Hogyan lett az adószedő Léviből Máté apostol?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jézus tanítványai és követői, az apostolok közül talán Máté kiválasztása a legérdekesebb. Máté polgári foglalkozása adószedő volt, és ilyen módon bűnös ember, mégis ez a bűnös ember Jézus követőjévé vált, apostol lett, és a hagyományok szerint ő az Újszövetség első könyvének, Máté evangéliumának a szerzője is. 

Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük!

(Máté evangéliuma 7,12)

A Biblia több történetet is tartalmaz Jézus születéséről, gyermekkoráról, viszont nincs ismeretünk fiatal férfiként való felnőtté válásáról. Az evangéliumok Keresztelő Szent János működésének bemutatásával folytatják a történetet. Keresztelő János anyai ágon Jézus rokona volt, és mindössze hat hónappal volt idősebb Jézusnál. Ő keresztelte meg Jézust a Jordán vizében.

Mikor Keresztelő Jánost elfogták és börtönbe csukták (később lefejezéssel halt vértanúhalált), Jézus úgy érezte, hogy folytatnia kell János tevékenységét.

Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust a Jordán vizében (Merian Biblia)

 

Jézus Kapernaumba költözik

A letartóztatás híre megrázta Jézust, és sajátos módon visszavonult. Nem bujdosott el Heródes Antipás elől, hiszen Kapernaum (vagy Kafarnaum) is Heródes uralma alatt állt, de az igehirdetés helyett tanítványokat gyűjtött maga köré, és tanította, oktatta őket. Mindezt így meséli el Máté evangéiuma:

Jézus Kafarnaumban (Mt 4,12-17) Amikor Jézus meghallotta, hogy Jánost börtönbe vetették, visszavonult Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére. Így beteljesedett Izajás próféta szava: „Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott. Világosság támadt azoknak, akik a halál országában és árnyékában ültek.” Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot – hirdette –, mert közel van a mennyek országa!”

A tenger alatt itt a Galileai, vagy más néven Tiberias tavat kell érteni, a Bibliában Genezáreti tó néven is szerepel. Ebből ered a Jordán folyó, amely a Holt tengerbe ömlik.

Jézus tanított, példabeszédeket mondott csodákat tett. Ezek közül csak címszavakkal említünk néhányat: a hegyi beszéd, a leprás, a kapernaumi százados, a vihar lecsendesítése, a béna meggyógyítása.

Jézust útjai, utazásai során számosan követték, az apostolokat viszont már ő maga választotta ki. A szó a görög απόστολος szóból ered, melynek jelentése küldött.

Máté elhívása

Máté adószedő, vámszedő volt Kapernaum városában, tehát mestersége miatt bűnös ember. (Hogy miért bűnös az adószedő, arról e cikk végén, a mellékletben írunk.) A Máté név héber eredetije annyit tesz, mint „Isten ajándéka” és „A hűséges”.

Máté elhívása (Caravaggio, 1599-1600, San Luigi dei Francesi, Róma)

 

Mátét a vámszedőasztaltól hívta el Jézus. A történetet Máté, Márk (Mk 2,13-17) és Lukács (Lk 5,27-32) evangéliuma is azonosan meséli el, így most csak Máté evangéliumának erre vonatkozó részét idézzük be:

Máté meghívása (Mt 9,9-13) Amikor Jézus továbbment, látott egy Máté nevű embert, amint ott ült a vámnál. Szólt neki: „Kövess engem!” Az felállt és követte. Amikor később vendégül látta házában, sok vámos meg bűnös jött oda, s Jézussal és tanítványaival együtt asztalhoz telepedett. Ezt látva a farizeusok megkérdezték tanítványaitól: „Miért eszik mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”

A történetből a következőket érdemes kiemelni:

– Jézus két egyszerű szóval hívta magához Mátét – „Kövess engem!” –, akit annyira meghatott Jézus megszólítása, hogy azonnal otthagyta az adószedő asztalt, és Jézus követőjévé vált.

