NAV-figyelő, 7. hét: bankszámlaszámok frissültek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az MLM-rendszerből származó jutalék is adóköteles – figyelmeztetett a NAV. Ezen túl a hatóság frissítette bankszámlaszámairól szóló listáját és feketelistáját is.


1. MLM-esek – továbbra is – figyelem!

Az MLM rendszerben működő értékesítő magánszemélyek jutaléka adóköteles bevételnek számít! Az adózás módját a kifizető és a magánszemély között fennálló jogviszony határozza meg, mely ennek megfelelően lehet nem önálló tevékenység (bár ez a legritkább), önálló tevékenység vagy egyéb jövedelem. Mindezek mellett a bevételt szerezheti a magánszemély (egyéni) vállalkozás keretében is. Bármelyik legyen is a jogviszony, a bevétel adóköteles és a magánszemélynek azt az éves bevallásában rendeznie kell, akkor is, ha a kifizető nem a jogszabályok szerint járt el, és így nem kapott igazolást a bevételekről és/vagy az adóelőleget nem vonta le. A NAV tájékoztatója ezt részleteiben kifejti.

2. Frissített bankszámlaszámok

Az alábbi jegyzékek 2018. február 2-tól érvényesek:

http://nav.gov.hu/data/cms447000/SZAMLA_Internet_20180202.pdf

http://nav.gov.hu/data/cms389371/IBAN_Internet_20180202.pdf

A NAV EKAER Igazolatlan eredetű áru miatt kiszabott mulasztási bírság bevételi számla elnevezése változott. Új elnevezése:

NAV EKAER bejelentési kötelezettség nem előírásszerű teljesítése miatt kiszabott mulasztási bírság bevételi számla

3. Fizetési könnyítés és/vagy mérséklés

Megjelentek a NAV honlapján a fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmek elbírálásához szükséges adatlapok.

4. Kimentési kérelem

Megjelent az egyes adókötelezettségek késedelmes teljesítésének kimentésére szolgáló igazolási kérelem nyomtatvány.

5. Meghatalmazás minták

Az állami adó- és vámhatóság előtti eljárásra szóló eseti meghatalmazások mintái letölthetők. A nyomtatványok használata nem kötelező, csak ajánlott.

6. Az állami adó- és vámhatósági eljárásokra vonatkozó illetékszabályok

Megjelent a 34. infó füzet az állami adó- és vámhatósági eljárásokra vonatkozó illetékszabályokról. 

7. Változott a kábítószerek, a pszichotróp és az új pszichoaktív anyagok forgalmához kapcsolódó jogszabály

A változásokkal összefüggésben a címben szereplő termékkörök vámhatósági ellenőrzésével összefüggő változások is történtek.

Részletek itt.

[htmlbox gdpr_komm]

 

 

8. ENSZ BT határozatok

Ismét frissítésre került az ENSZ BT határozatai a terrorizmus finanszírozása elleni pénzügyi es vagyoni korlátozó intézkedések listája.

9. McAfee Endpoint Protection

Közbeszerzési eljárás keretében a McAfee Endpoint Protection – Advanced Suite licencek meghosszabbítása és kapcsolódó gyártói támogatás megújítására hirdettek pályázatot.

10. Feketelistások

Az idei év 7. hete bővelkedik feketelisták szereplőiben. Alább a részletes lista:

Bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók

Be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztatók

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

 

 

11. Tájékoztatás a NAV által megkötött szerződésekről

Itt található a tájékoztatás a NAV által megkötött – 5mFt érték fölötti – 2018. évi szerződésekről havi bontásban.

Valamint további, 2018. évben megkötött szerződésekről találunk információt ezen a linken.

12. Debrecenbe kéne menni

Mert idén 6. alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Adó- és Vámkonferencia Debrecenben. Az eseményre 2018. március 8-9-én kerül sor.

A programról részletesen itt olvashatunk.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).