Költség és jövedelem módszer a transzferárazásban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sok kérdést vet fel a transzferárak alátámasztásakor a költség és jövedelem módszer alkalmazása. A következőkben bemutatjuk a módszert, alkalmazási megfontolásának legfontosabb szempontjait és néhány példát.

Mit jelent a költség és jövedelem módszer?

A költség és jövedelem (költség és haszon) módszer alapja az a költség, amely az áru (vagy szolgáltatások) szállítójánál merül fel egy ellenőrzött (kapcsolt) ügyletben az áruk vagy szolgáltatások kapcsolt vevő részére történő értékesítése vagy nyújtása során. Ezután egy megfelelő költségarányos haszonnal növelik a költséget egy elfogadható nyereség elérése céljából, figyelembe véve a végzett tevékenységeket és a piaci feltételeket. A költségarányos haszon fenti költségekhez való hozzáadása után kapott összeg tekinthető az eredeti ellenőrzött ügylet szokásos piaci árának.

Mikor a leghasznosabb a módszer alkalmazása?

Ez a módszer valószínűleg akkor a leghasznosabb, ha félkész árukat értékesítenek kapcsolt vállalkozások között, ahol a kapcsolt vállalkozások közös létesítmény-használati megállapodást vagy hosszú távú vételi és szállítói megállapodást kötnek, illetve ha az ellenőrzött ügylet szolgáltatásnyújtást foglal magában.

Mit lehet figyelembe venni összehasonlítási alapként?

Az ellenőrzött ügyletben a szállító költségarányos hasznát lehetőleg annak a költségarányos haszonnak az alapján kell megállapítani, amelyet ugyanaz a szállító egy összehasonlítható független ügyletben (belső összehasonlítható ügyletben) realizál. Ezen túlmenően útmutatóként szolgálhat az a költségarányos haszon, amelyet egy független vállalkozás összehasonlítható ügyletekben (külső összehasonlítható ügyletekben) elért volna.

Mikor hasonlítható össze egy független ügylet egy ellenőrzött ügylettel?

Egy független ügylet akkor vethető össze egy ellenőrzött ügylettel (azaz akkor minősül összehasonlítható független ügyletnek) a költség és haszon módszere szempontjából, ha a következő két feltétel valamelyike teljesül:

• a) az összehasonlítandó ügyletek vagy az adott ügyleteket bonyolító vállalkozások közötti különbségek egyike sem (ha egyáltalán van ilyen különbség) érintheti lényegesen a nyílt piaci költségarányos hasznot, vagy
• b) megközelíthetően pontos helyesbítések végezhetők az ilyen különbségek lényeges hatásának kiküszöbölésére.

Mire kell többek között figyelmet fordítani a módszer alkalmazása során?

A költség és haszon módszer alkalmazásánál figyelmet kell fordítani arra, hogy egy összehasonlítható költségalaphoz összehasonlítható hasznot rendeljünk. Például, ha a független szállító tevékenysége végzése során bérelt üzleti eszközöket vesz igénybe, viszont az ellenőrzött ügyletben a szállító tulajdonosa az eszközöknek, a költségalap nem feltétlenül összehasonlítható helyesbítés nélkül. Tehát elemezni kell azokat az ellenőrzött és független ügyletek közötti különbségeket, amelyek hatással vannak a haszon mértékére annak eldöntéséhez, hogy milyen helyesbítést kell végezni a független ügyletek vonatkozó hasznában.

Az összehasonlíthatóság egy másik fontos szempontja a számviteli következetesség. Ha az ellenőrzött és a független ügyletben alkalmazott számviteli gyakorlat eltér, megfelelő helyesbítéseket kell végezni a felhasznált adatokban annak érdekében, hogy a következetesség biztosítása céljából minden egyes esetben ugyanazon költségfajtákat alkalmazzuk.

A bruttó, illetve a nettó nyereség elemzése közötti különbség a következőképpen értelmezhető. A költség és haszon módszer általában a termelés közvetlen és közvetett költségei után számított hasznot használja, míg a nettó nyereségen alapuló módszer a vállalkozás egésze működési költségeinek beszámítása utáni nyereséggel dolgozik. Tudomásul kell venni, hogy az egyes országok gyakorlata közötti különbségek miatt nehéz meghúzni egy pontos határvonalat az alábbi három kategória között:

• 1. kategória: a termék vagy szolgáltatás előállításakor felmerülő közvetlen költségek, mint például az anyagköltségek,
• 2. kategória: a termelés közvetett költségei, amelyek ugyan szorosan kapcsolódnak az előállítási folyamathoz, de közösek lehetnek több termék vagy szolgáltatás esetében (pl. a különböző termékeket előállító berendezést javító szervizosztály költsége),
• 3. kategória: a vállalkozás egészének működési költségei, mint például a felügyeleti, általános vagy igazgatási költségek.

Nem határozható meg általános szabály, amely minden esetre alkalmazható. A költségek meghatározásához használt különféle módszereknek következeteseknek kell lenniük az ellenőrzött és a független ügyletek esetében egyaránt, és következetesnek kell lenniük időben is, az adott vállalkozások tekintetében.

1. példa

„A” tömegpiacra szánt órákhoz időmérő szerkezeteket gyártó belföldi termelő. „A” ezeket a termékeket külföldi leányvállalatának, azaz „B”-nek értékesíti. „A” 5%-os bruttó haszonrést realizál termelő tevékenységén. „X”, „Y” és „Z” tömegpiacra szánt órákhoz időmérő szerkezeteket gyártó belföldi termelők. „X”, „Y” és „Z” független külföldi vásárlóknak értékesítik termékeiket. „X”, „Y” és „Z” termelőtevékenységükön 3-5%-os bruttó haszonrést érnek el. „A” a felügyeleti, általános és igazgatási költségeket működési költségként számolja el, így ezek a költségek nem jelennek meg az eladott áruk beszerzési értékében. „X”, „Y” és „Z” bruttó haszonrése azonban tartalmazza a felügyeleti, általános és igazgatási költségeket az eladott áruk beszerzési értékének részeként. Ezért „X”, „Y” és „Z” bruttó haszonrését helyesbíteni kell a számviteli következetesség biztosítása érdekében.

 

2. példa

„C” vállalat „D” országban az „F” országbeli „E” vállalat 100%-os tulajdonában lévő leányvállalata. „F” országgal összehasonlítva „D” országban nagyon alacsony a bérszínvonal. „C” vállalat „E” vállalat költségére és kockázatára tévékészülékeket szerel össze. Minden szükséges alkatrészt, know-how-t stb. „E” vállalat biztosít. „E” vállalat garantálja az összeszerelt termék megvásárlását, ha a tévékészülékek elérnek egy bizonyos minőségi színvonalat. A minőség-ellenőrzés után a tévékészülékeket – „E” vállalat költségére és kockázatára – „E” vállalat számos országban lévő elosztó központjaiba szállítják. A „C” vállalat által végzett funkció mindössze bérgyártásként jellemezhető, az általa viselhető kockázat a megállapodott minőségben és mennyiségben esetlegesen felmerülő különbség. A költség és haszon módszer alkalmazásának alapját az összeszerelési tevékenységhez kapcsolódó összes költség adja.

Forrás: Transzferár irányelvek a multinacionális vállalkozások és az adóhatóságok számára (OECD, Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központ Kft. kiadásában, 2012.)

A cikk szerzője Lakatos Zsuzsa, transzferár- és adószakértő, Tax Revolutions Kft. 

---