Hogyan adózott Robinson Crusoe?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adózás biztosítja az állam működéséhez szükséges pénzügyi forrásokat. Robinson szigetén– állam hiányában – nem volt adózás, így Robinson nem adózott. A magányos szigetlakó megteremtője, Daniel Defoe viszont adózott, sőt adót is szedett. Defoe élete igen eseménydús volt, legalább annyira regényes, mint legnépszerűbb hőséé.

Things as certain as death and taxes, can be more firmly believed.
(Daniel Defoe: The Political History of the Devil –1726)

Az írók, költők között többen is voltak, akik polgári életükben a kevésbé fennköltnek tekintett adó- és vámügyekkel foglalkoztak. Különösen termékeny volt e területen a brit szigetek. Korábban már volt szó A canterburyi mesék írójáról, Geoffrey Chaucerről, Shakespeare-ről, az avoni bárdról, Jonathan Swiftről, a halhatatlan Gulliver megteremtőjéről, Robert Burnsről, a szerelmes skót költőről.

A Robinson Crusoe írója, Daniel Defoe személyisége, élete, életműve már csak azért is helyet követel a felsorolásban, mert maga is foglalkozott adóügyekkel.

Daniel Defoe ábrázolása Godfrey Kneller stílusában alkotott festményen

 

Defoe élete

Daniel Defoe 1660 körül született valószínűleg Londonban, de születésének dátuma és helye is bizonytalan. Eredetileg Daniel Foe volt a neve, de ezt nem találta eléggé előkelőnek ezért valószínűsített flamand őseire hivatkozva kiegészítette ezt a nemesi származásra utaló „de” előtaggal, így lett belőle Daniel da Foe, később ez előtag összeolvadt és „hasonult” a családnévvel, így alakult ki a ma ismert Defoe forma.

Apja gyertyaöntő mesterként, később mészárosként dolgozott Londonban, és fiát szigorú puritán szellemben nevelte. Danielt lelkésznek szánták, és ennek megfelelő tanításban részesült, de végül mégsem ezt a pályát választotta.

Defoe gyermekkorának két meghatározó eseménye volt a londoni pestisjárvány és a nagy londoni tűzvész. A pestisjárvány 1665-ben tört ki, a város lakosságának harmada, százezer fő veszett oda, a járványnak végül a következő évben kitört tűzvész vetett véget. Defoe „A londoni pestis” című regényében részben saját gyermekkori élményeit is feldolgozta. A nagy londoni tűzvész 1666. szeptember 2-án tört ki, egy pékmester kemencéjéből szabadultak el a lángok. A tűzvész hat napja alatt a londoni belváros 80 százaléka – több mint 13 ezer lakóház, 87 templom, a hatósági épületek jó része, a korábbi Szent Pál katedrális – elpusztult (a halálos áldozatok száma valószínűleg nem volt túl nagy). A járvány megszűnésén túl a tűzvésznek további „áldásos” következményei is voltak: a leégett házak helyén új nagyváros épülhetett ki, az akkori viszonyok közötti modern épületekkel, infrastruktúrával, illetve a sok leégett templom között a felépült a ma is álló Szent Pál katedrális (ez utóbbi adótörténeti vonatkozásaira a későbbiekben még visszatérünk).

A nagy londoni tűzvész (ismeretlen festő festményének részlete)

 

Tanulmányai után már 18 évesen beállt inasnak egy rőfös és harisnyaárushoz, de néhány év múlva, 1683-ban már önálló kereskedelmi tevékenységbe fogott. Kereskedett gyapjúval, sörrel, borral, harisnyával, cilinderrel, hálósapkával, kesztyűvel, azaz igazi „vegyeskereskedőnek” számított. Az üzlet jól beindult, belekóstolt a külkereskedelembe is, még hajót is vásárolt. Járt a spanyol, olasz, francia, portugál és német területeken is, ez széles körű ismereteket, tájékozottságot, sőt műveltséget is eredményezett nála.

