Kisokos a munkáltatói adóbevallásról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Amennyiben a munkáltató vállalja, elkészítheti azon alkalmazottai 2013-ra vonatkozó személyijövedelemadó-bevallását, akik megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek – hívta fel a figyelmet közleményében a NAV.


A magánszemélyek január 31-ig nyilatkozhatnak arról munkahelyükön, hogy kérik a 2013. évi személyi jövedelemadójuk munkáltatói megállapítását (13NY29 számú nyilatkozat). A nyilatkozat jogkövetkezmények szempontjából az adóbevallással egyenértékű. A magánszemélyeknek abban az esetben is nyilatkozniuk kell, ha nem kérik a munkáltatói adómegállapítást annak ellenére, hogy a munkáltató egyébként azt vállalná (13NY30-as számú nyilatkozat).

Feltételek

A magánszemély a 13NY29-es nyilatkozat megtételére akkor jogosult, ha

  • kizárólag az adó elszámolását végző munkáltatótól szerzett olyan bevételt, amelyet a nyilatkozat hiányában önadózóként köteles lenne bevallani
  • az adóévben kizárólag egymást követően fennálló munkaviszonya alapján szerzett olyan bevételt, amelyet nyilatkozat hiányában önadózóként köteles lenne bevallani, feltéve, hogy a korábbi munkáltató(k) által a munkaviszony megszűnésére tekintettel kiadott igazolást átadja az adó elszámolását vállaló munkáltatónak
  • költségvetési szervek központosított illetmény-számfejtési körébe tartozó kifizető munkavállalójaként az adóévben kizárólag ugyanazon illetményszámfejtő helyhez tartozó kifizető(k)től szerezett olyan bevételt, amelyet nyilatkozat hiányában önadózóként köteles lenne bevallani.
  • az adóévben – az előző pontokban említett bevétel(ek) mellett – kizárólag adóköteles társadalombiztosítási, családtámogatási ellátás, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetménye, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátás címén szerzett bevételt, feltéve, hogy a bevétel folyósítója az adó elszámolását vállaló munkáltató vagy a magánszemély a bevételről kiállított igazolást átadja az adó elszámolását vállaló munkáltatónak.

Amennyiben a munkáltató nem vállalja dolgozója adójának megállapítását, tájékoztatnia kell az adónyilatkozat és az egyszerűsített bevallás választásának a lehetőségéről munkavállalóit.

ADÓMOZAIK 2014
  • Többet szeretne tudni a 2014-re vonatkozó adó-tb-számviteli változásokról?
  • Kérdései vannak?

Értesüljön az újdonságokról a nemzetgazdasági tárca, a NAV és az OEP szakembereitől, jöjjön el 2014. január 21-22-én kétnapos szakmai konferenciánkra!

Helyszín: Lurdy Konferencia és Rendezvényközpont, 1097 Budapest Könyves Kálmán Krt.12-14.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Szükséges igazolások

Ha a bevallást a munkáltató készíti, az adóalapot és az adót – a magánszemély nyilatkozata és a március 20-ig átadott igazolásai alapján – május 20-ig állapítja meg és erről igazolást ad. Ha az adózó tavaly adóköteles társadalombiztosítási, családtámogatási ellátásban, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetményében, esetleg munkanélküli ellátásban részesült, az erről szóló igazolást is át kell adnia munkáltatójának. A munkáltatók, kifizetőhelyek még ebben a hónapban igazolást adnak a tavalyi jövedelmekről és a levont adóelőlegről. Nem érintik a munkáltatói adóbevallást az adómentes bevételek, illetve azok, amelyeket a magánszemélynek nem kell bevallania (ilyen például, ha a mezőgazdasági kistermelő éves bevétele nem éri el a 600 ezer forintot). Ha valaki nem a teljes évben dolgozott jelenlegi munkáltatójánál, akkor az előző munkahelyről származó igazolást is át kell adnia a bevallás elkészítéséhez. Ha pedig az adózó január 31-ig munkahelyet változtat, a nyilatkozatot új munkáltatójánál teheti meg.

Nem állapíthatja meg a munkáltató annak az adóját, aki nem rendelkezik adóazonosító jellel. A munkáltatóknak az adó-megállapítást június 10-ig elektronikus úton kell továbbítaniuk az adóhivatalhoz.

Lapunk írását az szja-bevallás összes határidejéről és a hozzájuk kapcsolódó teendőkről itt találja.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.