– Márk és Lukács evangéliuma még a Lévi nevet használja, ezzel is jelezve, hogy Máté „követőként” új nevet vett fel. Jézus több apostola is a kiválasztást követően új nevet kapott, így lett például Simonból Péter.

– Máté vendégségbe hívja Jézust és tanítványait a házába, aki ezt elfogadja. Az asztalnál más adószedők (tehát bűnös emberek) is ülnek. Jézus életközösséget vállal az asztalnál ülő Mátéval és más kitaszított emberekkel. A farizeusok (a farizeusokra vonatkozóan lásd az adógarasról szóló történet bevezető részét) ezen megbotránkoztak, ám Jézus kioktatta őket, hogy pont a bűnös embereknek van szükségük irgalmasságra és tanításra, azért, hogy megtérjenek, megváltoztassák a magatartásukat.

Ünnep Lévi házában (Paolo Veronese, 1573, Gallerie dell’Accademia, Velence)

Az apostolok kiválasztása

Jézus összesen tizenkét apostolt választott maga mellé. „A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és a karióti Júdás, aki később árulója lett.” (Mt 10,2-4)

Jézus halála után ők lettek küldetésének folytatói. Júdás öngyilkos lett Jézus elárulása után, de az apostolok további személyeket választottak maguk közé, így Bertalan (József, Natánael) apostolt és Mátyás apostolt. Valamint a Sault is apostolként nevesíti az Újszövetség, akiből a damaszkuszi úton Pál lett.

Az apostolok eredeti foglalkozásáról keveset tudunk. Közülük négyen is halászok voltak, Pál sátorkészítő volt, és Máté adószedő. A többiek foglalkozásáról nincs ismeretünk.

Az apostolok – Jánost kivéve – vértanúhalált haltak, János viszont igen hosszú ideig, 94 évig élt.

Máté és János apostolt evangélistának is nevezzük, mert a nevüket viselő evangéliumokat az ő szerzőségükkel hozzák összefüggésbe. Máté esetében ez kevésbé valószínű, mert olyan utalásokat is tartalmaz az evangéliuma, amelyek már halála után történtek, így azt lehet valószínűsíteni, hogy tanítványai írták le vagy legalábbis véglegesítették az Újszövetség első könyvét.

Máté evangéliuma és a pénzügyek

Máté evangéliuma igen sokszor foglalkozik pénzügyekkel (37 alkalommal), különböző pénznemekkel (10 fajta pénznemet nevesít), ezekre 24 alkalommal hivatkozik, minden esetben a helyzetnek megfelelő szakkifejezéseket használva. Ez több, mint a másik három evangélium említései összesen. Ez is megerősíti, hogy az evangéliumot pénzügyekhez értő személy fogalmazta meg.

Szent Máté (XIII. sz-i mozaikkép, salernói dóm)

 

Máté használja legtöbbször az adó és vám, valamint vámszedő szavakat is. Evangéliumában összesen nyolcvan olyan részlet található, amelynek pénzügytechnikai tartalma (is) van.

Máté, a hittérítő

Jézus halála után az apostolok az akkori világ más-más területein folytatták tevékenységüket, gyűjtöttek magul köré tanítványokat, terjesztették az evangéliumi hitet, tanítottak, csodákat tettek. Máté a mórok országába (Etiópiába) ment, ahol eredményes térítő tevékenységet végzett, a király tanácsadói közé is beválasztotta. A király halála után viszont az utód gyilkosokat küldött Mátéra, akik az oltár előtt, hátulról karddal levágták. Mindez 60 körül történhetett.

Máté apostol vértanúsága (Stefan Lochner, 1435)

 

Az eseményekre vonatkozóan eredeti források nem maradtak fenn, a középkorban keletkezett Legenda Aurea és az ún. Máté-akták mesélik el a történeteket.

Más források szerint a hittérítés helye nem Etiópia volt, hanem Egyiptom, Macedónia vagy Perzsia is lehetett.