Defoe 1684-ben vette feleségül Mary Tuffleyt, egy londoni kereskedő lányát, akinek 3700 font hozománya jelentős vagyonnak számított. A házaspár nyolc gyermeke közül csak hat maradt életben. Felesége másfél évvel túlélte férjét.

Defoe belefogott tégla- és cserépgyártásba is, mintegy száz családnak biztosított ezzel megélhetést.

Az üzleti életben a sikert gyakran követi csőd, válság, pereskedés. Így történt ez Defoenál is, feljelentették hamis számlázásért, ötletek eltulajdonításáért, de még egy macskafarm javainak hűtlen kezeléséért is. 1688 és 1694 között nyolc gazdasági jellegű pere folyt, menekülnie kellett a hitelezők és az adósok börtöne elől. Rokonoknál és más ismerősöknél húzta meg magát, próbált egyezkedni a hitelezőkkel.

A politikával már elég korán megpróbálkozott, 1685-ben csatlakozott a II. Jakab ellenes felkeléshez, amelynek bukása után menekülnie kellett a várhatóan halálos ítélet elől. A „felmentést” III. (Orániai) Vilmos 1688-as trónra lépése, és II. Jakab elűzése hozta meg számára. Személyes kapcsolatba is került a királlyal, illetve a királynőnek is bemutatták. Az uralkodőval való kapcsolatáról így írt Defoe: „Az a megtiszteltetés jutott osztályrészemül, hogy szolgálhattam a dicső királyi férfiút, sőt, hadd említsem meg a legnagyobb alázattal: a szeretetére is érdemesnek tartott.”

Ebben a mondatban minden bizonnyal van némi túlzás, de a személyes kapcsolatnak is köszönhetően több állami hivatal viselésével is megbízták Defoe-t.

Vilmos, mint „meghívott” uralkodót sokan nem tartották angolnak, idegennek tartották. Az uralkodó védelmében írta meg Defoe „A tősgyökeres angol” című röpiratát. Ez a szatíra egy új polgár hitvallást alapozott meg a demokráciáról, a születési jogok eltörléséről. Defoe szellemesen rámutatott arra, hogy a sok fajból és népből álló Angliában holmi ősiségről, egyenes leszármazásról beszélni meglehetősen ellentmondásos. Talán a mai európai politikusoknak sem ártana Defoe üzenetét komolyan venni!

Vilmos 1702-ben bekövetkezett halálát követően Defoe elvesztette állami hivatalait, ezt követően hol az egyik, hol a másik párthoz csapódott (toryk és whigek), de mindvégig kitartott puritán szelleme és pápista ellenes szemlélete mellett. Az új uralkodó, Anna királynő ellen 1702 decemberében Defoe névtelenül tett közzé egy röpiratot, amelyben az uralkodó valláspolitikáját tette nevetségessé. A szerző kilétére gyorsan fény derült, Defoe ellen elfogatóparancsot adtak ki. A Gazette című újságban megjelent Defoe személyleírása is: „Középtermetű, sovány, körülbelül negyvenesztendős férfi, barna bőrű és sötét hajú, de parókát visel; horgas orrú, hegyes állú, szeme szürke, szája mellett nagy anyajegy. Londonban született, esztendőkig a cornhilli ’Freeman’s Yardban nadrágüzeme volt; jelenleg Essexben téglagyár tulajdonosa.” A nyomravezetőnek 50 font jutalmat ajánlottak fel.

Defoe menekült, de végül mégis elfogták. A röpiratot hóhér égette el, őt magát 1703 júliusában börtönre ítélték, füleit megcsonkították, továbbá három egymást követő napi pellengér is a büntetés része volt. A pellengér csaknem azonos volt a halálos ítélettel, mert a csőcselék ezt kihasználva tettlegesen is bántalmazhatta a nyakánál és két kezénél fogva kalodába zárt elítéltet. Bántalmazásra nem került sor, sőt a pellengérre állított Defoet megéljenezték, lábai elé virágokat vitt a nép. Ebben szerepet játszhatott az, hogy Defoet London lakossága sajátos hősnek, politikai vértanúnak tekintette, amiben segítséget jelenthetett Defoe befolyásos barátainak „közreműködése” is, illetve a pellengérre állítás idején a környéken árusított röpirat is. Az óda a pellengérhez c. röpirat szerzője maga Defoe volt.

