Tállai figyelmeztette az Airbnb-zőket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ír adóhatóság elküldte a magyar adóhivatalnak az Airbnb-adatokat – hívta föl a figyelmet a NAV vezetője.


Az ír adóhatóság által a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) megküldött adatok szerint az Airbnb-hálózat magyar szállásadói 2015-ben összesen 6 milliárd forint bevételt szereztek, az adóbevallások azonban ennél jóval kisebb összegről szólnak. Azok, akik nem vallották be maradéktalanul jövedelmüket, még korrigálhatják bevallásukat, és megfizethetik az elmaradt adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.

A NAV kérésére az ír adóhatóság elsők között küldte meg a magyar adóhivatalnak az Airbnb-adatokat – emelte ki Tállai András. Ezek szerint 2015-ben csaknem 4500 magyar szállásadó állt kapcsolatban az Airbnb-vel, akik összesen 120 ezer alkalommal adták ki ingatlanjukat, amivel mintegy 6 milliárd forint bevételt szereztek.

Az eljárás menetét ismertetve Tállai András elmondta, hogy a NAV az ír adatokat összeveti a szállásadók bevallásaival, és kiszűri azokat, akik minden valószínűség szerint adózatlan jövedelemhez jutottak. Az első adatösszevetési körben már fennakadt a rostán egy olyan szállásadó, akinek 2015-ben a szállásadásból 17 millió forint bevétele volt, ám ennek mindössze egytizedét vallotta be.

Annak a szállásadónak, aki eddig még nem tette, mindenképp érdemes megfizetnie a jövedelme után az adót, hiszen az adóhivatalnak mind a 4500 szállásadó bevételéről pontos információi vannak. A mulasztás pótlásának a módja az önellenőrzés, ugyanis a be nem vallott adóról mindaddig számot lehet adni és be lehet fizetni, ameddig a NAV nem indít ellenőrzést.

 

Mint Tállai András fogalmazott, az általa vezetett ügyfélbarát adóhivatalnak nem a bírságolás a célja, hanem az, hogy mindenki a szabályokat betartva adja ki az ingatlanját. Ezért kérte munkatársait, hogy amennyiben lehetséges, azoknál ne rögtön a szigorú szankcionálást alkalmazzák, akiknél a bevallások és az ír adóhivataltól érkezett adatok eltérnek egymástól, hanem támogató eljárás keretében segítsék a hibázó szállásadókat.

A támogató eljárás lényege, hogy az adóhivatal nem ellenőriz, nem szankciónál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosság kiküszöbölése érdekében.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).