Helyi adók 2018: hol, mennyi?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Letölthető táblázatunkból településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok 2018-ban és a megelőző öt évben milyen helyi adókat milyen mértékben vetettek ki. Az összes helyi adó összes részletét közkinccsé tesszük.


Letölthető táblázatunkból 2018-ra vonatkozóan településenként, illetve fővárosi kerületenként megtudhatja, hogy az egyes önkormányzatok melyik évtől kezdődően milyen helyi adókat és milyen mértékben vetnek ki.

A táblázat kimondottan részletes: első lapján minden önkormányzat adózás szempontjából legfontosabb adatait találja (önkormányzat honlapja, adóügyi információs telefonszám, e-mail cím, levelezési cím, önkormányzati rendelet linkje, adómérték hatályba lépésének napja), valamint azt is, van-e 2018 január elsejétől bevezetett új adónem.

A második lapon az adók összes részletét megismerheti (adóalap, adómegállapítás módja, adómérték, mentesség, stb.).

Emlékeztetőül: 2015-től bármelyik településnek lehetősége van települési adó kivetésére, melyet az önkormányzatok illetékességi területükön rendeleti úton vezethetnek be. A települési adó csak olyan adótárgyra vethető ki, melyre nem terjed ki törvényben szabályozott közteher hatálya. Az adó alanya nem lehet szervezet, vállalkozó, állam illetve önkormányzat. A települési adóbevétel az önkormányzatnál marad.

Táblázatunkat itt találja.

Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.