Rekord a benzinkutaknál: jól jön a büdzsének


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az üzemanyagok jövedéki adójából több, a dohánytermékekéből kevesebb folyt be az államkasszába az idei év első felében a NAV adatai szerint – írja a vg.hu.


Még sosem tankoltak annyit a magyarországi töltőállomásokon, mint 2017 első fél évében – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki statisztikáiból. idén az első hat hónapban benzinből és gázolajból összesen 2,75 milliárd litert tankoltak a kutakon, ez az előző év azonos időszakához képest 100 millió liternél is nagyobb emelkedés. 

Az üzemanyag jövedéki adójából 291 milliárd forint folyt be az államkasszába az első fél évben, 22,1 milliárddal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A dohánygyártmányoknál 33,4 milliárddal, 124,2 milliárd forintra csökkent a jövedékiadó-bevétel, míg a szeszes italok és egyéb termékek esetében az elmúlt két évben ez alig változott, 42 milliárd forintot tett ki. Jövedéki adóból az idei költségvetésben a kormány 1029,5 milliárdos bevétellel számolt, az első fél évben 457,4 milliárd forint folyt be a büdzsébe, ez körülbelül 11 milliárddal kevesebb, mint tavaly ilyenkor – írja a vg.hu.


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).