Hogyan lett Mátéból a vámosok védőszentje

Máté tisztelete már a Római Birodalomban kialakult, különösen akkor, amikor a kereszténység birodalmi vallássá vált. Meg kell említeni ebben a milánói püspök, Szent Abrosius (339-397), vagy az angolszász egyháztanító, Szent Beda (kb. 672-735) tevékenységét, de az első évezred több hittérítője, egyházi tisztségviselője is Máté tiszteletét terjesztette. Sok templom, kápolna épült Európában, amelyet Szent Máténak szenteltek, de gyülekezetek és települések is felvették a nevét.

A vámszedő, adószedő mesterség a középkorban is fontos volt, igénybe vették a vámosok tevékenységét az uralkodók, az adó- és vámszedési jogot szerzett nemesek és az egyház(ak) is A mesterséget űzők maguk választották védőszentjüknek Mátét, mint neves bibliai elődjüket. Ezt a választást később pápai bullák és uralkodói engedélyek, parancsok is megerősítették. Minden bizonnyal szerepet játszott ebben az is, hogy a vámszedőhelyek gyakran hidak, révek, útkereszteződések mellett alakultak ki, és ezeken a helyeken gyakran építettek kápolnát, templomot is, és védőszentként kézenfekvő volt a közelben dolgozó vámosok bibliai ősét, Szent Mátét megjelölni.

Ma már számos európai vámszervezet tiszteli őt védőszentjeként, így a luxemburgi, a holland, a francia, a német, az olasz vagy a magyar vámszervezet is.

Máté élete, tevékenysége, de különösen a Jézus általi elhívása a képzőművészek (festők, szobrászok, ólomüveg készítők stb.) gyakori témaválasztása volt, és jelenleg is az. A legnevesebb festők is szívesen választották őt műveik témájaként. Mátét általában a vámszedő, adószedő mesterséggel kapcsolatos tárgyakkal ábrázolják, ezzel is jelezve az eredeti hivatását. Ilyen tárgyak például az érmék, a pénzes zacskók, pénztárcák, -zsákok, -serlegek, -tálak, pénz- vagy tehermérlegek, fizetési táblák, számoló táblák, mérőpálca, vámsorompó, pénztár- és ellenőrzőasztal, de az egyszerű ókori mérőeszköz, a szögvas is ugyanezt jeleníti meg.

Máté rálép a pénzeszsákra (Camillo Rusconi szobra a San Giovanni in Laterano bazilikában, Róma, 1700 és 1719 között)

 

Szent Máté Olaszország, illetve az olaszországi Salernó védőszentje, természetesen a város katedrálisát is neki szentelték, kriptájában található Máté apostol sírja, itt helyezték el Máté evangélista megtalált, összegyűjtött ereklyéit.

Szent Máté ünnepnapja szeptember 21-én van, természetesen ez a nap tisztelői körében alkalmat ad a megemlékezésre, ünnepi eseményekre.

Szent Máté sírja a salernoi dóm kriptájában

 

Irodalom:

A Szentírás magyarázata: jubileumi kommentár (Kálvin Kiadó, 1998, Budapest)

Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest)

Haag, Herbert: Bibliai lexikon (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, Budapest)

Keresztyén bibliai lexikon (Kálvin Kiadó, 2000, 2004, Budapest)

Merian, Matthaeus: Die Bilder Zur Bibel (Merian-Biblia, 1630) (Hoffmann und Campe Verlag, 1965, Hamburg)

Pausch, Alfons Dr. – Pausch, Jutta: Máté, a vámszedőből lett apostol (VIVA Média Holding, 2013, Budapest)

 

Melléklet: Miért volt a Biblia szerint bűnös a vámszedő?

Minden társadalom szed adót, ugyanis ez a társadalomként való működés egyik (bevételi oldali) alapja, mivel ez teremti meg a közkiadások fedezetét. Enélkül nem lenne képes a társadalom a közösségi működésre. A zsidók is fizettek adót már a legrégibb időkben is, így például fizették a templomadót, valamint a tizedet. Ezekről az adóknak a fizetéséről az Ószövetség rendelkezett, azt a vallási kötelezettségek részének tekintették a zsidók.

