából a legfontosabbak az 1848-ban V. Ferdinánd által is szentesített (aláírt) ún. áprilisi törvények voltak, amelyek részben az 1848. március 15-én kinyomtatott 12 pont követeléseinek törvényekben való megfogalmazásai voltak, de több törvény már ezeken túllépve bővebb kereteket biztosított a társadalmi-gazdasági fejlődésnek.
Az adózás szempontjából a közös teherviselés kimondását tekinthetjük a legfontosabbnak:
|
1848. évi VIII. törvénycikk a közös teherviselésről Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik. 1. § Ő Felsége felelős magyar ministeriuma által, a törvényhatóságok meghallgatása mellett, ki fogja dolgoztatni ideiglenesen az adózási kulcsot, és ezen kulcs szerint a kivetés más a legközelebbi közigazgatási évtől, úgy mint az 1848-dik évi November 1-ső napjától veszi kezdetét. 2. § Az ideiglenesen kidolgozandó kulcs, a legközelebbi országgyülésének mindenesetre bemutatandó. 3. § A fen kitett határnapig a már kivetett közterhek behajtása elrendeltetik. |
A közös teherviselés megvalósítását további törvények biztosították, így az úrbéri rendszer eltörlését meghatározó törvények (1848. évi IX-XII. törvénycikkek), a papi tized megszüntetéséről rendelkező 1848. évi XIII. törvénycikk. Ezek a törvénycikkek a feudális társadalmi-gazdasági viszonyok felszámolásának alapjául szolgáltak.
Az ősiség eltörlése (1848. évi XV. törvénycikk) lehetőséget adott a polgári (kapitalista) gazdasági keretek kialakítására (ehhez egyébként további áprilisi törvények is „hozzájárultak”, például a hitelintézetről szóló törvény, de ezek részletesebb ismertetését mellőzzük).
Az áprilisi törvények alkotmányos jellegű keretjogszabályok voltak, amelyek gyakorlati megvalósítására további törvények és rendeletek megalkotására volt szükség, fel kellett állítani a törvényeknek megfelelő intézményrendszert stb.
A Szent Korona-tan szerint a Szent Korona a magyar történelmi alkotmány megtestesítője
Az áprilisi törvényeket követően megalakult független magyar kormány nekilátott a további munkálatoknak, a Kossuth Lajos vezette Pénzügyminisztérium már 1848 nyarán költségvetési- és adótörvény-javaslatokat terjesztett az országgyűlés elé..
Kísérletek Magyarország függetlenségének megszüntetésére
A bécsi udvar viszont elkezdett visszakozni. A forradalmi lendület csökkent Európában. Magyarországot fegyveres erőkkel megtámadták (már 1848 szeptemberében), az áprilisi törvényeket aláíró uralkodót lemondatták (1848. december 2.), a helyére választott Ferenc József (tanácsadói által megerősítve) úgy gondolta, hogy rá nem vonatkoznak az V. Ferdinánd által aláírt törvények, az V. Ferdinánd által kinevezett kormányt nem kell elfogadnia, „tiszta lappal” indulhat.
Ferenc József osztrák császárnak való megválasztása nem jelentette azt, hogy egyben magyar király is legyen, ugyanis ehhez két alapfeltétel hiányzott: a magyar országgyűlés általi megválasztása, illetve a magyar királyi koronával való megkoronázása.
Ebben a helyzetben Ferenc József azt az utat választotta, hogy hűtlenség miatt kétségbe vonta Magyarország függetlenségét, idegen (orosz) hadak segítségét is igénybe vette a magyar szabadságharc leverésére.
A magyar függetlenség érvénytelenségének kimondására az ún. olmützi (oktrojált) alkotmányban került sor, amelyet I. Ferenc József császár 1849. március 4-én császári pátenssel adott ki.
Olmütz (Alamóc) városközpontja, ahonnan Ferenc József kiadta oktrojált alkotmányát
Az olmützi alkotmánnyal Ferenc József „megajándékozta” birodalmát, annak egységességét mondta ki, minden nemzeti önállóság megszüntetésével. Maga az alkotmány számos közteherviseléssel kapcsolatos intézkedést is tartalmazott, amelyek egybecsengtek az áprilisi törvények adóintézkedéseivel (ebben a részében tehát haladó volt az alkotmány).
Az olmützi alkotmányra válaszul 1849. április 14-én a debreceni országgyűlés kimondta a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztását, amit öt nappal később a Függetlenségi Nyilatkozat kiadásával erősített meg (a trónfosztásig a magyar kormányzat V. Ferdinándot tekintette magyar uralkodónak).
A kétoldali nyílt konfrontáció a fegyveres harcok felerősödését eredményezte, a független magyar államiságot még nyilatkozati szinten sem támogatták a nagyhatalmak. Ebben az értelemben szükségszerű volt a szabadságharc bukása.
A fegyveres harcok befejezését követően nagy gondot fordítottak a bosszúra. Ennek legfőbb megnyilvánulása Batthyány Lajos az aradi tizenhármak kivégzése volt 1849. október 6-án. Kossuth Lajos a száműzetést választotta, de élete végéig előadásaival, írásaival, anyagi erőforrások gyűjtésével küzdött a magyar függetlenség megvalósulásáért, akkor sem tért haza Magyarországra, amikor ezt már megtehette volna (nem kért Ferenc József kegyelméből!).
Közben az olmützi alkotmány szellemében és arra hivatkozva a kormányzat átalakítására is sor került, illetve már 1849. október 20-án császári pátenssel elrendelték a közteherviselést, osztrák mintára bevezetve adókat, kataszteri felmérést.
A birodalmi alkotmányt (olmützi ún. oktrojált alkotmányt) november 1-jén ismételten közzétették, mivel annak márciusi kihirdetésekor a magyarországi állapotok miatt nem lehetett biztosítani a megismerését.
A szabadságharc vérbetiprása, a függetlenség megszüntetése, az olmützi alkotmány végrehajtása kiváltotta a jól is passzív ellenállási mozgalmat, amely 1851-ben az olmützi alkotmány hatályon kívül helyezéséhez is vezetett.
Az alkotmányos helyzet hiánya még jó másfél évtizedig fennállt Magyarországon, végül a kiegyezés biztosította Magyarország függetlenségét, az áprilisi törvények érvényességét, és egészen az első világháború bukásáig az alkotmányosságot.
Cikkünket folytatjuk!
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