Defoe virágokat kap a pellengéren (korabeli rajz)

 

A börtönben Defoe-t befolyásos személyiségek, politikusok, miniszterek látogatták, végül öt hónap után Robert Harley nevű miniszter segítségével kiszabadult a börtönből. Ezt követően Defoe támogatta a kormány politikáját, sőt megbízatásának része volt a Skóciával való uniós tárgyalások is, amely 1707-ben sikeresen megvalósult. Közvetítői tevékenysége mellett Defoe titkos ügynökként is tevékenykedett, gyakran írt hangulatjelentéseket megbízónak az utazásai közben tapasztalt politikai állapotokról. Harley 1708-ban bekövetkezett bukását követően Defoe új pártfogó minisztert keresett és talált (Godolphin), ez utóbbi bukását követően viszont Harley-nál már Jonathan Swift töltötte be a bizalmi pozíciót.

Anna királynő 1714-ben bekövetkezett halálát követően Defoe politikusi pályafutása a mélypontjára érkezett, rövid ideig ismét börtönbe került (szerencsére megint volt egy befolyásos miniszter, aki segítette a kiszabadulását), 1715-től lényegében kegyvesztett lett, valószínűleg minden politikai tábor megelégelte többszöri politikai köpönyegforgatását.

Ezt követően már írásainak szentelte idejét, regényírói „karrierje” 1719-ben indult el a Robinsonnal, amely műveinek címlistáján a 292. sorszámot kapta.

Bármennyire is sikeres író volt, végül elhagyatottan halt meg 1731. április 24-én.

Defoe a „kor gyermeke volt” az eredeti tőkefelhalmozás, a szabadversenyes kapitalizmus kialakulásának tipikus szereplője, aktív résztvevője. Egyrészt sajátos elvhűséget mutatott egész életében, gátlástalan gazdasági tevékenységével és politikai magatartásával viszont sokak ellenszenvét kiváltotta. Mérhetetlen szorgalma és széles körű ismeretei többször is vagyonos emberré tették, de ezt sikerült mindannyiszor elveszítenie is. Egy sajátos hitvallást fejez ki a következő kijelentése: „Az ember nem azért gazdag, mert becsületes, hanem becsületes, mert gazdag.”

Defoe irodalmi tevékenysége

Igen széles körű volt Defoe irodalmi tevékenysége. Írt szatirikus verseket, politikai és vallási röpiratokat, regényeket, közgazdasági tanulmányokat, tankönyveket, útikönyvet, riportot, egészségügyi javaslatot, zeneakadémiai tervezetet. Műveinek címlistáján több mint ötszáz mű szerepel, de a pontos számot azért is nehéz meghatározni, mert közel kétszáz álnevet használt, illetve egyes művei – így a Robinson Crusoe első kiadása is – névtelenül jelentek meg.

Robinson Crusoe

 

Saját lapot tartott fenn (The Review) 1704 és 1713 között, amelynek szerkesztői munkáit szinte kizárólag maga látta el. Lapja természetesen írásainak is megfelelő publikációs lehetőséget biztosított.

Swift „nyomorult, tudatlan fickónak” bélyegezte, ami nyilván nem állja meg a helyét, Defoet ma is a világirodalom legjelesebb szerzői között tartjuk számot (persze Swiftet is), sok irodalomtörténész szerint Defoe volt az első valódi regényíró.

Első regénye, a Robinson Crusoe 1719-ben jelent meg, de ezt követően még vagy hetven könyvet írt. A tollat szerszámnak, könyvet árucikknek, az írást mesterségnek tartotta, amit nagy szorgalommal és kitartással haláláig művelt.