A Római Birodalom elfoglalta Júdea területét, így a zsidók országa a Birodalom provinciája lett. A rómaiak a provinciákon adót szedtek az alattvalóktól.

Az I. században alapvetően háromféle adót vetettek ki a rómaiak:

– Vagyonadót vetettek ki, amelynek a legfőbb tárgya a megművelhető földterület volt. Ezt pénzben és természetben is meg lehetett fizetni, illetve a helyi szokások is befolyásolták a megfizetés módját.

– Fejadót szedtek minden zsidótól, kivéve a gyermekeket és az időseket (ennek még az elnevezése is fiscus judaicus, azaz zsidóadó volt). Ezt csak pénzben lehetett megfizetni.

– Vámot vetettek ki a kereskedelmi forgalomra. Mai szóhasználatunk szerint ez egy egyfázisú forgalmi adó volt, amelyet a vámszedőhelyeken pénzben kellett megfizetni.

A papi szolgálatot teljesítőket Júdeában mentesítették az adózás alól.

Az adóztatás függött a Rómától való távolságtól. A legkevesebb adót Rómában szedték, Itáliában már valamivel többet, de a legtöbb teher a provinciákra (tartományokra) hárult.

Az előzőekből is látszik, hogy ezek a kötelezettségek alapvetően adónak minősültek, és nemigen hasonlítottak az országhatárokon szedett vámokhoz. Éppen ezért a „vámszedő” kifejezés helyett gyakran az „adószedő” szót használjuk, illetve vámszedő alatt adószedőt kell értenünk.

Az adószedés módszereiben is nagy különbségek voltak. A császárkorban már működött központi birodalmi adóhivatal (ezt Augustus császár vezette be), de a hivatali tevékenységet nem decentralizálták a provinciákra.

A provinciákon az adószedés jogát és kötelezettségét egyes városoknak (például Kapernaum), illetve sokszor konkrét személyeknek (például Heródes Antipász) biztosították. A beszedett adóval viszont el kellett számolni Róma felé. Az adószedésre jogosultak főadószedőket fogadtak fel, általában licitálással adták bérbe az adószedés jogát, akiknek előre meg kellett fizetni az adó összegét. A főadószedők általában a provincia lakosaiból kerültek ki, írni, olvasni, számolni tudó képzettebb emberek voltak. Júdeában ez alapvetően a zsidókat jelentette.

A főadószedők a tevékenységükhöz adószedőket vettek igénybe, akik már a tényleges adószedési tevékenységet is végezték. A főadószedők és az adószedők minden lehetséges módszerrel megpróbáltak minél több adót beszedni, erre az erőszakkal való fenyegetés, a tényleges erőszak sem volt ritka, mivel a tevékenységhez igénybe vehették a római hadsereg segítségét is. Azt, hogy ténylegesen mennyi adót kellet fizetni a római szabályok szerint, nem feltétlenül volt ismert, a gyakran írástudatlan adófizető kénytelen volt elfogadni az írástudó (fő)adószedő közlését, aki saját hasznára az előírtnál többet igyekezett beszedni.

Az a tény, hogy egy idegen hatalom javára kellett a zsidóknak adózniuk, gyűlöletessé tette a zsidók szemében az adózást, mivel ez függetlenségük elvesztésére emlékeztette (lásd kivonulás Egyiptomból, babilóni fogság). Az idegen hatalmi akarat közvetítőit, a főadószedőket és az adószedőket is meggyűlölték, mivel saját népük nyúzására szegődtek az anyagi haszonszerzés érdekében, ezt a mesterséget a csalással, a hazaárulással, a zsarolással azonosították, az adószedőket még a közösségből is kizárták, nem imádkozhattak a zsidó templomokban, zsinagógákban, imahelyeken.

---