Főleg a nagyobb cégek cafeteriáznak – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hazai vállalkozások több mint fele, a nagyobbaknak pedig bő kilenctizede kínál egy vagy több cafeteria-eszközt az alkalmazottainak. Az érintettek zöménél szinten maradt, vagy akár még bővült is az erre szolgáló keret az elmúlt egy évben. Az InfoTandem infografikája.


Utazás és étkezés – a magyarországi vállalkozások leginkább ezt a két területet preferálják, amikor béren kívüli juttatást ajánlanak a dolgozóiknak. A helyi bérlet megvásárlásához vagy más utazási lehetőséghez a cégek kétötöde nyújt így támogatást, míg Erzsébet-utalványt egyharmaduk ajánl az alkalmazottaknak. A családbarát eszközök közül a népszerűbbek között említhető az iskolakezdés anyagi segítése, illetve a főként üdüléseknél, illetve egyéb kikapcsolódást szolgáló tevékenységeknél igénybe vehető Széchenyi Pihenőkártya, 16-17 százalékos aránnyal. Önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári hozzájárulással már kevesebb cég próbálja megtartani a dolgozóit, a lakáscélú támogatások pedig csupán 8 százalékuknál kapnak helyet a cafeteriában. A fenti arányok az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2016. áprilisi konjunktúra-felméréséből rajzolódnak ki, méghozzá azon 1771 hazai cég válaszaiból, amelyek minimum egy főt foglalkoztatnak. E kör szereplőinek több mint fele, 55 százaléka kínál az idén legalább egy cafeteria-eszközt a dolgozóinak. Az átlagnál magasabb arányban nyújtanak ilyen juttatást a közepes és nagyobb vállalatok, a feldolgozóipari szereplők (az e szektorba tartozók négyötöde számolt be róla), a külföldi tulajdonban lévők és a jó üzleti helyzetűek. A foglalkoztatottak számát tekintve különösen látványosak az eltérések: míg a 10 fő alatti cégeknek csupán a 45 százaléka él ezzel az eszközzel, addig a félszáz főnél nagyobbaknál a 90 százalékot is meghaladja ez a ráta.

Stabil eszközről van szó, hiszen a cafeteria-keret a cégek 83 százalékánál nem változott az elmúlt egy évben, egytizedüknél pedig még nőtt is valamelyest. Egyébiránt a hazai vállalkozások összességében közepesnek ítélik a béren kívüli juttatások szerepét abban, hogy vonzó munkahelynek tűnjenek a jelenlegi és a potenciális alkalmazottak szemében.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.