Blokkolják a kínai cégfelvásárlásokat a németek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megunta a német kormány, hogy Kína német cégeket vásárol föl, de kínai vállalatok felvásárlását nem engedi.


A belföldi vállalatok EU-n kívüli tulajdonoshoz kerülését korlátozó rendeletet fogadott el szerdai ülésén a német kormány.

A rendeletben szigorítják az EU-n kívüli vállalatok tulajdonszerzési bejelentési kötelezettségét, és az eddigi két hónapról négy hónapra emelik a legkevesebb 25 százalékos tulajdonszerzésről indított vizsgálat idejét.

Kiterjesztik az úgynevezett szektorspecifikus vizsgálat hatókörét, az eddiginél több gazdasági tevékenységnél kell megvizsgálni, hogy a tulajdonszerzés érintheti-e a közrendet, a közbiztonságot és a nemzeti érdekeket, amire hivatkozva a kormány megtilthatja az ügyletet.

A rendeletben rögzítik, hogy a vizsgálat az úgynevezett közvetett felvásárlásokra is vonatkozik, az olyan esetekre, amikor egy EU-n kívüli társaság az EU-ban alapított leányvállalata révén kíván tulajdonrészt szerezni német vállalkozásban.

A gazdasági minisztérium állásfoglalása szerint a rendelet a kritikus infrastrukturális tevékenységet folytató vállalkozások jobb védelmét és a kölcsönösséget szolgálja.

Németország a rendelet bevezetése után is „az egyik legnyitottabb gazdaság marad, de ügyelünk a méltányos versenyfeltételekre” – emelte ki Brigitte Zypries gazdasági miniszter. A tárca közleménye szerint hozzátette, hogy a német cégek „gyakran olyan országokban versenyeznek, amelyek gazdasági rendszere nem annyira nyitott, mint a miénk”.

Ezért tartoznak a vállalatoknak a védelem és a kölcsönösség erősítését biztosító rendelet bevezetésével – húzta alá a német gazdasági miniszter. Hozzáfűzte, hogy Németország Franciaországgal és Olaszországgal együtt kezdeményezi a vonatkozó EU-s szabályok reformját.

A német cégek EU-n kívüli tulajdonoshoz kerülése azután vált politikai vitatémává, hogy egy kínai társaság tavaly felvásárolta a digitális technológiák területén a legsikeresebbek közé tartozó német vállalatot, a Kuka robotikai céget. Ez felerősítette az aggodalmakat amiatt, hogy Kína felvásárlások révén egyre erőteljesebben törekszik a külföldön felhalmozott technológiai tudás megszerzésére, de nem engedi, hogy a kínai vállalatokat felvásárolják a külföldi cégek.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).