Henri Rousseau, a vámos
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Henri Rousseau, becenevén „a vámos”, zseniális naiv festő volt, s negyedszázadon keresztül adótisztviselőként is dolgozott. Művészetét már életében elismerték, festményei a világ legnagyobb múzeumainak megbecsült alkotásai. Az akadémikus irányzatot képviselő művészek, művészettörténészek és kritikusok azonban inkább „lesajnálva” nyilatkoztak, nyilatkoznak művészetéről.
Henri Rousseau (teljes nevén: Henri Julien Félix Rousseau, becenevén a vámos Rousseau, le Douanier Rousseau) a franciaországi Lavalban született 1844. május 21-én, Párizsban halt meg 1910. szeptember 2-án. (Ne tévesszük össze másik két hasonló nevű francia nagysággal, a filozófus, költő, író, zeneszerző Jean-Jacques Rousseau-val (1712-1778), illetve a barbizoni festő Théodore Rousseau-val (1812-1867)!)
Rousseau önarcképe
Rousseau szegény családból származott, tanulmányai befejezése után egy ügyvédnek dolgozott Nantes-ben. Munkaadóját meglopta, a következmények elkerülése, a felelősségre vonás elől a hadseregbe menekült. Négyéves katonáskodás után 1868-ban leszerelt. Apja halála (1868) után Párizsba költözött.
Rousseau polgári foglalkozást keresett magának, negyedszázadon át a Párizsba bevitt áruk utáni illetékhivatali adószedőként, fináncként dolgozott (innen a „vámos Rousseau” becenév). Besorolása „másodosztályú jegyző” volt, adószakmai tevékenységének részleteitől eltekinthetünk. 1893-ben nyugdíjba vonult hivatalából, hogy a művészetnek szentelje magát.
1869-ben feleségül vette Clémence Boitard-t, akitől hét gyermeke született (közülük csak egy érte meg a felnőtt kort.) Felesége 1888-ban meghalt, de 11 évvel később, 1899-ben ismét megházasodott, egy özvegyasszonyt, Joséphine Noury-t vett feleségül, aki négy ével később elhunyt.
Korai nyugdíjazása után anyagi helyzete megrendült, több forrásból is próbált jövedelmet szerezni: lakásának egy részét bérbe adta, hegedűoktatást vállalt, írásaiért (műelemzéseket és színdarabokat írt) is fizettek valamennyit.
Rousseau a párizsi Necker kórházban halt meg 1910. szeptember 2-án (gangrénában).
Művészeti tevékenysége
Az egyik legismertebb naiv festő volt, akinek tökéletes technikai tudását, a színek meglepő kezelését már kora is fel- és elismerte. A festészetet nem tanulta, képeit a perspektivikus ábrázolás, az anatómiai ismeretek, a művészi kompozíció hiánya jellemzik. Mindez persze az akadémikus művészettel való szembenállását jelentette, az akadémikus művészek és kritikusok fanyalgását váltotta ki (és kiváltja mind a mai napig!), bírálják, mert 30-35 éves művészeti pályafutása alatt nem volt képes „fejlődni”, ami egyébként egyszerűen nem igaz! Az impresszionisták viszont lelkesedtek érte, saját látásmódjuk, művészeti filozófiájuk igazolását látták Rousseau-ban, aki úgy festette meg a világot, ahogyan saját maga is látta!
Rousseau-t a művészetek mindig is vonzották, több művészeti ágban (zene, irodalom, festészet) is kipróbálta magát, de leginkább a festészet vonzotta. 1870-ben engedélyt kapott arra, hogy a Louvre-ban festményeket másoljon. Itt valószínűleg kora több neves festőjével (például Cézanne-nal) is találkozott.
A festészet mellett a botanikus kertek, üvegházak látogatása is kedvtelésévé vált, ez meg is mutatkozott témaválasztásain, a növényeket, még a fűszálakat, leveleket is egyenként, különös műgonddal rajzolta, festette.
Művészi pályája viszonylag későn indult. Többször próbálkozott műveivel a párizsi képzőművészet nagy seregszemléin, a Szalonokon (például az 1885. évi „Salon officiel”-en), kevés sikerrel, műveit már az előválogatásokon elutasították. Az el nem fogadott – tehát nem „akadémikus” – művészek fóruma (impresszionisták, expresszionisták stb.) 1886-ban a Salon des Independants-on (itt nem volt előválogató zsűri), kiállította egy művét, ettől kezdve minden évben kiállított a Salon des Indépendants-on.
1891-ben mutatta be első dzsungelképét „Surprise!” (Meglepő!) címen, amely egy tigrist ábrázolt. Ez hozta meg számára az útkereső impresszionista festők elismerését. Félix Vallotton festő annyira el volt ragadtatva a képtől, hogy kijelentette, ez a festészet „alfája és omegája” (Alpha et d’Oméga de la peinture).
Lassanként befogadta a művészvilág (no, nem az akadémikusok!), közeli barátságot ápolt olyan nagy művészekkel, mint Robert Delaunay, Guillaume Apollinaire vagy később Pablo Picasso.
Surprise! – Meglepő!, 1891
Életének utolsó másfél évtizedében festett egyes képei alapján már a szürrealizmus előfutárának is tekintik Rousseau-t. Ezekből a képekből is bemutatunk kettőt.
Az alvó cigánylány, 1897
Háború avagy Vágtázó viszály, 1894
Furcsa díszvacsorára került sor 1908-ban Picasso párizsi műtermében. Az akkor már elismert és anyagilag is biztos lábakon álló spanyol művész népes társaságot látott vendégül, a főhelyen Henri Rousseau ült meghatottan. Az ő tiszteletére rendezték a vacsorát!
Képein a leggyakoribb témák a dzsungeljelenetek (ezek a legismertebbek), tájképek, portrék, életképek, csendéletek.
Az álom, 1910
Sajátos szín és formavilágot hozott létre. Festményei nagy részéről azonosítani lehet a művészt, hasonlóan Gauguin, Csontváry Kosztka Tivadar (akit egyébként, mint szintén naív művészt, gyakran hasonlítanak Rousseau-hoz) vagy Van Gogh képeihez.
A naiv művészeket illetik még az amatőr, a műkedvelő, a primitív vagy a neoprimitív jelzőkkel is (nem szükséges magyarázni ezek degradáló jellegét), Gustave Coquiot javasolta, hogy nevezzék őket „vasárnapi művészeknek”, jelezve ezzel, hogy „csak” kedvtelésből alkotnak.
Rousseau csodálatos képei manapság a világ legjelentősebb múzeumainak (d’Orsay, Guggenheim, Tate, Ermitázs) féltett kincsei. Rousseau művészete bizonyítéka annak, hogy a művészet, az esztétika, az önkifejezés az ember sajátja, akadémiai ismeretek hiányában is rendelkezünk vele!
Flamingók, 1907
Irodalom
Brodskaya, Nathalia: Naív művészet (Kossuth Kiadó, 2011, Budapest)
Gombrich, Sir Ernst Hans Josef: A művészet története (Gondolat Könyvkiadó, 1978, Budapest)
Lunday, Elizabeth – Híres művészek titkos élete – Amit tanáraink soha nem meséltek el (HVG Kiadói Rt., 2011, Budapest)
Pálffy Lajos: A boldog Rousseau (Magyar Nemzeti Digitális Archívum) http://mandarchiv.hu/cikk/2891/A_boldog_Rousseau |
