Pénztárgépek: az Alt Cash javítja a hibát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Alt Cash Kft. facebook-oldalán is visszautasította azt a feltételezést, hogy olyan pénztárgépet fejlesztett volna, amellyel csalni lehet, és azt ígérte, hogy a kifogásolt hibát azonnal kijavítja.


A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) múlt héten vonta vissza az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott, több tízezer kereskedő által megrendelt online pénztárgép engedélyét.

Az Alt Cash a hibát az engedély visszavonása óta azonosította és azt ígéri: még szerdán kijavítja. A könnyen javítható szoftveres probléma a NAV rendszerén keresztül, a már üzembe helyezett készülékeken is orvosolható – hívják fel a figyelmet.

Hangsúlyozva, hogy minden szoftvert, technikai eszközt fel lehet törni, a cég leszögezi, „az MKEH-nek több hónappal az engedélyezés után, külső szakértők bevonásával és a forráskód birtokában sikerült biztonsági rést találni a készülékünkön. Mindez nem jelenti azt, hogy a felhasználók is képesek lennének rá”.

Egyben ismertetik, a SAM4S NR-300-as pénztárgép engedélyét azért vonták vissza, mert ha szétbontják a készüléket, feltörik a szervizpecsétjét, majd pedig egy PC-hez kötik az Adóügyi Ellenőrző Egységét (AEE), akkor egy apróbb szoftver hiányosság kihasználásával, elképzelhető, hogy lehet olyan nyugtára hasonlító bizonylatot készíteni a segítségével, amelynek nyomtatását nem rögzíti az AEE.

A beavatkozás blokkolja az egységet, ami erről értesítést küld a NAV szervernek, tehát a csak magas szintű műszaki és informatikai tudással végrehajtható és kevés haszonnal kecsegtető támadásnak nyoma marad – fogalmaznak. „Legalábbis az MKEH által, a fejlesztőinknek bemutatott bizonylatok ezt igazolják, a kijelentést minden kétséget kizáróan bizonyító naplófájlok bemutatását a hatóság munkatársai a mai napon megtagadták” – írta az Alt Cash.

Hangsúlyozzák azt is, hogy a SAM4S NR-300-as pénztárgép a jogszabályban foglalt követelményeknek megfelel, ezért is rendelkezett érvényes forgalmazási és forgalomba hozatali engedéllyel. A készülék felépítését és biztonsági szintjét a több hónapon át tartó típusvizsgálat során az MKEH és a NAV munkatársai is megismerték és elfogadták. A leírt támadási módszer kivédését előzetesen nem írták elő a gyártó számára – hívják fel a figyelmet.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-nek megerősítette, hogy az adócsalásra is alkalmasnak vélt pénztárgépek miatt tettek feljelentést, és a rendőrség kedden házkutatásokat tartott a hivatalnál és az Alt Cash telephelyén is.

 

 

Az ORFK az MTI megkeresésére azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vesztegetés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.