Irodalmi tevékenységének részletes ismertetése helyett csak néhány fontosabb művének címét adjuk meg:

Esszé tervezetekről (1698)

A tősgyökeres angol (1701)

Hogyan bánjunk el rövid úton a disszenterekkel (1702)

Óda a pellengérhez (1703)

Igaz beszámoló Mrs. Veal megjelenéséről (1706)

Családi oktató (1715 és 1718)

Robinson Crusoe (1719)

Singleton kapitány (1720)

Moll Flanders örömei és viszontagságai (1722)

A londoni pestis (1722)

Roxana, avagy a szerencsés kedves (1724)

Az angol kereskedő kézikönyve (1726)

Az ördög politikai története (1726)

Defoe és az adózás

Mint arról szó volt, Orániai Vilmos állami hivatalokkal jutalmazta Defoe hűségét.

Kinevezték a királyi lottéria megbízott igazgatójának. A lottójátékok megszervezése Angliában Defoe „műve” volt, nem mellékesen ez jelentős jövedelemhez is juttatta (megjegyzem a XIX. század közepén Angliában betiltották a lottójátékokat a mérhetetlen korrupció miatt, és csak 1960-ban engedélyezték újra lottójátékok szervezését).

Másik jól jövedelmező megbízatása Defoe-nak az üvegadók felügyelői tisztségének ellátása volt (commissioner of the glass duty). E funkciót 1695 és 1699 között töltötte be. Az üvegtermékeket luxuscikknek tekintették, ezért jelentős adóval sújtották. Végül az üvegművesek tiltakozása eredményt ért el, és 1699-ben megszüntették ezt az adófajtát, ezzel Defoe ezen hivatala is megszűnt. Defoe halála után másfél évtizeddel, 1746-ban az adót újból bevezették, mert az üvegművesség fejlődésével egyre többen az ablakokat már üvegtáblákkal készíttették el, különösen a tehetősebb polgárok és nemesek (a szegényebbeknek továbbra is az ablaktalan lakás, az olajozott papír vagy a disznóhólyag maradt).

Végül térjünk vissza a mottóként választott idézetre. A halál és az adózás kapcsolatára többen is tettek epés megjegyzéseket. Ezek „őseredetije” Defoe-tól származik, Az ördög politikai története című művében szerepel a következő mondat: Things as certain as death and taxes, can be more firmly believed. Magyarul: A halál és az adózás bizonyosabb dolgok, mint azt hinnénk.

Ezt a mondatot némileg átfogalmazva írta Benjamin Franklin 1789. november 13-án Jean Baptiste Leroynak címzett levelében: In this world nothing can be said to be certain, except death and taxes. Magyarul: Ezen a világon semmiről sem mondhatjuk, hogy biztos, kivéve a halált és az adót.

Szokták ezt a mondatot Thomas Jefferson amerikai elnöknek is tulajdonítani, de ez tévedés.

Hasonló tartalmú mondat jelent meg Margaret Mitchell Elfújta a szél (1936) című könyvében is: Halál, adó, gyermekszülés! Soha egyik sem érkezik jókor.

És még nincs vége!

Einstein kicsit keményebben fogalmazott, mint Franklin: Két biztos dolog van az életben: a halál és az adózás.

Egy Joe Moore (Honolulu) nevű úriembernek tulajdonítják a következő mondatot: Csak a halál meg az adó biztos az életben, de a halál legalább nem lesz súlyosabb, valahányszor a kongresszus összeül.

És végül: az év elején mondta Barack Obama amerikai elnök a következőt: Három dolog biztos az életben, a halál, az adók, és az, hogy Michelle nem indul az elnökségért.

Ez utóbbi sajátos üzenet Hillary Clintonnak. Az exelnök felesége nyilván nem örült ennek a kijelentésnek.

Irodalom:

Hegedűs Géza: Világirodalmi arcképcsarnok

Ungvári Tamás: A hódító képzelet – Regényes példák, példás regények (Scolar Kiadó, Budapest, 2015)

---