Csökkenhet a gyógyászati segédeszközök áfája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint van esély arra, hogy öt százalékra (a jelenlegi 27-ről) csökkenhet a gyógyászati segédeszközök (gyse) áfája


Közleményük szerint a MEOSZ és partnerszervezetei által kezdeményezett egyeztető fórumon a kormányzati oldal képviselőinek többsége elvi támogatását adta a kezdeményezéshez.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnökének tájékoztatása szerint a közeljövőben részletesen kidolgozott szakmai javaslatot terjesztenek a Nemzetgazdasági Minisztérium elé. A MEOSZ ezen túlmenően a gyse-ellátásra saját szakmai anyagot is kidolgoz, amely része lehet egy olyan fogyatékosságügyi szakpolitika kialakításának, ami a fogyatékos emberek méltóságteljesebb, önállóbb életét segítheti elő.

A MEOSZ és partnerszervezetei – az Orvostechnikai Szövetség, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a Forgalmazók az Egészségért Szövetség, a Magyar ILCO Szövetség és a Nemzeti Betegfórum – csütörtökön hívták egyeztetésre a kormányzati oldal képviselőit, hogy közösen dolgozzák ki, milyen lehetőségek vannak a gyógyászati segédeszközök áfájának 5 százalékra történő csökkentésére. 

[htmlbox art_tukor]

Véleményük szerint ez a lépés nagyban enyhítené a betegek és fogyatékossággal élők terheit, ugyanakkor nem okozna jelentős bevételkiesést a költségvetésnek sem. Fontosnak tartják azt is, hogy az áfacsökkentéssel fennmaradt összeget továbbra is a segédeszköz támogatásban használják fel; a pénzt az állam olyan korszerű, támogatott segédeszközökre fordítsa, amelyek jelentősen megkönnyítenék a fogyatékos emberek önálló életvitelét.

Mint írták, a jelenlegi javaslat mintegy kétmilliárd forint bevételkieséssel járna, ami az állam számára hosszútávon ugyanakkor többszörösen megtérülne. Megjegyezték, hogy a kormány részéről korábban volt már példa arra, hogy egyes gyógyászati segédeszközök áfáját öt százalékra csökkentette, így a MEOSZ és a partnerszervezetek bíznak egy hasonló pozitív hozzáállásban a 2019. évi költségvetés tervezése során.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vállalta, hogy közvetítőként részt vesz a MEOSZ és partnerei valamint az NGM közötti egyeztetésben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).