Kisokos az eSZJA-ról – így érvényesítsük a kedvezményeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Részletes, csaknem 50 oldalas tájékoztatót tett közzé a NAV az eSZJA-bevallásról. Sorozatunkban most azt mutatjuk meg, miként érvényesíthetők az adókedvezmények az ügyfélkapun keresztül a bevallási tervezetben, és miként kell a befizetett adót visszaigényelni.


A NAV által mindenki számára elkészített adóbevallási tervezet a munkáltatók, kifizetők által beküldött bevallások, adatszolgáltatások alapján készült, ezért azokban bármiféle adókedvezmény (családi adókedvezmény, első házasok kedvezménye, vagy a súlyos fogyatékosság után járó személyi kedvezmény) csak akkor szerepel, ha azokat év közben, a magánszemély adóelőleg-nyilatkozata alapján a munkáltató figyelembe vette. Ha a kedvezmények nem szerepelnek a tervezetben, akkor azt az ügyfélkapun keresztül az adózónak módosítania kell, vagy ha nincs ügyfélkapus hozzáférése, akkor „hagyományos” módon el kell készítenie szja-bevallását – ahogy erről sorozatunk előző részében írtunk. Most az ügyfélkapun keresztül történő módosítás lépéseit vesszük végig a NAV tájékoztatója alapján.

A családi kedvezmény „beépítésének” menete

A „Gyakori mezők” menüpontra kattintva megjelennek az adózók bevallásaiban leggyakrabban előforduló mezők. A „Családi kedvezmény” ikonra kattintva lehet hozzáadni a kívánt sorokat a tervezethez – ez esetben az „Eltartottak után járó családi kedvezmény” sorokat. A 152-154. sorokban meg kell adni az eltartott(ak) adóazonosító jelét és nevét, valamint a jogosultsági hónapokat (kedvezményezett eltartott esetén 1-es kód), majd jelölni kell a jogosultság jogcímét. A kedvezmény mértékét (eltartottak után járó családi kedvezmény összegét) a 22., valamint a 26. sorban kell feltüntetni.

[htmlbox art_tukor]

 

Az első házasok kedvezményének bevallása

Az első házasok kedvezménye annak a párnak jár, melynek legalább egyik tagja az első házasságát köti; a pár a házasságkötés hónapját követő 24 hónapon keresztül jogosult a kedvezményre, amely akkor is érvényesíthető, ha a munkaviszony nem áll fenn a teljes évben, feltéve, hogy az igénybe vevő rendelkezik annyi összevont adóalapba tartozó jövedelemmel, amivel szemben a kedvezmény egész évi összege érvényesíthető.

A bevallási tervezetben az első házasok kedvezménye kétféle módon érvényesíthető. Vagy a „Gyakori mezők” opciót választva egy 11 lehetőséget tartalmazó felület válik láthatóvá, amelyben kiválasztható a „Első házasok kedvezménye” lehetőség. Ezután a „Tovább” gombra kattintva elérhetővé válnak az első házasok kedvezményével kapcsolatos adóbevallási sorok; jöhet a „Hozzáadás”, majd a „Szerkesztés” gomb megnyomása, így lehet a szükséges nyilatkozatokat megtenni (házastársra vonatkozó adatok, megosztás, jogosultsági hónapok). A másik út nem sokban különbözik: ekkor a „Keresés a hozzáadható mezők között” lehetőséget választva keresőszó megadása alapján választhatja ki a hozzáadni kívánt sorokat, ha a keresőmezőbe beírta az „első házasok” kifejezést.

Súlyos fogyatékosság után járó személyi kedvezmény igénybe vétele

A személyi kedvezményt (súlyos fogyatékosság miatti kedvezményt) a vonatkozó kormányrendeletben felsorolt BNO-kód alapján meghatározott betegségekben szenvedő, illetve fogyatékossági támogatásban, valamint rokkantsági járadékban részesülő személyek érvényesíthetik – emlékeztet a NAV tájékoztatója.

Az érvényesítés folyamata a tervezetben a következő: a „Gyakori mezők” opciót választva 11 lehetőséget tartalmazó felület válik láthatóvá, amelyben kiválasztható a „Személyi kedvezmény (súlyos fogyatékosság miatti kedvezmény)” lehetőség. Ezután a „Tovább” gombra kattintással válik elérhetővé a súlyos fogyatékosság miatti kedvezménnyel kapcsolatos adóbevallási sorok hozzáadása lehetőség. A „Hozzáadás”-t, majd a „Szerkesztés”-t választva tudja a családi kedvezménnyel kapcsolatos érvényesíthető összeget feltüntetni (jogosultsági hónaponként 6375 forint). Választható még a „Keresés a hozzáadható mezők között” lehetőség is; ekkor a „súlyos fogyatékosság” keresőszó megadása alapján választhatja ki a hozzáadni kívánt sorokat – innen az eljárás megegyezik a fent említettel.

Így kell a befizetett adót visszaigényelni

A visszaigénylésre vonatkozó adatokat szintén a „Gyakori mezők” között található, „Visszaigényelhető adó, részletfizetés esetén kitölthető mezők” néven. A visszaigénylési adatok során jelölni kell a visszaigényelt összeget, majd meg kell adni a számlaszámot, vagy a postai címet, ahová az adóhatóság a visszajáró összeget kiutalja.

A beírt adatokat a „Mentés” gombra kattintva kell rögzíteni. Amennyiben az így módosított adatok megfelelőek, úgy a „Tovább a beadáshoz” gombra kell kattintani, a bevallás benyújtása pedig a zöld színű „Beadás” gomb választását követően történik.

[htmlbox sznkk_2018]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).